* Honnan az ötlet, hogy feltárj egy viszonylag ismeretlen időszakot?

— Tíz évvel ezelőtt a Magyar Szóban olvastam egy cikket, melyben Pásztor Géza nyugalmazott újvidéki tornatanár mesélt az Újvidéki Atlétikai Club történetéről. Jól ismerem a délvidéki foci történetét, de arról az időszakról, amikor a II. világháború alatt az újvidéki egyesület a magyar első osztályban szerepelt, én sem tudtam semmit. A téma felkeltette az érdeklődésem, és elkezdtem elmélyültebben kutatni, elsősorban a világhálón, az 1941 és 1944 közötti időszak után. Magyarországi oldalakról, a Nemzeti Sport archívumából és az MTI sporttal kapcsolatos írásaiból szereztem információkat. Szerb nyelven nem találtam adatokat arról az időszakról, a régi Jugoszláviában ugyanis a magyar közigazgatás időszakáról nem volt ajánlatos még csak beszélni sem, nemhogy írni. Csupán annyi információhoz jutottam, hogy a II. világháború alatt Bácskában szünetelt a sportélet, ami természetesen nem volt igaz. Az évek alatt folyamatosan gyűltek az adatok, és megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy a rengeteg anyagból egy könyvet is össze lehetne állítani. Majd tíz év adatgyűjtés után tavaly februárban készült el a végleges változat, mellyel megkerestem Utasi Jenő atyát, a tóthfalui Nyers István Labdarúgó-akadémia elnökét, és felajánlotta, hogy anyagilag támogatja a könyv kiadását.

Kazi Zsolt a könyvvel

* Milyen gyorsan kapcsolódtak be a délvidéki csapatok a magyar bajnoki rendszerbe?

— Délvidék bácskai része 1941 áprilisában került vissza magyar fennhatóság alá, a Magyar Labdarúgó-szövetség pedig a legrövidebb időn belül szerette volna integrálni a bácskai labdarúgóklubokat a magyar bajnoki rendszerbe. Néhány hét leforgása alatt megszervezték a Hazatérés bajnokságot a bácskai labdarúgóklubok számára, melyen csak azok a klubok vehettek részt, amelyek erre a magyar katonai hatóságoktól engedélyt kaptak. A magyar foci a II. világháború előtt jelentős szerepet játszott az európai labdarúgásban. Közép-Európa futballnagyhatalomnak számított, Ausztria, Olaszország, Csehszlovákia, a királyi Jugoszlávia, Svájc és Magyarország meghatározó futballnemzetek voltak akkoriban. A magyar labdarúgó-válogatott 1938-ban világbajnoki döntőt játszott, és a bácskai kluboknak ebbe a közegbe kellett bekapcsolódniuk, ami korántsem volt egyszerű, hiszen a magyarországi egyesületek jelentős játékerőt képviseltek, szervezetten működtek. Abban az időszakban a legerősebb délvidéki egyesület az 1910-ben alapított Újvidéki Atlétikai Club volt, mely az újvidéki magyarság klubjának számított. Magyar mivolta miatt a királyi Jugoszláviában sanyarú sors jutott neki, de valami csoda folytán mégis fennmaradt, és 1941 áprilisában bekapcsolódott a Hazatérés bajnokságba. Meg kell említenem még a mai Spartacus elődjét, az 1915-ben alapított Szabadkai Vasutas Atlétikai Klubot, valamint a méltatlanul elfeledett Szabadkai Sportegyletet is, melyet még az 1890-es években alapítottak. Sokan azt hiszik, hogy az 1901-ben alakult szabadkai Bácska a legrégebbi bácskai labdarúgóklub. Ez a legrégebbi működő labdarúgóklub, de a Szabadkai Sportegyletet még nála is korábban alapították.

* Hogyan szerepeltek a délvidéki csapatok a magyar bajnokságban?

— Az 1941/42-es idényben legtöbb csapatunk a bennmaradásért küzdött. Az MLSZ az NB I.-ben mindenképp szeretett volna helyet adni egy délvidéki csapatnak is, ezért az Újvidéki Atlétikai Club és a Szabadkai Vasutas Atlétikai Klub osztályozót vívott egymással, mely párharcból az újvidékiek kerültek ki győztesen. Az újvidékiek az idény első felét kieső helyen zárták, 1942 tavaszán azonban kimagasló eredményeket értek el, például 1942. március 15-én hazai pályán legyőzték a Ferencvárost, egy hónap múlva pedig az Újpest otthonában győzedelmeskedtek, és ezzel bennmaradtak az NB I.-ben. A legjobb helyezést az 1943/44-es idényben érték el, amikor az előkelő 6. helyen végeztek a magyar első osztályban. A Szabadkai Vasutas AK a magyar közigazgatás alatt végig az NB II. déli csoportjában szerepelt, és két alkalommal is a 4. helyet szerezte meg.

* Kik voltak a legkiemelkedőbb délvidéki labdarúgók abban az időszakban?

— Elsőként a nagybecskereki származású Pálfi Bélát említeném, aki szülővárosában kezdte pályafutását, majd 1941-ben az Újvidéki Atlétikai Clubhoz került. Tizennyolc évesen két gólt lőtt a Ferencvárosnak, majd a jugoszláv válogatott tagjaként ezüstérmet nyert az 1948. évi londoni nyári olimpián, és részt vett az 1950-ben rendezett brazíliai labdarúgó-világbajnokságon is. A háború után a szabadkai Spartacusban játszott, majd megfordult a Crvena zvezda és a Partizan csapatában is. Welker József, a sóvéi származású gólerős csatár az Újvidéki Atlétikai Clubban kezdett focizni, majd a ’30-as évek közepén átkerült a szerb polgárság támogatását élvező Vojvodinához, ahol 1941-ig játszott. Később visszatért az Újvidéki Atlétikai Clubba, és három idény alatt összesen 38 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába. Sörös Szilveszter pályafutása a Temerini Torna Clubból indult, a háború alatt ő is az Újvidéki Atlétikai Clubhoz került, és elsősorban a gólpasszainak köszönhetően meghatározó játékossá vált. Később a Partizanba igazolták, és ő szerezte a fekete-fehérek háború utáni első gólját. Nyers István nem a Délvidéken született, de a Szabadkai Vasutas AK-ban, a magyar NB II.-ben vált ismert labdarúgóvá. Az Újpesttel két magyar bajnoki címet nyert, a milánói Interrel szintén bajnok lett, és gólkirályi címet szerzett a Seria A-ban. Később visszatért Szabadkára, 2005-ben hunyt el.

* Mi lett a sorsuk a bácskai csapatoknak 1944 után?

— Az új hatalom elsősorban Újvidéken és Szabadkán szüntette meg azokat a klubokat, amelyek korábban magyar ligákban szerepeltek. Az Újvidéki Atlétikai Club sem kerülhette el sorsát, hiszen az új hatalomnak nem tetszett az egyesület magyar háttere. Fennállása utolsó mérkőzését Budapesten a Kispest ellen játszotta, mely csapatban akkor már Puskás Ferenc is szerepelt. A Szabadkai Vasutas AK is megszűnt, viszont romjain 1945-ben megalakult a Spartacus, melyben a korábbi klub játékosainak nagy része tovább folytatta pályafutását. A felsoroltak mellett még számos klubot megszüntetett az akkori kommunista hatalom. A fennmaradás érdekében több egyesület kénytelen volt az új hatalomnak tetsző nevet választani.

* Hogy fogadta a közvélemény a könyvet?

— Vegyesen, mivel sokan nem értették, miről szól, azt hitték, hogy a II. világháború alatt itt semmilyen sportélet sem folyt. A legjobb fogadtatásban a topolyai TSC szurkolói, a Kék Betyárok részesítették a könyvet, ezért nekik köszönettel tartozom. Az idősebb korosztály részéről nagyobb érdeklődésre számítottam, viszont a fiatalok és a középosztály körében valóban sikeresnek bizonyult. Fontos, hogy elkészült, és az emberek tudomást szereztek erről az időszakról.

* Tervezel-e újabb könyvet írni?

— Kutatásaim során számtalan délvidéki labdarúgó nevével találkoztam, és ma is rengeteg délvidéki magyar labdarúgót ismerek. Néhány éven belül szeretnék egy összeállítást készíteni, melyben az elmúlt 100 év legjobb délvidéki magyar férfi és női labdarúgói szerepelnének.