home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Egy biztos pont
Tóth Lívia
2007.02.28.
LXII. évf. 9. szám
Egy biztos pont

Az utóbbi időben többször vettünk részt vagy vendégeskedtünk olyan rendezvényen, amelyet a VMDK Szegedi Tagozata szervezett. Régi középiskolai osztálytársamat, Nagy Abonyi Attila elnököt arra kértem, meséljen az egyesület megalakulásáról, céljairól, tevékenységéről. Természetesen minden a h...

Az utóbbi időben többször vettünk részt vagy vendégeskedtünk olyan rendezvényen, amelyet a VMDK Szegedi Tagozata szervezett. Régi középiskolai osztálytársamat, Nagy Abonyi Attila elnököt arra kértem, meséljen az egyesület megalakulásáról, céljairól, tevékenységéről. Természetesen minden a háborúval és a behívókkal kezdődött.
- Nem akartam részt venni abban a háborúban, amihez nekünk, vajdasági magyaroknak nem volt semmi közünk. Sok társammal együtt így kerültem én is erre az oldalra. 1991 novemberében jöttem át. Akkor még Szegeden lépten-nyomon délvidékiekbe botlottunk, mindenki az utcán volt, leste a határon túli eseményeket. A feleségek otthon maradtak, mi, férfiak, kerestük egymást, kíváncsiak voltunk, ki milyen hírt tud. Közösségi igény jelentkezett az egyesület megalakulása iránt. Már volt egy kezdeményezés, a Délvidéki Magyarok Köre, amelyet szintén vajdaságiak alapítottak, de ők korábban áttelepültek. Hozzájuk csoportosultunk, úgy gondoltuk, ha van már egy szervezet, minek másik. Nagyon sokan jártak be, hetente volt összejövetel. Fél év múlva azonban egyszerűen köddé váltak, többé nem is hallottunk róluk. Pár hónap múlva, 1992. május 21-én hoztuk létre a saját egyesületünket, az idén lesz 15 éves. A név adva volt, otthon mindannyian VMDK-sok voltunk, akkor még nem történt meg a szakadás. Azt akartuk, legyen egy biztos pontjuk azoknak, akik átjönnek Szegedre.
Az első időszakban főleg a férfiak voltak itt, esténként mindenki nagyon ráért, sokan összejártak, barátkoztak, tájékozódtak. Ez volt a hőskor. Segítettünk az embereknek a beilleszkedésben, a hazatérésben, de nem beszéltük le azokat sem, akik tovább akartak menni. Tanácsokat adtunk az ügyintézéshez. Abban az időben még viszonylag gyakran láttuk vendégül az otthoni politikusokat. Először mindenki azt hitte, pár hónap múlva megyünk haza, de otthon sehogyan sem akart rendeződni a helyzet, és lassan halványodott a remény. Én például egészen a bombázásokig azt mondtam, hogy nem maradok itt, de az fordulópont volt. Otthon megvan a házunk, vissza is mehetnénk, de most már több minden köt ide, mint oda. Mivel a távolság nem nagy, gyakran hazalátogatunk. Kezdetben mindenféle hatóság illetékeseit hívtuk meg, például a bevándorlási, a közegészségügyi, a vámhivatalból, a munkaügyi központból. El is jöttek, válaszoltak a kérdésekre, tájékoztatták az érdeklődőket. Aztán szépen lassan áttevődött a súlypont, baráti kör lettünk. Nem nevezném magunkat kulturális egyesületnek, hiszen nincs sem dalárdánk, sem színjátszó csoportunk, de rendezvényeket szervezünk, próbáljuk összefogni az itt élő délvidékieket, tartani a kapcsolatot az otthoniakkal. Célkitűzésünk a délvidéki magyar művelődési élet alkotásainak a bemutatása Szegeden.
* Hallhatnánk-e valamit a tagságról, a működéshez szükséges anyagi forrásokról?
- Az első székhelyünk a Bolyai utcában volt, de még nem saját tulajdonban. 2000-ben pályáztunk az államnál egy irodára, és meg is kaptuk. Igaz, hogy csak 13 négyzetméteres, de nagy anyagi terheket ró ránk a fenntartása. A fogadóórát keddenként délután 5 és 6 között tartjuk, állandó munkatársat nem tudunk alkalmazni, mert akkor az összes pénzünk elmenne az ő fizetésére. Bizonytalan forrásokkal rendelkezünk. Volt olyan év, amikor összesen 30 ezer forint jelent meg a számlánkon, de volt olyan is, hogy két és fél millió. Az 1500 forintos évi tagsági díjat tavaly 104 család fizette be. A polgárok adójuk egy százalékával is segíthetnek minket, de kezdetben ezt az összeget másra használtuk fel. Van egy magánalapítványunk, amely Kosztolányi Dezső nevét viseli és a délvidéki magyar fiatalok támogatásáért jött létre. Szerény eszközökkel rendelkezik, pályázatokon eddig nem igazán sikerült nyernie, bálokon és tombolán jött be valamennyi pénz. Pár gyereket mégis felkaroltunk, az egy százalékot is rájuk fordítottuk, nekik kampányoltunk. Most viszont, amióta ingatlannal rendelkezünk, úgy érezzük, nekünk van szükségünk erre az összegre. 2006-ban valamivel több mint 197 ezer forintot kaptunk a jövedelemadó egy százalékának a felajánlásából.
* Ha jól tudom, vannak állandó, már hagyományosnak nevezhető rendezvényeitek?
- A Mikulás-ünnepséget a legelső évtől kezdve mindig megtartjuk, valamint bálokat szervezünk, a legutóbbi volt a huszonötödik. Változó a visszhangja, de száznál többen általában összejönnek. Ide sorolhatnám még az ifjúsági irodalmi és történelmi találkozókat. 1997-ben történelmi előadással kezdtük, A magyarok és a szerbek a Délvidéken címmel. A pályázatot Zakar Péter történész közreműködésével bonyolítottuk le, adai diákokat hívtunk meg vendégségbe. 1998-tól irodalommal próbálkoztunk, Sziveri János, majd Domonkos István munkásságát, költészetét dolgoztuk fel a fiatalok segítségével, akik már több településről érkeztek. Aztán évekig sikertelenül pályáztunk, egészen addig, amíg meg nem alakult a Nemzeti Civil Alapprogram. 2005-ben Doroszló, valamint Herceg János és Fehér Ferenc volt a téma, tavaly pedig Gion Nándor. Az ideit, vagyis az V. Ifjúsági Irodalmi Találkozót április 20-a és 22-e között tartjuk meg, és Németh Istvánnal foglalkozunk. Hagyományainkhoz híven 8-10 délvidéki falu 7. és 8. osztályos tanulóiból várunk egy csoportot.
Folyamatosan követjük az 1944-es témát, ha ezzel kapcsolatos könyv jelenik meg, bemutatjuk, és már ötödik éve rendezünk emlékmisét a szegedi Fogadalmi-templomban. Egyik közkedvelt sorozatunk a Délvidékiek a nagyvilágban, de vannak könyvbemutatóink, zenés műsoraink, kiállításaink. Megemlékeztünk például a zentai tartalékosok lázadásának tizenötödik évfordulójáról, fényképkiállítása volt a Millenniumi Kávéházban Gergely Józsefnek, a Magyar Szó újságírójának, Kónya Sándor viszont a VersÉnek című könyvét ajánlotta a közönségnek. Egyébként négyen-öten minden kedden összejövünk, az eseményekre ennél jóval többen is kíváncsiak.
* Az olvasóink bizonyára azt is szeretnék tudni, mi közötök van az otthoni VMDK-hoz?
- Jogilag semmi közünk sincs, mi távolságtartóak vagyunk mindenkivel. Otthonról nem kapunk semmiféle támogatást. Civil szervezetként közvetlen politikai tevékenységet nem folytathatunk, politikai pártot nem népszerűsíthetünk, segítséget sem fogadhatunk el tőle, nem indíthatunk országgyűlési képviselőt. Én vezetőként nem vagyok tagja egyik pártnak sem. A név inkább az érzelmi okok miatt maradt meg. A közgyűlésen időnként felmerül a névváltoztatás ötlete, vannak, akik azt állítják, ha nem ez lenne a nevünk, akkor sokkal többen csatlakoznának hozzánk. Köztünk is folyamatosan téma, de úgy gondolom, 1992-ben jó okunk volt rá, hogy éppen ezt az elnevezést válasszuk. Mások azt kérdezik, miért vajdasági, pontosabban: miért nem délvidéki? Igaz, hogy időnként magyarázkodnunk kell, de ez a név már bejáródott, így ismertek meg minket.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..