Egy asszony illata

Egy asszony illata

Egy ismert szabadkai vonósnégyes koncertjéről jövök, amikor ezeket a sorokat írom. A ködös decemberi estében egy magányos, erdőszéli otthon meleg fényével hatott az a muzsika, amellyel a zenekar tagjai megörvendeztették a közönséget.

Gyönyörű íve volt a hangversenynek, a nagy klasszikusok szinte csak arra voltak hivatottak, hogy a hallgatók figyelmét magukhoz vonzzák.

A percek múlásával azonban a tekintélyt parancsoló zeneműveket — melyeket mindig feszült figyelemmel kísér egy „jól nevelt” zenekedvelő — lassan felváltották a felszabadultabb, egyszersmind merészebb dallamok. A minőségi zenei élményt tehát nemcsak a szenvedélyesebb melódiák, de a meglepetés ereje is fokozta — mert hát egy klasszikus zenei formációtól mégsem megszokott, hogy egy Al Pacino-filmjelenet tangójával zárja a repertoárt.

Aztán a koncert végeztével ismét a hétköznapokra terelődik a szó, és a magasztosság azzal a lendülettel lankad, amellyel a kultúrafinanszírozás bugyraiban elmerülünk. Márpedig óhatatlanul szóba kerül a téma, pénzből élünk tudniillik.

Közeledik az év vége. Ilyenkor a hivatalokban is felpörögnek az események, el kell készíteni az éves mérlegeket, dokumentálni a költségvetést. A civil szervezeteknek el kell számolniuk az általuk nyert pályázati összegek felhasználásával, ami több helyen is fejtörést okozhat majd, mivel sokan az utolsó pillanatban, mások egyáltalán nem kapták meg őket. De a projektalapú támogatás kifizetési nehézsége valójában csak a jéghegy csúcsa. Az ilyen független civil kezdeményezések számára nagyobb gond a „lapok” előre való leosztása, mely nyílt titoknak számít, nemcsak az önkormányzatokban, hanem magasabb szinteken is. Pontosabban, hogy a pártoknak már jó előre meghatározott összegeket — a törvénnyel összhangban — a nemzeti tanácsok véleménye alapján ki-ki úgy osztja el, ahogy akarja. Ellenben az olyan kezdeményezéseket, amelyeknél nem elég erős a lobbi — értsd: nem kötődik pártérdekhez; magyarul: nincs benne a „nemzeti” előjel —, netán a tagsága is vegyes összetételű, senki nem érzi magát hivatottnak felkarolni. Ha szerencséje van, akkor bekerül abba a fennmaradó 5-10%-ba, amelyet a pályázatkezelők még ildomosnak tartanak feltenni a listára, ám ez csekély vigasz azoknak a klasszikus és kortárs művészetekkel foglalkozó csoportoknak, amelyek többéves hagyományukat kénytelenek megszakítani a rendszer buktatói miatt — mint ahogyan erre 2015-ben több példát is lehetett látni.

Éppen ezért jó volna, ha az év végi mérleget nemcsak a megvalósított, hanem a meghiúsított projektumok, nemcsak az alakuló, hanem a megszűnő civil szervezetek, illetve programok tükrében is néznék az illetékesek. És nem, nem elég mindössze egy-két kortárs művészeti produkciót támogatni ahhoz, hogy abszolváljuk a feladatot — a kortárs művészet támogatását —, ez a hozzáállás ugyanis semmivel sem különb annál a tendenciánál, mint amellyel szemben ez a módszer létrejött. 


Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Egy asszony illata
Heti Jegyzet
Egy asszony illata
Heti Jegyzet
  • Tomek Viktor
  • 2016.12.19.
  • LXXI. évfolyam 50. szám
Facebook

Támogatóink