Szabadkán, a Vergődő madár emlékműnél idén is megemlékeztek halottak napján az 1944–1945-ös ártatlan magyar áldozatokról. Háromnegyed évszázaddal ezelőtt, a bosszú napjaiban Tito partizánjai mintegy kétezer embert hurcoltak el Szabadkáról és 19 környékbeli településről, a Sárgaházként ismert épületben megkínozták őket, a kivégzésüket követően a Zentai úti temető 44-es parcelláján lévő négy hatalmas tömegsírba földelték el az áldozatokat.
A Vergődő madár emlékmű mögötti siratófalon jelenleg 852 áldozat neve szerepel, pontosabban ettől 14-el kevesebb, hiszen a kivégzett menekülő bukovinai székelyek neveit nem tudjuk, de őket is itt temették el – mondta el lapunknak a helyszínen tartott megemlékezést követően Bogner István, a Kegyeleti Bizottság elnöke. Mint mondta, a legutóbbi kutatások alapján 1017 az ismert áldozatok száma, de a levéltárosok még mindig dolgoznak az adatok feltárásán, így jövőre már biztosan több név lesz ismert, hiszen az eddigi ismeretek szerint hozzávetőlegesen 2000 ember került az itt lévő tömegsírokba. Bogner hozzátette: tervezik a siratófal meghosszabbítását, egy országhatárokon átívelő pályázat útján, amelyben Szabadkán kívül Zombor, Kiskunhalas és Kecskemét is részt vesz. Az Európai Uniós forrásokból remélnek támogatást az ehhez hasonló emlékhelyek felújítására, illetve a Vergődő Madárnál található emlékfal kibővítésére. Kiemelte: pillanatnyilag további hat emléktáblára lenne szükség.
A kegyeleti bizottság elnökének az édesapját is az itteni tömegsírba temették, dr Bogner József 37 éves volt, amikor kivégezték. A táblákon Gál János neve is szerepel. Dédunokája Gál Attila a helyszínen elmondta, hogy családjával halottak napján minden évben kijönnek az emlékhelyre. Mint mondta, a dédapját élete derekán végezték ki, az ő holtteste is a tömegsírba került. Nagyapjuk annak köszönhette életét, hogy kicsi gyerekként a bátyja kilökte őt a sorból a kukoricásba. Révész Erzsébet édesapját, Szilner Sándort siratta a 44-es parcellán. A korosodó hölgy elmondta lapunknak, hogy 3 éves volt amikor elvitték és kivégezték az édesapját, aki után három gyerek maradt árván.
Szabadkán a megtorlások az eltűnések időpontja alapján 1944 októberének utolsó napjaiban kezdődtek és egészen december elejéig tartott, amikor leállították a tömeges kivégzéseket. Az áldozatokat négy hatalmas tömegsírba hantolták el. A vérengzések a legfelsőbb polgári és katonai vezetés tudomásával zajlottak le, a kivégzettek között a magyarokon kívül voltak horvátok, baranyai németek, és kisebb számban bunyevácok és szerbek is. Az áldozatok között a férfiakon kívül voltak 12-13 éves gyerekek, idősek, nők, sőt még egy állapotos asszony is.
A történelemkönyvek a mai napig hiányosak az 1944-1945-ös történésekkel kapcsolatban, ezért az a feladatunk, hogy ez a gyászos korszak ne merüljön feledésbe – emelte ki beszédében Bunford Tivadar, a Városi Képviselő-testület elnöke. Mint mondta, a kegyeleti bizottság a magyar, és a történelem szakos tanárok számára már két alkalommal tartott tanulmányi napot, hogy a szörnyűségek ténye eljusson az iskolákba is. Hozzátette: szükséges, hogy ők vegyék át és ápolják ezt a szomorú örökséget.
Minden évben meg kell emlékezni a borzalomra, arra, hogy bosszúvágyból és ideológiai meggyőződésből mi mindenre képes az ember – emelte ki lapunknak Pásztor István. A VMSZ elnöke szerint mindannyiunk kötelessége az emlékezést tovább vinni. Ez a 75 év annyira hosszú, hogy már csak kevesen vannak, akik személyesen is érintettek, akik még magukban viszik az emléket, ezért az itt történt borzalmakat a közösségi emlékezés részévé kell tenni. Hozzátette: ezt csak úgy tudjuk elérni, hogy továbbadjuk a felnövekvő generációknak, nem a fájdalom miatt elsősorban, hanem amiatt, hogy nyugodtabb lélekkel keressük a jövőépítés közös érintkezési pontjait.
A megemlékezés koszorúzással és gyertyagyújtással zárult, a politikai pártok, szervezetek és egyesületek képviselőin túl a hozzátartozók is elhelyezték a tömegsír felett, valamint a siratófalnál az emlékezés virágait.
Még több kép!▼
