Ebben a családban mindenki zenél
Fehér Márta
2021.01.01.
LXXV. évf. 52. szám
Ebben a családban mindenki zenél

Na jó, nem mindenki, Gabi táncol, méghozzá szeniorörömtáncol. Vetélkedőket szervez, ottjártamkor éppen az online Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőt. Meg újságíró az Újvidéki Rádióban, híradót vezet, ám ez nem munka, mert élvezi. Birkákat nevelnek, karácsonykor a fa minden évben plafonig ér, együtt sírnak-nevetnek a Micimackón, társasjátékoznak. Mindemellett évtizedek óta részt vesznek az 1944—45-ös megemlékezések szervezésében és műsorában, itthon és Budapesten, ahová zarándokokat is visznek.

A temerini Szabó család kapta az idén az emlékérmet a délvidéki áldozatok emlékének megőrzéséért végzett kulturális, ismeretterjesztő és a megemlékezést szervező önzetlen munkájáért a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944—45 Alapítványtól. Szabó Gabriella örömmel vállalta a család bemutatását.

— A Szabó családban öten vagyunk. A férjem, Árpád hegedűs, népzenélt régen meg most is, ha alkalma adódik, tanít hegedűsöket. Merkovity Annára biztosan sokan emlékeznek, az ő tanítványa, meg sokan mások is. A zeneiskolában dolgozott, most szabadúszó, birkákat nevelünk, földet művelünk, így próbáljuk több lábon állva túlélni a helyzetet. Ő a szótlan a családban, a zenész. Az egyik. A másik a fiam. András a középső a három gyerek sorában, ő is zenész, ő is szűkszavú. Egyszer egészen kicsi korában azt mondta, tudod, nekem az apa a példaképem. Hegedül a Fokosban, tamburázik, most dudán játszik, szaxofont vett, Szabó Anti bácsihoz járt Nagykikindára, hogy eltanulja a furulyakészítés titkait. Testnevelő edzőként végzett Szegeden, szeretné a mesterképzéssel folytatni. Amíg lehetett, a hét minden napján ment valamelyik művelődési házba tanítani, Zentára, Adára, Újvidékre, Szenttamásra, Kishegyesre, Topolyára. És van a két lány, a legidősebb Annamária, ő Pesten él, ott dolgozik, népi ének szakon végzett a zeneakadémián tavaly júniusban, és most ősztől három helyen tanít. Zsuzsi pedig itthon van, végül Újvidékre iratkozott a közgazdasági kar marketing szakára. Rendezvényszervezést szeretett volna tanulni Magyarországon, de a járványhelyzet közbeszólt. Nálunk mindig muzsikál valaki! Egyszer meg is kérdezte a villanyóra-leolvasó: maguknál zeneiskola van?

* Hogyan csöppentetek bele az 1944—45-ös történetbe?

— Anyósom négyéves volt, amikor Járekot megjárták. Egy kisöccse, néhány hónaposan, ott halt meg. A dédi sokat mesélt erről nekünk, akkor a gyerekek még nagyon kicsik voltak, viszont a halála után ez már nem volt téma, merthogy anyósom egyáltalán nem beszél a dologról, soha nem akart velünk jönni a megemlékezésekre, nem is erőltettük. Nagyon érdekes, hogy a túlélők, a hozzátartozók hogyan próbálják feldolgozni magukban a múltnak ezt a részét. Engem mindig meghat, hogy Temerinben bármikor megyünk ki a temetőbe, mindig van a tömegsíron friss virág. Úgy gondolom, hogy ha a rokonok számára ennyire élő ez az emlékezés, mi tartozunk annyival nekik meg az áldozatoknak is, hogy ezt tiszteletben tartsuk, és amennyire csak lehet, hozzájáruljunk az emlékezet fennmaradásához. Temerinben nagyon régóta szervezzük a megemlékezéseket, és én műsorvezetőként, szervezőként, kapcsolattartóként mindig ott vagyok. Az egyik ilyen rendezvényen hallottam, hogy Budapesten minden év november utolsó vasárnapján megemlékeznek a délvidéki áldozatokról. Nagyon megfogott az, hogy ezáltal ki tudtunk lépni a helyi közegből, így elmentünk, és minden évben visszajárunk. Cseresnyésné Kiss Magdolna, az alapítvány elnöke egyszer megkérdezte, hogy miért nem hozok egy busznyi embert. Kiss Igorral kezdtük közösen a szervezést, és először az óbecsei meg a temerini zarándokokból hoztunk össze egy buszt. Előfordult, hogy Pesten Magdi azt mondta, fel kellene olvasni egy verset, ki legyen? Hát Zsuzsi! De kellene valami műsor, kellene valamit énekelni. Majd Annamária! 2012-ben szólt, hogy Verbászon lesz megemlékezés, akkor még nagyon elhagyatott volt a tömegsír. Azt kérdezte, nem tudnék-e valakit, aki ott fellépne. Elment Annamária meg András, a fiam hegedült, Annamária énekelt. Most is emlegetik, hogy milyen megható volt. Egy hegedű meg egy énekhang a temetőben félelmetes tud lenni. Árpi mindig ott van velünk, amikor csak tud.

Gabi nem sokkal érkezésem előtt toppant haza, a temerini gyerekek Mikulás-napi meglepetését szervezte.

— A gyerekeink még kicsik voltak, amikor a Mikulás (Törteli László színész) elkezdte az utcákat járni lovas kocsival, és csomagokat osztogatott. Több száz gyereknek szerveztünk műsort a színházban, az ajándék mellé megpróbáltuk a kultúrát is adagolni. Aztán belefáradtunk. Pihentem egy nagyot, és most újraindultunk, mert ebben a helyzetben éppen a gyerekek azok, akiknek kellene egy kis örömet szerezni. Nálunk olyan, hogy na, most van szabadidőm, nem igazán fordul elő, mindig történik valami, mindig csinálunk valamit. A férjem például évekkel ezelőtt elkezdte kutatni a családfát. Eszméletlen türelme van, nekem nincs. Rengeteg időt képes eltölteni azzal, amit éppen nagyon csinál.

Gabi férje, Árpád nem bőbeszédű, így riportalanynak sem vállalkozott, gyermekeik közül csak Zsuzsi volt otthon, vele élőben beszélgethettem, Annamáriát és Andrást Messengeren hívtuk fel. Mindhármuktól azt kértem, meséljenek el egy közös történetet, vagy jellemezzék családjukat.

Annamária: — Egy biztos közeg, melyre még akkor is lehet számítani, ha az ember több száz kilométerre van az otthonától. A távolból is mindig tudnak erőt és biztonságot adni, csak azzal, hogy heti egyszer-kétszer beszélgetünk, így olyan, mintha otthon volnék.

András: — Egy kicsit túlbuzgó, hiperaktív és zenecentrikus család. Történetekből pedig jó néhány van! A legújabb szerintem hosszú ideig szállóige lesz. Apának segítettem kint, és utána Zsuzsinak szólt, hogy segítsen már neki, Zsuzsi meg kiment, és megkérdezte, mit kell nézni. Innentől kezdve, ha bárki bármilyen segítséget kér, akkor majd először is azt kérdezzük meg, hogy mit kell nézni.

Zsuzsi: — Mi öten nagyon régen muzsikáltunk legelőször együtt, a Muzsikáló családok házi muzsikája rendezvényen. Hosszú idő után léptünk újra közösen színpadra, tavalyelőtt egy karácsonyi koncerten. Annamária nem volt itthon, így virtuálisan tudtuk megbeszélni, hogy nagyjából mi legyen a repertoár. Amikor hazajött, már nagyon szorított bennünket az idő. Az az egy nap, amelyet csak erre szántunk, tele volt nevetéssel, szórakozással.

* Mindhárman nagyon sok megemlékezésen vettetek részt. Mit szóltatok a díjhoz?

András: — Meglepődtem, nem is nagyon tudtam hová tenni, mert alapjában nem a díjért csináltuk, hanem azért, mert mi ezt fontosnak érezzük.

Annamária: — Meg sem tudom számolni, mennyi megemlékezésen voltam jelen. Emellett minden téren igyekeztem minél többet segíteni Magdinak, hiszen én itt vagyok Budapesten. Mivel olyan családban nőttem fel, ahol a hagyományőrzés és a hagyományokhoz való ragaszkodás fontos, mindig érdekelt, hogy a magyarság őseivel mi történt, mi hatott ránk, hogyan lettünk mi azok, akik. Hogy ehhez még személyes kötődés is kapcsolódik, az csak mélyítette az érdeklődést.

Zsuzsi: — Alsós lehettem, amikor legelőször részt vettem a budapesti zarándoklaton, és azóta minden évben megyek. Így évről évre jobban összeáll a kép, hogy mi történt ’44—45-ben, és ehhez a nagymamám életútja is hozzájárult, meg az, hogy sokat olvastam erről.

Nem bonyolítottuk túl, próbáltuk őket egészen szabadon, önállóságra nevelni. Elég jól sikerült! — szögezi le Gabi. Elmeséli, hogy a tizen-huszon éve készült családi videofelvételeket digitalizálják, és nagyon mulatnak rajta. Ha marad ez a karanténhelyzet, akkor nyilván az újévezés is ezzel telik — teszi hozzá nevetve.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..