home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
EP: Szerbiának az EU-ban a helye, de…
Markovics Annamária
2022.07.13.
LXXVII. évf. 28. szám
EP: Szerbiának az EU-ban a helye, de…

Az Oroszország elleni szankciók bevezetésétől teszi függővé Szerbia integrációjának ütemét az Európai Parlament. Ez a konklúziója a 2021. évi országjelentés vitájának. A Szerbiáról szóló országjelentést Vladimir Bilčik ismertette, majd a képviselők 523 igen és 78 nem szavazattal, 34 tartózkodással fogadták el.

Vladimir Bilčik kiemelte: az EP továbbra is elkötelezett Szerbia európai integrációja mellett, az erre irányuló politikai akarat nem változott az évek során, de ahhoz, hogy valódi előrelépést lehessen elérni, jelentős reformokra és erőfeszítésekre van szükség, illetve arra, hogy az európai normákhoz és értékekhez alkalmazkodjon az ország. Mint mondta, a csatlakozás folyamatának üteme a jogállamiságra, illetve az emberi jogokra vonatkozó fejezetek területén elért eredményektől, Szerbia kül- és biztonságpolitikájának az európai uniós elvárásokkal történő összehangolásától — ideértve az Oroszország elleni szankciókat —, valamint a Koszovóval fenntartott kapcsolat rendezésétől függ. Hozzátette: ezek a feltételek nem újak a szerbiai partnerek számára, viszont azt is látni kell, hogy számos területen nem történt előrelépés, egyes kérdések ugyanolyan nyitottak most is, mint akkor, amikor megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások. Ezek között a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcot, a média helyzetét és a választási feltételeket említette a jelentéstevő.

Mint fogalmazott: az EP számára stratégiai prioritás Szerbia csatlakozása, de politikai felelősségvállalásra van szükség, arra, hogy Szerbia ne térjen le erről az útról. Nagyon sürgető a helyzet, Szerbiának fontos lenne döntenie — magyarázta. Véleménye szerint a nyugat-balkáni ország sokszor másfelé tekingetett a külpolitikában, mint az EU, de most döntenie kell, hogy hová akar tartozni. A jelentéstevő egyben reményét fejezte ki, hogy Szerbia úgy dönt: Európához tartozik.

A vita során Janez Lenarčič válságkezelésért felelős uniós biztos kitért arra, hogy ebben a kihívásokkal teli időszakban, amikor háború dúl Európában, az uniós tagság a tartós békének és a stabilitásnak a legfontosabb és legmegbízhatóbb garanciája. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Szerbia számos ponton bizonyította, az EU mellett áll, például támogatta az Ukrajnáról szóló ENSZ-határozatot, melyben elítélte az orosz agressziót.

A vita során a hozzászólók többsége egyetértett a kiinduló állásponttal, és bírálta Szerbiát, amiért nem történt valódi előrelépés a jogállamiságot, a kisebbségeket, a sajtószabadságot és a politikai pluralitást érintő területeken. Voltak azonban olyan hangok is, amelyek nemtetszésüket fejezték ki a jelentés hangnemét illetően. Emmanuel Maurel franciaországi, baloldali képviselő szerint például előbb a pozitívumok miatt kellene dicsérni a nyugat-balkáni országot, és csak utána beszélni a mulasztásokról. Deli Andor, a Fidesz—KDNP európai parlamenti képviselője szintén túl kritikusnak találta a jelentés megfogalmazását. Mint mondta, arról kellene szólnia, miként fogja az Európai Parlament segíteni Szerbiát abban, hogy mielőbb az EU tagjává váljon, ehelyett viszont kioktat, előír, és olyan elfogadhatatlan túlzásokat tartalmaz, amelyek csak tovább fékezik az ország csatlakozási folyamatát, megkérdőjelezik az EU szavahihetőségét és elidegenítik Szerbia polgárait. Ez pedig egyaránt ellenkezik Szerbia és az EU stratégiai érdekeivel — tette hozzá.

Az EP döntése után Aleksandar Vučić szerb elnök arról beszélt, olyan hangok is voltak, amelyek szerint meg kell szakítani a tárgyalásokat Szerbiával, de a képviselők többsége ezt nem támogatta. Hozzátette: Szerbia senkinek sem fog semmiért sem könyörögni. Mint mondta: a szerbeknek megvannak a saját érdekeik, az a legfontosabb, hogy az európai úton maradjon, egyúttal megőrizze szabadságát és megvédje nemzeti érdekeit.

Az Európai Parlament jelentései egyébként noha iránymutatást adnak az uniós intézményeknek, nem kötelező érvényűek.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..