Dr. Német László SVD nagybecskereki és dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök karácsonyi üzenete

Dr. Német László SVD nagybecskereki és dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök karácsonyi üzenete

Mindenkire oda akarunk figyelni — Hajléktalan születése

Mindenkire oda akarunk figyelni

Krisztusban kedves testvéreim!

Egyházmegyénk „zsinati lázban” él. A kilenc közül a harmadik munkadokumentumot tárgyaltuk meg mi itt, bánáti katolikusok. A negyedik dokumentum is már útban van a plébániák felé. Joggal kérdezhetjük magunktól: kihatással van-e a zsinatunk az idei karácsonyunkra, vagy van-e köze a karácsonynak a mi zsinatunkhoz? Milyen kapcsolat van a kettő között, ha beszélhetünk ilyen kapcsolatról?

Lássuk, milyen külső jelek kísérik a zsinati folyamatot plébániáinkon, templomainkban és a mi személyes életünkben. Ha templomban vagyunk, ami biztos, hogy a szemünkbe ötlik, az a zsinati zászló, amely minden bánáti templomban egy jól látható helyen függ. A másik ilyen feltűnő dolog, hogy plébániai csoportok indultak, kezdtek találkozni, hogy megtárgyalják a zsinati munkadokumentumokat. Minden dokumentumhoz egy sor kérdés tartozik, és valahogy jogosan úgy tűnhet, hogy a hívek hirtelen „beleütik az orrukat” egyházunk minden ügyes-bajos dolgába.

Hát kedves testvéreim, én épp itt látom az összefüggést a karácsony és a zsinatunk között: Isten karácsonykor „beleütötte az orrát” a mi kis ügyes-bajos életünkbe. Belejött két lábbal! Gyermekként közénk jött, hogy egész életével megmutassa nekünk, hogy fontosak vagyunk számára, hogy végtelenül és feltétel nélkül szeret bennünket, hogy nagyon is érdekeli, hogy hogyan élünk, hogyan örülünk, szenvedünk, hogyan küzdünk itt a bánáti síkságon, a déliblátói pusztában vagy a verseci dombokon! Ahogy a szentmise alatt imádkozzuk az egyik eucharisztikus imában: „Ő szerette a szegényt, a beteget, a kitaszítottat és a bűnöst, – nem ment el részvét nélküI semmiféle ínség mellett. Az ő élete és tanítása arra oktat minket, hogy olyan Isten vagy, aki úgy viseled gondunkat, mint ahogy egy atya törődik gyermekével.”

A zsinat az az idő egyházmegyénkben, amikor különösen is az ő útját akarjuk járni és „bele akarjuk ütni az orrunkat” a világ dolgaiba. Hogy lássuk a legkisebb helyen is, a legkisebb közösségben is, hol vannak életünk sebhelyei, határaink, korlátaink, mindaz ami meggátol bennünket abban, hogy életünk nap mint nap teljesebb, boldogabb legyen. Jézus azért jött közénk, hogy köze legyen hozzánk, hogy engedjük őt oda, ahol fáj az élet, oda, ahol a sebeink vannak.

A zsinati folyamat ilyen értelemben mondhatni, egy karácsonyi folyamat: ahogyan a kis Jézus közénk jön és köztünk lakott, így jut el a mi zsinatunk is minden településre, minden faluba, minden közösségbe. Mindenkire oda akarunk figyelni ebben a folyamatban, minden vélemény számít, minden örömöt, szomorúságot, félelmet látni szeretnénk a megszületett Megváltó szemével. Számunkra, az egyház számára, a Nagybecskereki Egyházmegye plébániái és közösségei számára mindenki fontos.

A zsinatolás áldozatokkal is jár, mint ahogy a megtestesülés se volt teljesen zökkenőmentes. Ha Jézus szemével akarunk látni, és meg akarjuk osztani egymással gondolatainkat az élet dolgairól, el kellene menni a beszélgetésekre, le kellene írni az elhangzottakat és azt beküldeni a püspökségre. Több munka van a zsinattal, mint zsinat nélkül, ez biztos. De gondoljunk arra, hogy Jézus megtestesülésével maga az Isten Fia jött közénk, fáradságot nem kímélve itt élt köztünk, és beleavatkozott az életünkbe! Az élete – hétköznapi hasonlattal élve – nem volt egy matyóhímzés: kisgyerekként szüleivel szökött Egyiptomba, menekültként élt idegenben! Voltak viszont örömteli pillanatai is, amelyek mindig találkozásokhoz, valaminek az ajándékozásához köthetők: legelőször, amikor a napkeleti bölcsek eljöttek őt imádni vagy amikor a pásztorok látogatták meg őt a jászolban. Egész későbbi életét elkíséri a találkozások és a megajándékozás öröme.

Így van a zsinattal is. A zsinat is találkozásokról, egymás ajándékozásáról szól, amely konkrétan az őszinte beszélgetésekben mutatkozik meg. Ez néha nehezebb, máskor könnyebb. De ne adjuk fel, mert Jézus most is velünk van! Karácsonyt ünneplünk, azt ünnepeljük, hogy Isten Fia által „beleütötte orrát” az életünkbe és azóta is próbálkozik ezzel fáradhatatlanul. Ne zárkózzunk el tőle, örüljünk neki!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek kegyelmekben gazdag karácsonyt!

Dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök


  

Hajléktalan születése

Keresztény testvérek!

Mindannyian egyetértünk abban, hogy karácsony az egyik legörömtelibb, vagy jobban mondva, legnépszerűbb keresztény ünnep; abban is, hogy mindannyian ünneplik, hívők és kevésbé hívők, akik nem járnak templomba. Karácsony olyan örömet hordoz önmagában, amely úgy tűnik, nagyban hiányzik ennek a világnak.

A mai ember számára karácsony ünnepének lényege nem életbevágó. Könnyen meglehet, hogy karácsony ünnepének csak a felszínét látjuk a régi mondást igazolva, miszerint a vallásosság a nép ópiuma, amely megnyugtat, örömet okoz, és amely nem megakadályozza a helyes látást.

Próbáljunk meg a felszín alá tekinteni ezen az éjszakán. G. K. Chesterton mondta: „karácsony egy gyönyörű és szándékos paradoxon alapszik; paradoxon, hogy a hajléktalan születését minden otthonban megünneplik.“ Isten hajléktalanként születik a szegények családjába, egy istállóban, mert számukra nem volt hely a szálláshelyen. Ez a tény sokkal többet jelent karácsony egyszerű megünneplésénél. Isten a kezdetektől fájdalmasan megtapasztalta az emberlétet. Tehetetlen gyermekként jött el, hogy ne zavarja meg a világot, vagy rákényszerítse a világot elfogadására.

Ezt tapasztalták meg a születés első tanúi, a pásztorok. Az ő meghitt tapasztalatuk az angyalok énekével nem tartott sokáig. Talán annyi ideig tart, amíg egy éjféli mise. Mi sem rendelkezünk kész megoldással, kétezer évvel a pásztorokat követően. Meg kell állnunk, és engedni, hogy Isten a csendben válaszoljon nekünk.

Karácsony alapvető üzenete: megismerni a Megváltót, az együtt érző Istent, aki meg tudja menteni az embert a problémái között. Végső soron Isten megtestesülésével egyetlen célt akar közölni az emberrel: olyan személlyé válni, amilyen Ő lett karácsonykor. Isten nem azért jött el közénk a földre, hogy szép mesével rövid ideig tartó ópiumot adjon nekünk. Isten kegyelme jelent meg minden ember megmentésére; arra tanít minket karácsonykor, hogy hagyjuk el istentelen és világi szokásainkat, igazul és vallásosan éljünk a mai világban, és nyissuk meg szemeinket Isten eljövetelére.

Ezt legjobban úgy tudjuk elérni, ha a pásztorokhoz hasonlóan mi is minél mélyebbre ereszkedünk a valóságba, annak nyers valójába, és felismerjük azokat az embereket, akiket az élet felőrölt és őröl most is. Számukra Jézus a Megváltó, az Orvos és a Felvidító. Először is azzal, hogy együtt szenved velük, és velük együtt járja az élet útját. Ezen emberek csendes imája, keserűsége nem ismeretlen számára. Ők az Övéi, és értük is imádkozunk. Az értük végzett ima valójában magunkért való ima is egyben.

Helyesen szeretnénk megünnepelni karácsonyt? Találjuk meg a módját annak, hogy együtt szenvedjünk valakivel, együtt járjuk az élet útját, és Isten kegyelmével vidítsuk is fel. Ez lehet a közös csend, mely nem akar tolakodni a cselekedetekkel.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden jó szándékú embernek áldott karácsonyt és újévet!

† János, megyéspüspök

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Dr. Német László SVD nagybecskereki és dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök karácsonyi üzenete
Képmás
Facebook

Támogatóink