* Milyen út vezetett Doroszlóról a budapesti műszaki egyetemre?

— A doroszlói általános iskola elvégzése után a zombori gimnáziumban tanultam, mely a körülöttünk zajló délszláv háború ellenére is motiváló környezetként él bennem, és nem volt kérdés az egyetemi továbbtanulás. Mondhatjuk, hogy a teljes fiatalkorom maga volt a reneszánsz embermodell. Minden tudományág rettenetesen érdekelt. Az akkori, információszegény világ által „nehezített pályán” minden lehetséges módon szívtam magamba a tudást. Nyolcéves korom óta olvastam a vajdasági magyar sajtót, ezért a közélettel is korán kezdtem foglalkozni. Ez idő tájt még keresztrejtvényt is készítettem a Hét Napba. A gimnázium vége felé nagy dilemmát okozott a további pályaválasztás, hiszen bármilyen humán és reál területen el tudtam képzelni a jövőmet. Ekkor szólt közbe a háború: azért döntöttem a mérnöki pálya mellett, mert ezzel felmentés volt igényelhető a katonai szolgálat alól. Fel is vettek az Újvidéki Egyetem műszaki karára, de a kezdés előtt oly mértékben eszkalálódott a háborús helyzet — amit Doroszlón, a határ mellett, saját szemmel és füllel is érzékeltünk —, hogy hirtelen Budapesten találtam magam a Nemzetközi Előkészítő Intézetben. Innen egyenes út vezetett a BME-re, ahol eleinte nehéz volt a teljesítés. De hála a Márton Áron Kollégiumban való elhelyezésemnek — és az ott készséggel segítő vajdasági barátoknak —, fokozatosan javuló tanulmányi eredményeimmel magamra vontam a tanáraim figyelmét, akik hamarosan doktoranduszi képzéssel, majd pedig állásajánlattal kerestek meg.

Fotók: Dr. Samu Krisztián archívumából

* A környezet, ahonnan származol — tehát Nyugat-Bácska —, hogyan él benned ma?

— Intenzíven — amennyire csak lehet. Amikor átlépem a határt, az agyam már automatikusan „doroszlai” beszédre vált, pedig a katedrán csak „pestiesen” beszélhetek. Évente számos alkalommal látogatok haza. Ebbe energiát kell fektetni, enélkül ugyanis a gyökerek elhalnak. Szerencsére a feleségem is délvidéki, akit nem ismertem volna meg a budapesti kollégium nélkül. A tizennyolc éves lányom vajdasági identitásával sincs gond: egy-másfél hónapot tölt otthon évente, és a szerb nyelvet is tanulja. Rendszeresen járatom és olvasom a vajdasági magyar sajtót, vásárolom a könyveket, és minden vajdasági rendezvényre ellátogatok, melyre csak lehetséges. A Tanyaszínház minden évben kötelező program számomra, de természetesen Nyugat-Bácskán van a fókusz. Jelentős helytörténeti gyűjteményem van, melyben kiemelt helyet foglalnak el a doroszlói és a zombori képeslapok, ezekből 1500 darab van a birtokomban. Műszaki területen is él bennem a gyűjtőszenvedély: egy veterán Zastava és egy Tomos motorkerékpár felújítása is köt a hazai közösséghez. Emellett doroszlói Facebook-oldalt és honlapot is üzemeltetek, ezek inkább helytörténeti témájúak.

* Mire vezethető vissza az, hogy ezt a szakmát / kutatási területet választottad?

— A gépészet és ezen belül a szűkebb szakterületem, az optika és színlátásvizsgálat nagyon összetett tudomány. Sok terület együttes ismerete szükséges a műveléséhez, így amikor a diplomatervemet, illetve a doktori témámat választottam, nem volt számomra kérdés, hogy ez lesz az. Huszonöt éve olyan eljárások kutatásával és kifejlesztésével foglalkozom, amelyek segítenek meghatározni az emberi színtévesztés típusát és súlyosságát. Erre azért van szükség, hogy személyre szabottan segíthessünk a színtévesztőkön, a kutatóhelyem fő eredménye ugyanis egy olyan szemüveg megalkotása, amely korrigálja a színtévesztést. Egyébként a színtévesztés a nemi kromoszóma által öröklődő látászavar, mely a férfiak 5—10%-át érinti. Ez sok szakmában kizáró tényező lehet, például a sofőröknél, villanyszerelőknél. A BME-n kifejlesztett, színtévesztést korrigáló lencsék receptre írásához pontos színlátásmérésre van szükség. Ezen mérési elvek kidolgozását és fejlesztését irányítom a tanszéki kutatócsoportommal együtt. A lencsék egyébként Szerbiában is elérhetők.

* Volt-e olyan személy az életedben, akire mentorként, példaképként tekinthettél, és ez megalapozta a későbbi sikereket?

— A családdal kell kezdenem: egy kis faluban nem evidens egy működő mezőgazdasági birtokot tulajdonló család elsőszülött fiának a továbbtanulása. Fájó volt otthon hagyni a szülőföldet, de a szüleimnek köszönhetően, akik elengedtek, valóra válthattam az álmaimat. Emellett mindig hálás leszek Gellér Veronika tanító nénimnek, aki megszerettette velem a néphagyományokat. Ennek hatására néptáncoltam tizennégy évig. Az általános iskolában az Andrek házaspár volt rám nagy hatással. Ilonka rengeteget mentorált, István pedig az informatika világába vezetett be, még a nagy IT-bumm előtt. Ez ma is releváns, elemi kompetenciákkal ruházott fel már a gimnázium előtt. Szerencsés vagyok, hogy a zombori gimnáziumban a régió legjelentősebb tanári karától tanulhattam. Az egyetemen pedig a mérföldkő Huba Antal professzor úr tudományos munkára való felkérése volt. Miután ő bevezetett a tudomány világába, Wenzel Klára professzor asszony figyelt fel rám, aki a színtévesztést korrigáló szemüveg egyik kifejlesztője.

* Nemrégiben egy igen rangos kitüntetést vehettél át. Hogyan hatott ez rád, miként fogadtad a hírt?

— Mivel része vagyok az egyetem vezetőségének, előterjesztésemről már az első lépéseknél tudomást szereztem. Az egyetem szenátusa támogatta a javaslatot, így a kitüntetéshez már „csak” a miniszterelnöki felterjesztésre és az államelnöki döntésre volt szükség. Már a szenátusi döntést is kitüntetésként éltem meg, hiszen az alma materem és a munkahelyem elismerése nagyon fontos számomra. A lovagkereszt pedig már csak hab volt a tortán. Egy másik okból is különösen emlékezetes volt számomra az esemény: pontosan húsz évvel ezelőtt ezen a napon a nagymamám, Samu Babos Rozália is állami kitüntetésben részesült — megkapta a Népművészet Mestere címet. A családi kontinuitás gondolata mélyen megérintett.

* Olvastam, hogy igazságügyi szakértőként is tevékenykedsz. Ez mit takar pontosan? Milyen ügyekben van szükség egy hozzád hasonló szakemberre?

— Ez is a hivatás része. A jogi eljárásokban sok műszaki kérdés merül fel, melyben a bírónak szakmai véleményre van szüksége. Főleg optikai és színtani feladatokban vállalok szakértői részvételt. Ezek nagyon inspirálók, mert minden ügy más-más szakmai területre vezet, miközben folyamatosan tanulok, és minden alkalommal egy kicsit mini-Sherlock Holmesként nyomozhatok.

* Van-e olyan momentuma a munkásságodnak, amelyre különösen büszke vagy, és örömmel gondolsz vissza rá?

— A szakmai pályámon a legnagyobb örömforrások azok a pillanatok, amikor látom, ahogy mentorált hallgatóim kibontakoznak, és elérik a céljaikat. Az ő sikerük adja a legtöbb erőt ahhoz, hogy folytassam a munkát. De kiemelten értékesnek tartom, ha a szakterületemen kívül is születik egy-egy érdekes eredményem, hiszen szeretném elkerülni a szakbarbarizmust. Amikor a filatélia (bélyeggyűjtés — a szerző megj.) területein érkeznek sikerek, vagy felkérnek egy hely- vagy ipartörténeti munkára, akkor az nagyon jólesik. Az elmúlt időszakban a Muraközből helytörténeti, Németországból pedig II. világháborús repüléstörténeti kutatásokban vállaltam szerepet. Purger Jenő szintén doroszlói származású, pécsi biológusdocens felkérésére pedig ökológiai témában készült közös cikk.

* Mik a további terveid?

— A mérnöki és a tudományos tudásom nagy része tapasztalati. Szeretném ezt minél több fiatalnak átadni, ahogy azt én is megkaptam a mentoraimtól. Igyekszem a jelenlegi választott vezetői tisztségeket magas szinten szolgálni, de a továbbhaladás is motivál: biztosan nem ugrom el az újabb kihívások elől. A csapatommal jelenleg egy új színváltásvizsgáló műszeren dolgozom, mely, remélem, sikert ér el az optikai üzletekben és a szemész szakorvosoknál. A szülőföldem iránti szeretetem és elkötelezettségem folyamatosan a hazatérés felé vonz. Célom, hogy karrierem végén úgy térjek vissza, hogy az a helyi közösség számára is valódi és hasznos értéket teremtsen.