home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Doroszlói nyári napok
LENNERT MÓGER Tímea
2013.09.01.
LXVIII. évf. 35. szám
Doroszlói nyári napok

A doroszlói Helyi Közösség tanácsa ötödik alkalommal szervezte meg a nyári napok rendezvénysorozatot. Augusztus utolsó hetében egymást érték a sportversenyek.

18-án egyéni tekebajnokságot tartottak az apatini Junaković fürdőben. A doroszlóiak körében egyre népszerűbb sporteseménynek Diósi János a kezdeményezője. 24- én reggel a doroszlói csatornahídnál gyülekeztek a kicsik és az ifjak a Mosztonga Horgász Egyesület versenyén A Vadász Egyesület 25- én tartott agyaggalamb lövészeti versenyt, amely a zombori lőtéren zajlott. Ugyanennek a napnak reggelén a tűzoltó otthon elől indult útnak a Doroszló–Bike kerékpár klub szervezésében csaknem húsz túrázó biciklista. A Doroszló-Gombos-Szond-Szilágyi-Szentiván-Sztapár-Doroszló távot sikeresen teljesítették.

Második éve, hogy a sport mellett kulturális jelleget is öltött a nyári napok programsorozat. Idén kiemelt téma volt a történelem, mivel a Doroszlóról szóló első írásos emlék 700 évvel ezelőttre tehető. 23-án este a Helyi Közösség tanácstermében Wilhelm József történelemtanár előadását hallgathatta meg a népes közönség. Doroszló a történelmi korok tükrében címmel fény derült több érdekességre. A Mosztonga biztonságot adó mocsarának köszönhetően már az őskorban is lakott terület volt. A helységnév eredetéről több anekdota ismeretes, kaphatta a vidéket uraló egyik birtokosról, de akár a doroszoló nevű mezőgazdasági eszközről. Feltételezhetően a helyiek Mária Terézia katonáiként is harcoltak annak idején. Szó esett Herman Ottóról, aki ebben a faluban írta meg a Magyarország pók-faunája című művét. A két világháború között Doroszló egyike volt azon kevés településnek, ahol megmaradhatott a magyar nyelvű általános iskolai oktatás. A Szentkút, gyógyító vizével csaknem öröktől fogva ismeretes, ha más néven is. A második világháború túlélői a doroszlói Szűz Máriához zarándokolnak el évente szeptemberben a férfiak búcsújára. Az első írásos emlék ünnepe kapcsán a helyi közösség fotópályázatot írt ki. általános és középiskolások részére. Az első díjat Turkál Anna doroszlói népviselet témájú fotója kapta. A második a gombosi Sörfőző Katinka felvétele, amely a szentkúti kegytemplomot ábrázolja egy rendhagyó szögből. A harmadik Huszár Andrea Marina, aki ugyancsak a zarándokhelyen találta meg a pillanatát, azzal, hogy a Szűz Mária- szobrot fotózta le. A zsűri tagjai a helyi fotósok, Gellér Ágnes, Radics Karola, Stock János és ifj. Komáromi József voltak.

A központi ünnepség 25-én, a falu futballpályáján zajlott. A vihar nem szegte kedvét a szervezőknek, a részvevőknek. A labdarúgó-mérkőzések ugyan nem fejeződhettek be és a tervezett ügyességi játékok is elmaradtak, de az Önkéntes Tűzoltó Testület még sikert arathatott az oltóhab-bemutatóval.


A kézműves sátraknál Pál Ritától papírvesszőzést, a szenttamási Szögi Rudolftól fafaragást tanulhattak ingyenesen kicsik és nagyok. Éjszakába nyúlóan tartott a foglalkozás. Szögi Rudolf elmondta, a mezőgazdasági egyetem abszolvenseként hobbiszerűen fogott hozzá a fafaragáshoz. Leginkább megrendelésre készíti tárgyait, de tavaly óta vásárokra, búcsúkra, fesztiválokra is jár, ördöglakatokat, domborműveket árusít, és ingyenesen tart foglalkozásokat az érdeklődők számára. Fontos missziónak tartja a gyerekkel, a fiatalokkal megismertetni ezt a tevékenységet. Doroszlón nagy volt az érdeklődés a magyar népi motívumokat ábrázoló domborművek készítése iránti A kirakodóvásáron részt vett még a zombori Janovics cukrászat, és a szabadkai Óvári Krisztina horgolt tárgyaival.

Gellér Magdolna tanácselnök asszony kiosztotta a sportversenyek díjait és köszönetet mondott a település valamennyi civil szervezetének, egyesületének a közreműködésért, amely újabb, bizakodásra okot adó nyári napokat eredményezett.

Gellér Ágnes felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..