* Hogyan fogadta a hírt, mely szerint a Szent György Lovagrend tagjává választották?

– Ez óriási megtiszteltetés. Amikor az ember hosszú éveken át dolgozik a közösségért, nem azért teszi, hogy elismeréseket kapjon, de természetesen jólesik, ha a munkáját észreveszik. Számomra ez egyfajta visszajelzés arról, hogy annak, amit évtizedek óta végzek, van értelme. Őszintén szólva eleinte haboztam elfogadni a tisztséget. Még a tavalyi évben felmerült a nevem, de akkor elutasítottam ezt. Úgy gondoltam, már most is számos tisztséget töltök be, és tudtam, hogy a lovagrendi tagság bizonyos kötelezettségekkel is jár. Úgy éreztem, mérlegelnem kell, hogy tudom-e vállalni mindezt. Tény, hogy idősödök, és egyre nehezebben viselem a sok teendőt. Az idén is megkerestek a zombori priorátus tagjai, és végül beadtam a derekam. Arra jutottam, hogy ez egy olyan megtiszteltetés, amelyet nem szabad visszautasítani.

Lovaggá avatás Visegrádon

* Hogyan válhat valaki lovaggá, mi ennek a folyamata?

– A rend elsősorban azokat keresi meg, akik hosszabb időn keresztül bizonyították elkötelezettségüket a közösség szolgálata iránt. A meglévő tagok figyelik a környezetükben tevékenykedő emberek munkáját: olyan személyeket keresnek, akik életútjukkal kiérdemlik a lovagrend bizalmát – ez alapján javasolnak tagokat. A Szent György Lovagrend története egészen 1326-ig nyúlik vissza, Károly Róbert királyunk alapította meg. Ez a legrégebbi világi lovagrend, mely ma elsősorban karitatív és közösségépítő feladatokat lát el. Jótékonysági akciókat, apródtáborokat szervez, támogatja a fiatalokat, valamint számos kulturális és egyházi eseményen van jelen különböző minőségekben.

Gellér Magdolna a Szent György Lovagrend tagja lett

* Milyen volt az avatási ünnepség?

– Felemelő élmény. Az idei különösen jelentős alkalom volt, hiszen a rend fennállásának 700. évfordulójához kapcsolódott. Visegrádon, az egykori királyi palota felújított lovagtermében volt az avatás, ünnepélyes keretek között, 250 lovag testvér társaságában. Olyan pillanat volt, amelyre az ember egész életében emlékezni fog. Most 42 lovagot avattak, ebből 4-en voltunk vajdaságiak.

* Szülőfalujában, Doroszlón számos tisztséget betölt(ött) az évek során, egy igazán színes és tartalmas pályát tudhat maga mögött. Erről mit tudna mesélni?

– Felsorolni is sok, hogy hány helyen vállaltam különféle tisztségeket az elmúlt évtizedekben. Elsőként az önkéntes tűzoltó testülethez csatlakoztam, ennek már huszonhat éve, és tizenhat éve vagyok a vezetőség tagja. Doroszlón ennek nagy hagyománya van, sokan már gyerekként részt vesznek a testület munkájában. A művelődési egyesület életében szintén jelen voltam a kezdetektől fogva – néptáncosként, még gyerekként –, és ott tíz éve vagyok elnökségi tag. Az egyházban pasztorális tanácstag vagyok, illetve a templom díszítője feladatkört is ellátom. Mindemellett évekig a helyi közösség elnöke és városi képviselő is voltam Zomborban. Pluszban még a helyi VMSZ-szervezet elnöke vagyok, és most már lovagként is helyt kell állnom. Magammal szemben rendkívül maximalista vagyok, amit elvállalok, azt szeretem becsülettel elvégezni, ezért is féltem egy kicsit egy újabb tisztségtől. A lovagrend tagjai szerencsére megértik azt, hogy az eddigi tisztségeimet sokszor nem tehetem félre, és emiatt nem lehetek ott mindig az első soraikban. Verebélyi atya mondta mindig, aki tizenkilenc évig Doroszlón szolgált, hogy Magda olyan, mint egy franciakulcs, ahol baj van, tegyék oda, megold mindent. (Nevet.) Ha nem sikerül valamit megoldanom, megvalósítanom, akkor sokáig rágódok a dolgon, de szerencsére gyorsan jönnek az újabb és újabb feladatok, melyek hamar kizökkentenek.

Magdolna a helyi önkéntes tűzoltó testület életében is aktív szerepet vállal (fotók forrása: Az alany archívuma)

* Mely eredményére a legbüszkébb?

– Nehéz egyetlen dolgot kiemelni. Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy sok olyan kezdeményezést sikerült megvalósítani, amely hosszú távon is szolgálja a falut. Voltak időszakok, amikor több lehetőség állt rendelkezésünkre pályázatok és támogatások formájában. Akkor számos fejlesztést sikerült véghez vinni, közösségi tereket kialakítani, programokat szervezni. Jó érzés látni, hogy ezek közül sok ma is működik. A hagyományos tűzoltóbált már az 1930-as évek óta megszervezik a faluban, arra különösen büszke vagyok, hogy ezt sikerült életben tartanunk. A Szentkútnál rendszeresen vannak programok, például festőtábort is szervezünk. Művészek érkeznek, akik a hely szellemiségéből merítenek ihletet, alkotásaik pedig gazdagítják a kegyhely kulturális életét. Ezek azok az események, amelyek maradandó értéket teremtenek. Ami a mai világban talán szintén nagy szó, hogy a gyerekeimet is sikerült itthon tartanom, noha különösebb erőfeszítést nem tettem ezért. Az idősebb lányom szíve egy ideig különösen húzott külföldre, de végül ő is itthon találta fel magát.

* Volt valamilyen háttere annak, hogy ön a közösség szolgálatát választotta életútként?

– Édesapám is számos helyen szerepet vállalt Doroszló közösségi életében, elsősorban a helyi közösségben és a művelődési egyesületben. A férjem családja is hasonlóan aktív volt, ők elsősorban a tűzoltó testületben voltak aktívak: a nagyapja harminc évig volt tűzoltóparancsnok, a férjem huszonnyolc éven át töltötte be ezt a tisztséget, néhány éve pedig a lányunk vette át ezt a szerepet tőle.

* Milyen nehézségekkel kellett megküzdenie az évek során?

– Nos, aki nyilvánosan vállal szerepet, annak a munkája mindig szem előtt van, és a kritikák sem maradnak el. Leggyakrabban éppen azok bírálják az embert, akik maguk nem vállalnak közösségi feladatot. Bevallom, eleinte nehezen viseltem ezt, később azonban megtanultam, hogy nem szabad minden megjegyzést a szívemre venni. Ha az ember hisz abban, amit csinál, és tudja, hogy a közösség javát szolgálja, akkor tovább kell mennie az útján. Szerencsére sok segítőtárs vesz körül, egyedül semmit sem lehet megvalósítani. A tűzoltó és a kultúregyesületben, a Szentkútnál és a helyi közösségben is vannak olyan emberek, akik nagyon lelkiismeretesen dolgoznak. Nélkülük nem születhetett volna semmilyen eredmény. Mivel kevesen vagyunk, sok feladat hárul egy-egy személyre – elhivatott emberekre van szükség ahhoz, hogy a közösség működhessen.

Gellér Magdolna (Forrás: Nyugat-Bácska Portál)

* Hogyan látja, a mai fiatalságot be lehet vonni a falu kulturális életébe?

– A legnagyobb gond talán az elvándorlás. Valójában két generáció hiányzik a faluból. Sokan tanulni vagy dolgozni mentek külföldre, és közülük nem mindenki tért vissza. Nálunk nem a családostul való külföldre költözés vált jellemzővé, hanem inkább egyenként távoztak az emberek, így a fogyás nem tűnt annyira drasztikusnak, de azért a következmények nem kerültek el bennünket. Viszont biztató jeleket is látok. Egyre többen jönnek haza tanulmányaik után, és újabban vannak fiatal családok, melyek itt képzelik el a jövőjüket. Fontos, hogy legyen számukra olyan közösségi háló, amelyhez kapcsolódni tudnak, amelybe kapaszkodhatnak. A civil szervezetek, a kulturális egyesületek és az önkéntes tűzoltók munkája éppen ezért különösen fontos. Ezeket nem szabad hagynunk elhalni, meg kell őriznünk az intézményeinket, szervezeteinket, mert ami a mai világban tönkremegy, abba később aligha lehet majd életet lehelni.

* Milyen tervei vannak?

– Őszintén szólva nem szeretném tovább bővíteni a vállalt feladataim körét. A legfontosabb most az, hogy a már meglévő kötelezettségeimet becsületesen végezzem. Ha sikerül olyan fiatalokat nevelni, akik később átveszik ezeket a feladatokat, akkor már megérte az elmúlt évtizedek munkája. A legfontosabb kívánságom pedig egyszerű: erőt és egészséget kérek ahhoz, hogy még sokáig szolgálhassam a közösséget.