Azt hiszem, sokan lebecsülték Trump elnök vezetési képességét, mert politikai háttér nélkül érkezett az elnökök világába. Hiányolhatták azt, hogy nem járta meg a felkapaszkodás jellegzetes menetét, a szamárlétrát. Nem a Borostyán Liga valamelyik egyeteméről jött, nem volt kongresszusi tisztviselő, tag, majd szenátor. Talán sokakat megmosolyogtatott — engem is — a furcsa frizurája, de a politikában egy játékszabály van: hatékonynak kell lenni, és kipipázni a feladatokat.
Az impeachment
Az impeachment mélyen gyökerezik az angolszász jogban. A szigetlakóknak még fogalmuk sem volt az újvilágról, már akkor létezett. Az angolok ugyanis felismerték, hogy előfordulhat olyan helyzet, amikor a király veszélyes lehet az országára. Egyébként ezt már a rómaiak is tudták, a fogalom is a latinból érkezett, és bekerült a britanniai germán jogrendbe. A germánoknak is voltak jogszokásaik, ha írásaik kezdetben nem is, az ilyen főbenjáró bűnökre szabott jogszabályokat azért mégis az ókori szabályok alapján, az idő múlásával, egyre inkább leírva szerették tudni. Így vegyítették saját íratlan jogszabályaikat a már létező írottakkal. A brit jogrend szereti azt, ha fontos kérdésekről testületek döntenek. Azonkívül, hogy jó filmeket lehet csinálni a tizenkét esküdtről, mélyen benne volt az angol joggyakorlatban, hogy tizenkét esküdt ült törvényt, és szolgáltatott igazságot, ki tudja, mióta. Az angolszász jog egyéb különlegességei is abból következnek, hogy a hagyományokat tisztelik, de ha kell, megfelelően átértelmezik. Ilyen az impeachment esete is. Mondhatnánk bizalmatlansági indítványnak is, de nem az. Az európai jogban általában a parlament nyújthat be bizalmatlansági indítványt, melyet ha megszavaznak, akkor távozik a miniszterelnök, akár bűnös, akár nem, sőt koalíciós partnere óvatlansága is a bukását okozhatja, és az ügyek tovább bonyolódnak. Nagy-Britanniában a király elmozdíthatósága végett létezett ez a gyakorlat, melyet majd egy sor dokumentumban kodifikáltak azzal együtt, hogy az egyén jogát is védték a király hatalmaskodásától.
Amerikában más volt a helyzet, hiszen az elnököt a nép választotta, aki négy vagy nyolc év után végleg elköszön a hatalom gyakorlásától. Csak nagyon kivételes esetekben tértek el a kétszeri megválasztástól (George Washington ilyen szempontból példamutató, felajánlották neki ugyanis a harmadik mandátumot, de ő az alkotmányra hivatkozva visszautasította). Ennek ellenére az amerikaiak is felismerték, hogy egy elnök visszaélhet a jogával, vagyis az állam jogával, melyet ő gyakorol az egész állam, azaz mindenki nevében. Súlyos esetben egy elnök az egész alkotmányos rendszert veszélyeztetheti, így „ha árulással, megvesztegetéssel és más főbenjáró bűnnel” — ahogy az alkotmányban áll — törekszik arra, hogy megakadályozza a jog uralmát, akkor eltávolítandó a tisztségéből. Fontos megjegyezni, hogy az eljárás lényege nem az, hogy bizonyítsa az elnök valamilyen bűnét, hanem az, hogy azt bizonyítsa, hogy elnöki jogait magáncélra használja. Az eljárásban vallási, jogi és parlamenti szabályok keverednek. Például a szenátusi szavazást azzal kezdték, hogy előtte szívhez szóló imát mondott a szenátus lelkésze (egyébként egy szép, szabatos imát). Másrészt az impeachment beindítását egy akadémikus jogvita előzi meg, mely során az angolszász mintára törvényt magyaráznak az arra érdemesnek tartott jogászok, és kérdésekre válaszolnak.
Az USA impeachmentjeinek vázlatos története
Andrew Johnson ellen még 1868-ban indítottak egy sikertelen eljárást, de ez történelem, tudni kell hozzá Lincoln haláláról, kormányáról, a színes bőrűek helyzetéről, a polgárháborúról, nehéz is megérteni, és inkább a jogtörténészeknek érdekes. Nixon elnök 1974-ben látta és tudta, hogy olyan botrányba keveredett, amelyet rá lehet bizonyítani, ezért gyorsan lemondott, cserébe kegyelmet kapott. És ezzel a helyzet nyugvópontra jutott. Bill Clinton esete jóval pikánsabb, aki ugyanis jól ismerte, tudta, hogy nem veti meg az érzékiséget házasságon kívül sem. Találtak is egy gyakornokot, aki — mondjuk így — intimebb kapcsolatba került vele, és volt olyan óvatlan, hogy az ügyet kikotyogta, amit fel is vettek. Clinton mindezt tagadta, majd amikor az egyértelmű bizonyítékok is előkerültek, nyilvánvalóvá vált, hogy hazudott. Ezután két dologgal billentették helyre az amerikaiak igazságérzetét. Egyrészt a legfelsőbb bíróság megállapította, hogy az, ami Clinton és Lewinsky kisasszony között történt, nem tekinthető szexuális aktusnak, azaz így azt is definiálták, hogy mi számít annak. Másrészt pedig Clintonnak nagy nyilvánosság előtt kellett beismernie, hogy erkölcstelen dolgot tett, és erről hazudott.
A Trump-ügy
A Trump-ügynek négy szakasza volt. Az elsőben a demokraták azzal fenyegetőztek (tavaly szeptembertől), hogy elindítják az eljárást, Trump azonban nem ijedt meg, nem hátrált meg, végül is sikeres üzletember, tehát kötélből vannak az idegei, és vélhetően az ügyvédjei is kiválóak voltak. Az eljárás elindítása előtt még volt vita arról, hogy a Trump-eset megérdemli-e ezt. Mármint az ilyen súlyos lépést. A demokraták Nancy Pelosi vezetésével nagy erőbevetéssel küzdöttek, és sikert értek el. Elindulhatott az impeachment komor menete.
A vád az volt Trump ellen, hogy a valóban zavaros ukrán helyzetből próbál magának előnyt kovácsolni. Az első verzió szerint az ukrán elnököt befolyásolta egy esetleges hadisegély visszatartásával, saját érdekei miatt, viszont a „saját érdek” nem bizonyítható, így ez nem esik ítélet alá, hiszen „csak” politika, melyben gyakran használják az erő nyelvét. A második változat szerint pedig az egyik majdani esélyes demokrata jelölt, Joe Biden fiának ügyeit vizsgáltatta volna meg. Egyik állításra sem volt egyértelmű bizonyíték.
Azt hiszem, azzal, hogy Ukrajnával kapcsolatban, ráadásul két külön verzióval is eljárást tematizáltak a demokraták, magának az eljárásnak a komolysága is megingott, és az is gyanús, hogy sokáig lebegtették a dolgot.
Az ügy ugyanis pofonegyszerű: ha van bizonyíték, akkor távozásra lehet kényszeríteni az elnököt, ha pedig nincs, akkor nem. Az impeachment lebegtetése, nem nehéz belátni, azt volt hivatott elősegíteni, hogy Trumpot lejárassa és tartósan megbélyegezze.
Trump megkérte követőit, hogy ne vegyenek részt az impeachment elindításában és folyamatában a végső szakaszig, hiszen tudta, hogy nincs ellene bizonyíték, mert emlékezhetett arra, hogy kinek mit mondott, és arra is, hogy az impeachment egy konstrukció, mely a lejáratásáról szól, illetve arról, hogy egy megtépázott tekintélyű ember induljon a következő választásokon. Így azt is tudta, hogy mindvégig kemény kell hogy maradjon.
Első körben a képviselőház igazságügyi bizottsága vizsgálta meg, hogy jogszerű-e elindítani az eljárást. Briliáns jogi érveléseket hallhattunk, a Harvardról érkező jogtörténet- és alkotmányjog-professzor mondta el a véleményét, és ez alapján elkezdődött az eljárás.
A képviselőházban nem, illetve kevésbé szavaztak lelkiismeret szerint, hanem párthovatartozás alapján. Az amerikai viszonyok között ez nem szokott automatikusan így történni, mert a 435 képviselő és szenátor a saját választóira is oda kell hogy figyeljen. A képviselőházban kényelmes demokratafölény volt, és „átment” az impeachment. Innentől lett a dolog nagyon komoly, hiszen már csak a szenátus maradt. Trump azonban elmondta évértékelő beszédét, melyben sikereit emelte ki, másnap, január 5-én pedig szavaztak róla. A megfigyelők kiemelték, hogy 4-én Trump nem fogott kezet Nancy Pelosi házelnök asszonnyal, ami hallatlan modortalanság. Ezen esetleg csak az az érvelés enyhíthet valamennyit, hogy Trump nem akar alakoskodni, az ellenfél az ellenfél, legyőzni kell, és nem kezet fogni vele. Pelosi ezután látványosan szétszaggatta az aktuálisan használt dokumentumokat. Ha kibírta volna, hogy ezt ne tegye meg, erkölcsi győzelmet arathatott volna.
A szenátusban enyhe republikánustöbbség van, mely Trump mellett szavazott. Végül a szenátus semmiben sem találta bűnösnek, sem a hatalommal való visszaélésben, sem az eljárás közben kreált „a kongresszus obstruálása” vádpontban, sem a tanúk befolyásolásával, sem pedig az ezzel kapcsolatos dokumentumok manipulálásával. Trump tehát teljes győzelmet aratott, igaz, hogy mindhárom esetben kis többséggel. Az eljárás végén az összes szenátor szólhatott, és sok republikánus szinte tanórát tartott jogból, történelemből, alkotmányjogból, erkölcsből.
Másnap, január 6-án Trump elnök ott folytatta, ahol abbahagyta: a Nemzeti Imareggeli napján, melyet hatvankilencedik alkalommal tartottak meg, utalásokat tett az előző napra, megköszönte segítői munkáját, melyet hiábavalónak, szükségtelennek nevezett, utalva ezzel arra, hogy mennyi pénzt, időt és munkát emésztett fel ez az értelmetlen eljárás. Ezután az összes vallást és felekezetet a vallása gyakorlására biztatta.
Trump tehát a megtépázás helyett erősebb, mint valaha.
