Muzslyán, a Mária Neve-templomban püspöki szentmisével emlékeztek Bosco Szent Jánosra, a szalézi rend alapítójára. Az eseményen szép számban megjelentek a hívők, de ott voltak a kollégisták, a Szervó Mihály Általános Iskola tanulói, tanítói, tanárai és igazgatója is.

A Muzslyán szolgáló szalézi atyáknak egyik fő feladatuk éppen a gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozás. Msgr. dr. Németh László püspök úr szentbeszédében egy indián törzsről mondott el egy megkapó történetet. A szárazság sújtotta emberektől az égiek áldozatot kértek: vessék a tűzbe, ami a legkedvesebb számukra. Senki se tudta megtenni, hogy tűzbe dobja a számára legkedvesebb tárgyat, csak az egyik árva kislány, akinek egyetlen babája volt, ami a szüleire emlékeztette. Ő megértette az áldozat lényegét: hogy tenni kell azért, hogy ő is kapjon valamit. Megeredtek a felhők, kaptak esőt, és élhettek, dolgozhattak tovább az indián törzs tagjai.
A muzslyai Emmausz fiúkollégiumban Bosco Szent János tiszteletére oratóriumot is tartottak mintegy 30 alsós kisdiák részvételével. A gyerekekkel négy animátor foglalkozott, megnézték a Don Bosco életéről szóló filmet, majd elbeszélgettek róla, és játékra is jutott idő.