Ha röviden szeretnénk a dolgokat összefoglalni – nem kitérve a sokszor el nem hanyagolható részletekre –, azt mondhatnánk, a jelenlegi világrend három pilléren nyugszik. Az egyik legfontosabb az energia, hiszen korunk embere a szükségleteit már csak energia felhasználásával tudja kielégíteni. Az energia fegyverként történő alkalmazásán ezért nem kell meglepődni. Némely országok úgy függnek az energiától, hogy behozatalra szorulnak, mások „sorsa” a kivitelen alapuló bevételektől függ. A haderő, a katonai védelem a világrend egy másik fontos pillére. A harmadik pedig a pénzügyekben rejlik, és a három pillér fontossága szempontjából nehezen lehet rangsort megállapítani.
A múlt században létrejövő úgynevezett petrodollárrendszer pontosan ezt a három pillért kötötte össze, és bizonyos szempontból jól működött. A haszonélvezői ma is próbálják működtetni. Ezért nem túlzás azt állítani, hogy a most zajló konfliktusok egy része nem puszta területfoglalási céllal lett kirobbantva. A háttérben a rendszervédelem egyfajta formája húzódhat meg. A petrodollárrendszer ugyanis még nem omlott össze, de már nem olyan kizárólagos, mint régen. Kína felemelkedése, a jüanban és más valutákban megkötött energiaszerződések, Oroszország és Irán nem dollárban lebonyolított kereskedelme, a BRICS-országok alternatív elszámolási törekvései mellett a megújuló energia és az elektrifikáció lassú térnyerése figyelhető meg. A friss elemzések szerint a közel-keleti háborús feszültségek ma már nemcsak az olajárat, hanem magát a petrodollár politikai alapját is próbára teszik. Különösen ott érzékelhető ez, ahol a térség államai már nem kizárólag Washingtonra támaszkodnak.
Szalai Attila rajza
Van azonban néhány tényező, mely még mindig erősíti az amerikai fizetőeszközt. A dollár mély és likvid pénzpiaca, az amerikai állampapírpiac gigantikus mérete, a csábító hozamok, a globális bankrendszer dollárfüggése és nem utolsósorban az, hogy az olajkereskedelem jelentős része ma is dollárközpontú. Ez mind a zöldhasúak globális szerepét erősíti. A petrodollár dominanciájának végéről nem beszélhetünk ugyan, de már hosszabb ideje egy lassú, többpólusú erózió figyelhető meg. Az olaj nemcsak energiahordozó, hanem hatalmi eszköz is. A dollár nemcsak pénz, hanem geopolitikai infrastruktúra is. A háborúk egy része nem pusztán földért vagy ideológiáért, hanem a rendszerfölény birtoklásáért dúl. A „rejtett logika” az, hogy aki az energiaáramlást és az elszámolás pénznemét ellenőrzi, az a világpolitika egyik központi elemét birtokolja. A petrodollár nem önmagában okoz háborúkat, de erősen meghatározza, hol lesz a világ különösen hajlamos a konfliktusokra.
A fel-felbukkanó krízishelyzetekre adandó gazdaságpolitikai válaszok között egyre gyakrabban jelennek meg protekcionista és populista eszközök. Mindeközben egyfajta „megváltó” technológiai optimizmus is meghatározza a gazdaságpolitikai gondolkodást. Az Európai Unió mozgásterét alapjában az Egyesült Államok és Kína gazdasági stratégiája korlátozza. Meg kell azonban jegyezni, hogy mindkét modell jelentős fenntarthatósági nehézségekkel küzd. A tét azonban nem más, mint az emberiség jövője. Annak alakítását azonban félő, hogy nem eléggé átgondolt stratégiák mentén szabják.
