home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Dobos Attila tragédiája
Dr. Csermák Zoltán
2022.02.10.
LXXVII. évf. 6. szám
Dobos Attila tragédiája

Szomorúan fogadtam Dobos Attila januári halálhírét. Neve egykor fogalom volt a magyar könnyűzenei életben, tucatnyi slágerét mind a mai napig játsszák a rádióadók. A mostani lakodalmak emelkedett hangulatában öreg és fiatal együtt dalolja az Isten véled, édes Piroskám, a Kövek a vízparton vagy a Trombitás című nótákat.

A ’60-as évek legnagyobb könnyűzenei seregszemléin, a Táncdalfesztiválokon szerzeményei mindig jól szerepeltek, az 1967-beli versenyen a KISZ különdíját vihette haza, egy évre rá A boldogságtól ordítani tudnék című számmal is nagy sikert aratott. Ugyanezen a megmérettetésen felesége, Mary Zsuzsi a Mama című slágerével vitte el a pálmát, s az akkori villanykapcsolgatásos — amikor az erőművek mérték a hatást — közönségszavazáson is ő volt a befutó. Az eredmény nyomán ő képviselhette Magyarországot a szocsi táncdalfesztiválon is. Dobos Attila és felesége ideális párt alkottak, s a sikeres szocialista művésztípust mintázhatták róluk. Mégis, a ’60-as évek végén Németországba disszidáltak, de a közös boldogság nem tartott sokáig, elváltak, s a feleség a kétes egzisztenciájú Klapka György vállalkozóhoz kötötte élete fonalát. Dobos fogorvosként dolgozott tovább, de a zeneszerzést is folytatta, s újranősült.


Dobos Attila

Itthon igyekeztek elfeledtetni őt, a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál felvételeit bevonták, a rádióban néha elhangozhatott egy-egy slágere. A rendszerváltás után hazatért, s ekkor találkoztam vele személyesen is a Hungaroton irodájában. A Musica Hungarica gondozásában adta ki Az ember tragédiája című művét, a préseléssel minket bízott meg. Szerzeményéről így írt: „Nos, ez a lemez egy első bemutatkozás — egy válogatás, néhány jellemző részlet a darabból, mely nem rockopera, hanem olyan dalmű, melyben a klasszikusan képzett hangoké a főszerep.” Valóban, a korong pazar szereposztással került a boltokba, Begányi Ferenc, Moldován Stefánia és Pitti Katalin szerepel a stáblistán, A Biblia Hangja Sinkovits Imre volt.

Egy lemezkiadás számtalan jogi, technikai procedúrával járt, így Attila gyakori vendég volt nálam. Mesélt kinti életéről, honvágyáról, és hogy e felvétellel szeretne ismét örömet szerezni a nagyközönségnek. Elmondása szerint a szereplők közül mindenki szívesen vállalta a feladatot. Beszélt még a terveiről, melyeknek csak egy kis része valósult meg, ekkor már új szelek fújdogáltak a magyar zenei életben. Volt feleségét viszont csak szűkszavúan említette. Mary Zsuzsa egyébként — a botránykrónikákban ismét szereplő Klapka szerint — alkoholista lett, és 2011 karácsonyán elhunyt.

Dobos Attilával utoljára a lemez kiadása után találkoztam, az egyik számozatlan tiszteletpéldánnyal ajándékozott meg, és dedikálta is a borítólapot.

Fényképezte: Dr. Csermák Zoltán

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..