Desiré, legyél még nagyon sokáig!

Desiré, legyél még nagyon sokáig!

A Desiré Central Station az idén 10 éves lett.

Még belegondolnom is kemény, hogy már kilenc éve követem kedvenc szabadkai fesztiválomat. De hogy miért is a kedvencem, azon túl, hogy az én szám ízének kedvező előadások sorakoznak a programban, arról majd még később. A képzeletbeli gyertyákat a nagyon is valódi tortán közösen fújtuk el, mindenki kívánt még vagy tízszer ennyit Desirécskének, aztán pedig — ahogyan azt ilyenkor illik — friss, ropogós új előadásokkal ünnepeltük meg ezt a szép kerek évfordulót.

Barbaricum. Az idén ezt a szót kaptuk, hogy ha akarjuk, akkor ennek mentén értelmezzük a szelekciót. Érdekes módon több előadásban is így vagy úgy, de a barbár szó valóban megjelent. A fesztivál november 23-án nyitotta meg kapuit, és december 1-jén búcsúzott születésnapi közönségétől. Nemzetközi, regionális kortárs színházi fesztivál visszatérő vendégekkel nemcsak a közönség soraiban, hanem a színpadon is. Egy rendezvény, ahol minden évben van vagy egy kis Oliver Frljić, vagy egy kis Urbán András, vagy egy kis Kokan Mladenović, vagy egy kis Borut Šeparović, vagy egy kis Schilling Árpád, vagy mindegyik. S azért mégiscsak ezek térségünk legnagyobb nevű rendezői. A régió legjobb társulatai lépnek a szabadkai deszkákra, külföldi társulatok ismerkednek az itteni fesztiválmiliővel, és zárják azt szívükbe.

A fesztiválra már két héttel a kezdés előtt alig lehetett jegyet kapni, az idén olyan is volt, hogy az emberek szinte ölre mentek azért, hogy bejussanak egy-egy darabra. Frljić előadása előtt konkrétan szópárbajok zajlottak a mínusz fokokban a színház előtt, hogy kié lesznek a mások által fel nem vett jegyek. De a szervezők a végén úgyis megoldják, hogy valahogy mindenki beférjen, jegyhez jusson, ott legyen, ha már ennyire akar. Hát ez van, ha az ember egy jó fesztivált szervez. Beindul lassan a jegymaffia, mint a nagy koncertek előtt. A jövő évi Frljićre már most felvásárolom az összes jegyet, és majd a duplájáért árulom.

Egy fesztiválon nem idézhet elő minden produkció katarzist — ennyi katarzistól, azt hiszem, tönkre is menne az ember, hiszen naponta kettő, néha három előadást is láttunk, az legalább tizennyolc katarzis, s ez már káros az egészségre, hosszan tartó, rosszindulatú szédülést is okoz —, viszont most is voltak kedvenceim, visszatérő barátaim, és nagy beszélgetésekre is sor került a Morenóban. Mert a Desirében ez is jó, hogy senki sem rohan haza a színházi élmény után, hanem marad, megiszik egy feketét vagy egy habosat (sört vagy kávét, mindegy is), megbeszéli a többiekkel, amit látott. Mert a színház társas esemény. Közösségi élmény. Sok emberrel nézzük ugyanazt, de mindenkiben másként csapódik le. Valakiben le sem csapódik. S ilyenkor találkozhatunk az alkotókkal is, gratulálhatunk a színészeknek, megkérdezhetjük, miért volt az előadásban egy piros és egy kék szék, vagy hogy miért ezt a szöveget választották maguknak. A színházművészet krémje forog ilyenkor talán éppen a mellettünk levő asztalnál. Az első Desiré fesztivált Haris Pašović előadása nyitotta, ő is ellátogatott Szabadkára, s itt volt Rade Šerbedžija is, ott csücsült közöttünk széles karimájú kalapjában.

Ha valaki nem az a barátkozós fajta, számára ott vannak a Desiré Akadémia programjai, melyeken egy kicsit hivatalosabb keretek között találkozhat a néző az alkotókkal. Az idén faggathattuk Iztok Kovač szlovén és Nagy József magyarkanizsai koreográfusokat, Szabó Réka és Szabó Veronika rendezőnőket, Lenka Udovički horvát rendezőnőt, akivel Vedrana Božinović beszélgetett, filmezhettünk a Lifkában, hiszen a horvátok a Srbenka című dokumentumfilmet hozták el Nebojša Slijepčević rendezésében, a Laibach zenekar pedig a Liberation Day című norvég—lett dokumentummusicalt, melynek rendezői Uģis Olte és Morten Traavik. A film a Laibach észak-koreai fellépését mutatta be, a vetítés után az együttes alapító tagjával, Ivan Novakkal beszélgethetett a közönség (a vele készült interjút a következő számban olvashatják majd). Molnár Edvárd is a kezdetektől ott volt, a Modern Galériában az ő fotóiból összeállított kiállítást Lovas Ildikó, Urbán András és Francia Gyula nyitotta meg.

Az idén is voltak olyan produkciók, amelyeket nem néztem, voltak kedvenceim, s olyanok is, amelyek kevésbé jöttek át a szűrőmön. De egy percig sem unatkoztam, ismét egy nagyon jó fesztivált rakott össze a Kosztolányi Dezső Színház csapata.  Ha végigpörgetem az előadásokat a fejemben, sok mindent magammal viszek: Hasszán aga tanításait, az EN-KNAP táncosainak tökéletes pontosságát, egy mutatóujjról lecsöppenő izzadságcsöppet, a Bakkhánsnőkből Senka Bulićot s egy dalt, a Tisztavizű Patakok Családjának egész előadását, hiszen nem lehet, nem szabad részecskéire bontani, a maga egyszerűségében és naivitásában gyönyörű, amit csinálnak. Hazaviszek ezenkívül egy miniatűr akasztófát és egy operaénekest a leghosszabb című előadásból (Krleža, avagy mi közünk a zászlókhoz, vagy a zászlóknak hozzánk, hogy sírjunk értük), vígan hazavinném Vito és Uroš humorát, lenyúlnék néhány disznómaszkot a Kerempuh Szatirikus Színház csapatától, még sokat habpartiznék oroszokkal, széttörve bármilyen léceket és deszkákat, Noé macedón bárkáján lennék lajhár, örülök, hogy a bitolai csapatnak és Urbánnak hála végre tudom, hogy „What is Life”, hazavinném a queendomos pasikat, akik csajok, vagy csajokat, akik pasik. A sort a végtelenségig folytathatnám, lebonthatnám az élményeimet jelenetekre, színészekre, zenére, jelmezre, díszletre… Atomjaira bonthatnám a fesztivált, hogy egy rendszertelen rendbe próbáljam szedni, de ez lehetetlen és fölösleges misszió.

S hogy kik szerezték nekünk ezeket a felejthetetlen perceket? Hát ők: Újvidéki Színház: Hasszán aga felesége (rendező: Urbán András); Nagy József — EN-KNAP Group (Ljubljana): Dark Union (koreográfus: Nagy József); Ulysses Színház (Brioni): Bakkhánsnők (rendező: Lenka Udovički); Tisztavizű Patakok Családja (Brezovica): Intimitás (rendező: Božidar Mandić); MONTAЖ$TROJ (Zágráb): Krleža, avagy mi közünk a zászlókhoz, vagy a zászlóknak hozzánk, hogy sírjunk értük (írta és rendezte: Zlatko Paković); Szlovén Ifjúsági Színház (Ljubljana): Idióták (rendező: Nina Rajić Kranjac); Moment — Zavod EN-KNAP (Szlovénia): Hős 2.0 — Az előadások előadása (szerzők és előadók: Uroš Kaurin és Vito Weis); Kerempuh Szatirikus Színház (Zágráb): Hat szereplő szerzőt keres (rendező: Oliver Frljić); Via Negativa (Ljubljana): 365 Zuhanás (rendező: Bojan Jablanovec); Boszniai Nemzeti Színház (Zenica) — Novi Pazar-i Kulturális Központ: Féljétek Allahot: Ćamil Sijarić életének és halálának értelme (rendező: Zlatko Paković); Metanoia Artopédia (Szeged): Jég-doktrínák — variációk a náci retorikára (rendező: Perovics Zoltán); Compagnie Cécile Loyer (Franciaoszág): A hiány pillanatai (koreográfus: Cécile Loyer); Akhe Mérnöki Színház (Szentpétervár): Diktatúra; Tünet Együttes (Budapest): Sóvirág — avagy a létezés eufóriája (rendező: Szabó Réka); Bitolai Nemzeti Színház: Noé (új) Macedóniája (rendező: Kokan Mladenović); Bitolai Nemzeti Színház: Doktor Faust (rendező: Urbán András); Szabó Veronika (Budapest): Queendom; Tünet Együttes (Budapest): Burok — a táguló idő összehúzódásai (rendező-koreográfus: Szabó Réka).

A fesztivál fejére az idén a Laibach együttes tette fel a koronát a zárókoncerttel. Tökéletes korona-odabiggyesztés. Nem billegett, a gyémánt pedig csak annyira fénylett, amennyire egy stroboszkóp szemen csapja az embert. Ennél szebben nem is lehetett volna bekerekíteni a tizediket. A muzsika hangja mindenki szívéhez elért, mágikus zenét hozott nekünk a legendás együttes. Német, angol, szlovén dalszövegek, ahogy azt már megszokhattuk, izgalmas háttérvetítés animációs és videóklipes elemekkel, valamint a frontember, Milan Fras, aki csupán azzal, hogy ott állt, mindenki fülét és szemét magára vonzotta. Egy fesztivált tánccal illik zárni, én pedig illemtudó gyermeknek lettem nevelve, így egy fánkkal a kezemben funkyztam a Kosztolányi Dezső Színház színpadán. Legyél még, Desiré, nagyon sokáig!

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Színház rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink