home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Délvidéki aranyeső Pécsett
Tóth Tibor
2014.11.26.
LXIX. évf. 48. szám
Délvidéki aranyeső Pécsett

Elsöprő délvidéki sikerrel ért véget Pécsett a budapesti Aranycsapat Alapítvány szervezésében hivatalosan tizedik alkalommal megrendezett Összmagyar nemzeti diákbajnokság teremsportágainak döntője. A délvidéki koordinátor, Gyólai Zoltán vezette 75 tagú csapat a lehetséges húszból tizenegy aranyat nyert, emellett számos ezüstöt és bronzot hozott haza Baranya megye székhelyéről.

A kétnapos megmérettetésen összesen 280 erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, pécsi, őrvidéki és délvidéki asztaliteniszező, birkózó, sakkozó és kézilabdázó vett részt, a horvátországi és az első részvételükre készülő svájci magyarok távol maradtak az eseménytől.

A Lauber Dezső Sportcsarnokban megtartott ünnepélyes megnyitón elsőként Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy ezen a rendezvényen évente egyszer találkozik a nagy család, hiszen a kultúra és a sport immár tizedik éve egyesíti a magyar nemzetet. Kű Lajos, a diákbajnokság megálmodója, az Aranycsapat Alapítvány elnöke szokásos, a magyarság szeretetétől duzzadó beszédében hangsúlyozta, hogy a diákbajnokság elérte célját, hiszen hittel, kultúrával és sporttal már nem először sikerült egyesíteni a történelmi Magyarországot.

— Tudtam, hogy ezzel az ötlettel nem veszíthetünk! A magyar nép győzelemre született! — emelte ki a többi közt.

A versenyt Páva Zsolt polgármester távollétében Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy Pécs az emberpróbáló időkben is megőrizte magyarságát, hiszen voltak olyan periódusok a történelemben, amikor a várost más nemzetek próbálták meg elfoglalni a magyarok elől.

Elsőként a sakkozók ültek asztalhoz, ahol a délvidéki versenyzők Mila Šoklovački révén egy aranyat, a diákbajnokságot egész kicsi kora óta rendszeresen látogató Kecskeméti Árpád révén pedig egy ezüstöt nyertek. Birkózásban hatalmas délvidéki fölény uralkodott a teremben, hiszen a lehetséges tizenegy aranyéremből hat a Molnár Miklós által vezetett delegációhoz került. A többi súlycsoportban is volt esély a délvidéki aranyra, ám a szerencse és a kellő összpontosítás hiánya miatt nem került minden arany a zentaiakból, magyarkanizsaiakból és felsőhegyiekből álló csapathoz.

— A gyerekek egy kicsit alulteljesítettek. Két első helyet az utolsó másodpercekben veszítettünk el, nem szabad azonban elégedetlennek lennünk. Az utóbbi öt-hat év legerősebb mezőnye lépett ma szőnyegre, színvonalas és izgalmas mérkőzéseket láthatott a közönség. Csapatomból Vrábel Ákost emelném ki, aki 72 kilósan is megnyerte a 85 kg-os súlycsoport versenyét, és nagy napja volt Rekecki Botondnak is, aki a legkönnyebb súlycsoportban győzedelmeskedett — mondta Molnár Miklós, a birkózók csapatvezetője.

A fiúk tarolását végignézte Csíkos János tartományi ifjúsági és sporttitkárhelyettes is, aki nem titkolta elégedettségét.

— Nagyon fontosak ezek a rendezvények, hiszen a fiatalok határok nélkül sportolhatnak, és ezáltal újraegyesítettük a magyar sportot, a magyar fiatalokat, a magyar iskolásokat. Ahogyan láttuk, birkózásban, valamint asztaliteniszben és sakkban is jók vagyunk, tehát a délvidéki magyarok inkább az egyéni sportágakban jeleskednek. Magasabb szintre próbáljuk emelni a diáksportot, több támogatást szeretnénk szerezni a számára, ami még több sikert fog eredményezni — mondta Csíkos.

Asztaliteniszben a délvidéki fölény még látványosabb volt, mint birkózásban, hiszen a lehetséges tizenhat éremből tizenegyet a délvidéki játékosok szereztek meg. Az összes arany a szentmihályi, adai, zentai és temerini játékosokból álló csapathoz került, az ellenfeleknek mindössze egy ezüst és négy bronz jutott.

— Versenyzőink kiválóan szerepeltek, annak pedig még jobban örülök, hogy a szentmihályi lányok hat érmet nyertek. Az általános iskolások mezőnyében az elődöntőbe csak szentmihályi lányok jutottak, a középiskolásoknál azonban nagy csatában lemaradtunk az első helyről — mondta Gombár Róbert, a szentmihályi Tornádó Asztaliteniszklub edzője.

Csupán leánykézilabdában nem sikerült érmet nyerni, de a zentai lányok így is kitettek magukért, és ha az első napon kevésbé megilletődötten lépnek a pályára, akkor ebben a sportágban is termett volna babér. Balla Kolos, a Délvidéket képviselő zentai kézilabdázó lányok edzője elmondta, hogy a játékosok az első két mérkőzésen nem a várt színvonalon teljesítettek, de a helyosztón minden hibájukat kijavították, és fölényes győzelmet arattak.

— A második napon a lányokban volt motiváció, megmutatták, hogy a szombati gyengébb játék a véletlen műve volt. Láttam a szemükben az első napon még hiányzó tüzet, és megmutatták, hogy többre képesek. Négy góllal nyitottuk a meccset, előnyünket pedig fokozatosan növelni tudtuk — mondta Balla.

A sportversenyeken kívül irodalmi-történelmi vetélkedőn is részt vettünk, melyen csapatunk ezüstérmet nyert, a régiók közös műsorában pedig Csipak Noémi, Marx Éva és Huszák Hédi, a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület tagjai dél-alföldi dalokkal arattak hatalmas sikert.

Gyólai Zoltán, a Délvidéki Aranycsapat civil szervezet elnöke, délvidéki csapatvezető örömének adott hangot a délvidéki aranyeső láttán.

— Köszönet az MNT-nek és a zentai önkormányzatnak, hogy támogatták az utazásunkat, és köszönet a délvidéki sajtónak is, mely megmozdulásainkat rendszeresen figyelemmel kíséri. Az eredményekkel meg vagyok elégedve, nem volna reális, ha mindent mi nyernénk meg. Remélem, jövőre is kapunk támogatást, és legalább ilyen jól szerepelünk. Nagy szívfájdalmam, hogy az újvidéki és a szabadkai iskolák nem tudnak, vagy valamilyen okból nem akarnak részt venni a diákbajnokságon — mondta.

A díjátadó ünnepségen az érmeket Schmitt Pál egykori köztársasági elnök, olimpiai és világbajnok vívó, Wichmann Tamás világbajnok kenus, Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Jónyer István világbajnok asztaliteniszező adta át a versenyzőknek. A búcsú előtt elhangzott, hogy jövőre ismét Pécs lesz a házigazdája az Összmagyar nemzeti diákbajnokságnak.

 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..