home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Dél-bánsági hírmozaik
Martinek Imre
2007.05.03.
LXII. évf. 18. szám
Dél-bánsági hírmozaik

A magyar anyanyelvi verseny résztvevőiMájus 5-én a József Attila Művelődési Otthon szervezésében Orgonabál lesz Torontálvásárhelyen, a vadászotthonban. A 850 dináros jegyárba a vacsorán kívül a szavatoltan jó hangulat is bele van számítva. Ez utóbbiról a muzslyai Junior együttes gondoskodik...

A magyar anyanyelvi verseny résztvevői

Május 5-én a József Attila Művelődési Otthon szervezésében Orgonabál lesz Torontálvásárhelyen, a vadászotthonban. A 850 dináros jegyárba a vacsorán kívül a szavatoltan jó hangulat is bele van számítva. Ez utóbbiról a muzslyai Junior együttes gondoskodik. Jegyek elővételben a művelődési ház irodájában (013/664-034) kaphatók.
Az idei, hetedik gulyásfőző verseny egyik társszervezőjeként, a torontálvásárhelyi helyi közösség mellett, ugyancsak a József Attila Művelődési Otthon jelentkezik. A főszervezői teendőket ezúttal a Magyar Művelődési és Művészeti Központ civil szervezet vállalta magára. A rendezvény második napja (május 20.) az előzetes tervek szerint karnevállal rajtol az iskola előtti térről, az útirány pedig a vásártérre vezet. Míg a megbízott szakmai zsűri a bográcsos konyharemekeket rangsorolja, addig rögtönzött színpadon a művelődési ház ének- és hangszerszólistái, valamint tánccsoportjai is fellépnek. Horti Lászlótól, a torontálvásárhelyi művelődési otthon megbízott igazgatójától megtudtuk, hogy a versenyt megelőző napra (május 19.) van kitűzve Török Rezső Narancs, illetve a Rapcsák, falusi humoros jeleneteket bemutató egyfelvonásos színműveinek az ősbemutatója, Mérges Sándor rendezésében. Az előadások mellett a néhai pünkösdi nótaestek hangulatát is tervezik felidézni. A helyi magyarnóta-énekesek néhány nagyobb magyarnóta-csokorral kedveskednek majd a nagyérdeműnek: melynek sorában várhatóan ott lesz a balatonszabadi és a hódmezővásárhelyi-sóshalmi testvérvárosi önkormányzatok képviselete is.
A torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola volt a házigazdája április végén a magyar anyanyelvű tanulók körzeti nyelvtani versenyének. Binecz Margit (Székelykeve), Jóna Natália (Hertelendyfalva), Viola Lujza (Ürményháza) és Zairi Györgyike (Torontálvásárhely) tanárok összesen tizenhét felső osztályos tanuló tudását mérték fel. A verseny legjobbjainak 18,60, valamint 18,15-ös pontszámmal a torontálvásárhelyi Nagy Edvin, illetve a székelykevei Szabó Benjámin nyolcadikosok bizonyultak, vízumot váltva egyúttal a május 19-ei köztársasági döntőre, Szabadkára.
A Borromeo Szent Károlyról elnevezett római katolikus templom fennállása 250 éves jubileumának megnyitóünnepségét május 12-én tartják Pancsován. Az események torlódásának elkerülése végett a dél-bánáti magyar művelődési egyesületek szemléjét egy későbbi időpontban tartják meg.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..