home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
David Guetta még magán is túltett
Zvekán Péter
2021.03.05.
LXXVI. évf. 8. szám
David Guetta még magán is túltett

A francia DJ és zenei producer, David Guetta ma az egyik legmeghatározóbb zenei alak, aki folyamatosan képes a megújulásra. Személy szerint sokáig azt gondoltam, hogy ő csak egy név, aki révén sokak zenét tudnak értékesíteni, de mint kiderült, nem is tévedhettem volna nagyobbat.

A dalait legtöbbször ő maga írja, sokszor kollaborálva másokkal, és még arra is jut a kreativitásából, hogy olyan előadóknak szerezzen zenét, mint Ariana Grande vagy a Black Eyed Peas. Az elmúlt egy évben ismét nagyot durrantott, mégpedig a United at Home turnéval.

A United at Home első állomása Miami volt 2020 márciusában. Mindez akkor, amikor már tudni lehetett a koronavírusról, és sejthető volt, hogy ebből valami komoly dolog lesz. Az volt Guetta első online partyja, melynek már akkor is fontos része volt a jótékonyság és az üzenet is, mely szerint mindenki maradjon otthon, amíg ki nem derül, mennyire nagy gonddal állunk szemben.

Jól sejtette, mert a koronavírus azóta meghatározza az egész életünket. Már teljesen normális, hogy maszkot kell hordanunk, és azt is elfogadtuk, hogy nincsenek koncertek, fesztiválok és bulik. Talán emiatt döntött úgy, hogy folytatódjanak az online fellépései. A következő állomása a Louvre volt Párizsban, majd jött New York és a Rock Observation Deck. Ezek a fellépések hangzásban és látványban is lenyűgözőek voltak, és gondoltuk, hogy ezt már nem igazán lehet hova fokozni, de mint kiderült, lehet. Ehhez azonban el kellett utaznia Dubajba.

Miért nem vagyok meglepődve azon, hogy Guetta legbrutálisabb United at Home állomása éppen Dubajban volt február 6-án? Hiszen, ha túlzásokra gondolunk, akkor végül is először Dubaj jut eszünkbe. Fontos, hogy zeneileg tudjuk, mit kaphatunk a francia DJ-től, az is egyértelmű, hogy az egészet fel lehet turbózni fényekkel és vizuális technikával, de ezeken kívül még valami kellett. Így született meg a döntés, hogy a United at Home negyedik állomása Dubajban a Burdzs al-Arab — mindenki kapaszkodjon meg! — tetején található, levegőbe nyúló helikopterleszálló platformja legyen. Hogy is tudnak kitalálni ilyet?! A Burdzs al-Arab eleve egy nagy túlzás, hiszen egy mesterséges szigeten áll, az egyik legmagasabb hotel a világon, ráadásul úgy, hogy az épület magasságának 38 százaléka csak egy nagy dizájnelem… De mindegy is. A lényeg, hogy a végeredmény eszméletlen lett, és a legszebb az egészben, hogy ezt bárki megnézheti, hiszen teljes hosszában fent van a YouTube-on!

Mint mindig, Guetta most is hangsúlyozta, hogy mindenki maradjon otthon, hogy viseljünk maszkot, és azt is elmondta, hogy reményei szerint a vakcinával lassan túljutunk ezen az egészen. Bízzunk benne, hogy ez mielőbb így lesz!

Kép. arabianbusiness.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..