Danijela álma valóra vált

Danijela álma valóra vált

A györgyéni tanyavilágban levő, roskadozó házból Szabadkára költözhet a huszonnégy éves Danijela Pejić. A lány tízévesen vakult meg teljesen, egy műtét után.

Az általános iskolát a faluban fejezte be, majd a szabadkai gimnáziumban tanult kitűnő eredménnyel, és hosszú évek óta volontőrként dolgozik a szabadkai Vakok és Gyengénlátók Egyesületében. Az irodába naponta utazott: otthonról édesanyja kísérte a buszállomásig, Szabadkán az egyesület titkárnője várta meg, a munkanap végén pedig ugyanígy, kísérettel jutott haza. Danijela édesanyja nyugdíjas, illetve a Szociális Központ által kap gondozási támogatást, édesapja pedig tavaly januárban halt meg.

Nagyszerű emberek összefogásának köszönhetően három hónap alatt 16 000 euró gyűlt össze a házra, a hiányzó 2000 euróról a bácskai pravoszláv egyházmegye gondoskodott, így az egyesülethez közeli Radić fivérek utcában levő udvari ház adásvételi szerződését kedden már alá is írták.

— Egyelőre Györgyénben lakunk édesanyámmal, még nem költöztünk be az új házba, egyes munkálatokat még el kell végezni. Nagyjából tíz nap múlva azonban már birtokba vehetjük az otthonunkat. Több eladó ingatlanban is jártunk, s amikor ide beléptem, mindjárt otthon éreztem magam — mesélte Danijela az egyesület irodájában. — Egy családi barát, Diana Sarić javaslatára álltunk ki a nyilvánosság elé a lakhatási gondunkkal, és indult be a gyűjtés, jószívű emberek százainak köszönhetően élhetünk majd méltó körülmények között. Még mindig nagyon izgatott vagyok, szinte el sem tudom hinni, hogy ez igaz!

A lány az egyesületben segít a titkárnőnek napi 4-5 órában, az elektronikus levelezést intézi a képernyőolvasó szoftver segítségével. Társaságban vagyok, hasznosnak érzem magam, ez minden embernek fontos — magyarázza. Pszichológus vagy logopédus szeretett volna lenni, viszont családi és anyagi gondok miatt nem tudott továbbtanulni. Mostanra azonban sikerült új terveket szőnie: miután átköltözik Szabadkára, be szeretne iratkozni egy talpreflexológia-tanfolyamra.

— Sokat olvasok, hangulatfüggő, hogy éppen mit, a klasszikusoktól kezdve a szerelmes regényeken át a krimikig minden jöhet! Szeretek az interneten kutakodni, a keleti kultúra nagyon érdekel. Emellett ékszereket készítek, megtanultam párnákat varrni… (Hihetetlenül gyönyörű párnát kaptam tőle ajándékba. Felfoghatatlan, hogy egy vak ember kezei közül ilyen csoda kerül ki! — lelkendezik közben a titkárnő.)

Az egyesületnek mintegy 660 tagja van, Szabadkáról, Topolyáról, Kishegyesről, Magyarkanizsáról, minden korosztályból, ahogyan mondani szokták, 7-től 77 éves korig. A szervezet a várostól is kap támogatást, adományokkal is segítik a tevékenységét, illetve a székhelye felújítását.


Fotó: Roncsák Alexander

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink