home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Dalpremier az Akusztikban az M2 Petőfi TV-n
MTVA
2020.07.26.
LXXV. évf. 30. szám
Dalpremier az Akusztikban az M2 Petőfi TV-n

A 2017-ben alakult Ruby Harlem ad hétfőn este akusztikus koncertet az M2 Petőfi TV-n, amelynek egyik különlegessége, hogy legújabb számukat első ízben hallhatják az Akusztik nézői.

—„A Dal 2019 műsora óta rendíthetetlenül dolgozunk és minden új dalnak úgy megyünk neki, hogy ez lesz AZ átütő siker. Ezen a nyáron például a ‘Veled eljött a nyár’-ban hiszünk nagyon. A ‘Forró’ megjelenése óta 6 új dallal jöttünk ki, kaptunk egy Fonogram-díjat és játszottunk jó koncerteket is, ahol egyre többen vannak és egyre inkább felpattannak táncolni. – kezdte Iván Szandra, a zenekar füstös hangú énekesnője, majd hozzátette, hogy dalpremierrel is készülnek hétfő este – Veréb Tomival nemrég írtunk egy közös dalt, ami hamarosan megjelenik. ‘24 óra’ a címe, mi már nagyon szeretjük, ti pedig elsőként hallhatjátok akusztikusan.”


Fotó: akusztikus útburkolatot előjelző hangjegy az épülő R67-es úton Somogybabodnál 2019. május 23-án (MTI/Varga György)

Az új szerzemény mellett természetesen elhangoznak a zenekar 2019 végén megjelent első albumának a dalai, így A Dal 2019-ből is ismert Forró is megszólal majd akusztikusan, valamint néhány angol nyelvű számot is játszik majd a zenekar, akik kifejezetten az élőzene hívei:

—„Nagyon hiszek az élő megszólalásban és abban, hogy ha több ember energiája összeadódik és egy időben, egy helyen ugyanazért mennek előre, akkor ott csoda történik! Ez az élőzene!” — árulta el mosolyogva Iván Szandra, aki nem csak énekese, hanem alapítója, zeneszerzője és hangszerelője is a Ruby Harlemnek.

Ide kattintva elérhető egy rövid részlet a Ruby Harlem koncertjéből.

 

 

Ruby Harlem Akusztik 2020. július 26-án 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később július 27-én hétfőn, 22:15-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..