Valami megmagyarázhatatlan béke, melybe örömmel feküdtem bele. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kötet öt ciklusában más és más tájakon, élethelyzetekben, emberi életekben találja magát az olvasó.
Vivaldi szól, miközben próbálom összefoglalni az olvasmányélményeimet. A szövegek egy részében az olasz tájjal találkozhatunk, valamint Budapesttel és Vajdasággal is, tehát Sinkovits lelkesen utaztatja a kirándulni vágyót, és letisztultan, egyszerű elbeszélői módban teszi ezt, mintegy háttérbe szorítva önmagát, a középpontba pedig például Kardos G. Györgyöt, Nerudát, a krimiket, egy kutyagyilkosságot, Krúdy Gyulát, Lénárd Sándort és a selejtezést állítja. A szerző így nyilatkozott a tárca mint műfaj kapcsán:
„Az alkotói folyamat mindenkinél más és más. Esetemben a vers- vagy a regényírás mégis részben alkalmazkodás egy-egy műfaj szabályaihoz, tehát bizonyos fokig »kitalált«, »konstruált«; a versnél a hangulatot leghívebben tükröző szavakat kell keresgélni, a regény esetében meg személyeket »fabrikálni«, történetet »kiagyalni«, stb.
A tárcaírásnál ezeket a kötelékeket nem érzem, az írás spontán, ösztönösen történik — magától jön, magától adódóan. Egyszerűen magamat adva vagyok én.
Mindez azonban egyáltalán nem valami énmutogatási szándékkal történik, nem vagyok kirakatban, vagy nem akarok ott lenni. Ezekben a történetekben »csak« éppen otthon vagyok. Áttételek nélkül.”
De még mennyire hogy otthon van ezekben a szövegekben, és olyan mellbevágó gondolatokkal taglózza le az olvasót, mint például Grendel Lajos, aki számára a középosztályt azok a művelt, több nyelven beszélő emberek alkotják, akik mindentől függetlenül a szellemi értékek befogadói, hordozói, esetleg teremtői is. Mint mondja, ha el szeretnénk pusztítani egy nemzetet, akkor a középosztálytól kell megfosztani azt.
A kötet legerősebb tárcája számomra a Betongyökér című, melyben az otthonunk iránti elvághatatlan kötelék körvonalazódik ki, mely még a betont is képes feltörni. Bárhová megyünk is, képtelenek vagyunk teljes mértékben elszakadni attól, ahonnan jöttünk, illetve attól, akit a múlt, a gyerekkor belőlünk formált. Nem tudja ezt felülírni Sinkovits Péter sem, aki kőfaragócsaládból származik, ezért kedvelt témája a kő és a köré gyűlt történetek (Márványangyalok, Vadhús gyömbérrel). A rendkívül gazdag újságírói tapasztalatot maga mögött tudó író a tudósítói élményeiből is a papírra vet jó néhányat.
A könyv borítóján Pesti Emma verklit húzó és a hangszerrel összeolvadó embere mintha azt az elszántságot tükrözné, amely Sinkovits Pétert jellemzi. Sinkovits Pétert, aki már-már összeforrt a hivatásával, az írással. Vivaldi zenéjére a halak békésen úszkálnak a vízben, ahogyan a könyv írójában is a tárcák, az életképek papírra vetései.
Sinkovits Péter egyenletes tempóban tekeri a verklit, melyből színes dallamok szállnak. Fel.