home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Da Vinci szellemében
BÚCSÚ Ottó
2012.10.10.
LXVII. évf. 41. szám
Da Vinci szellemében

A péterrévei amatőr képzőművészek 2007-ben alakították meg klubjukat, Da Vinci Polgárok Társulása elnevezéssel.

Sikeres tevékenységükről Stanojev Németh Annamária, a társulás vezetője adott ismertetőt.
— Kezdetben mintegy húsz tagunk volt. Azóta már megkettőződött a létszámunk. Nagyobbrészt amatőr festők alkotják a csoportot, de vannak köztünk fafaragók, kézművesek, gölöncsérek, továbbá olyan tagok is, akik kukoricacsuhéból, különféle termésekből, magvakból készítenek figurákat. Hetente találkozunk és dolgozunk a helyi közösség épületében. Ezenkívül hetente egyszer a gyermekekkel is foglalkozunk, klubunknak jelenleg tíz gyermek a tagja, de várhatóan növekedni fog a kicsinyek létszáma is, mert nagy az érdeklődés munkánk iránt az általános iskolások körében. Mindannyian szeretnek rajzolni, festeni. Közöttük a tízéves Kiss Gábor kiváló tehetségnek mutatkozik.

Részesülnek-e valamilyen képzésben az amatőr festők?
— Az önképzés jellemző elsősorban a tagokra. Jómagam is autodidakta módjára igyekeztem megszerezni a festészeti ismereteket. A kilencvenes évek végén élt itt a faluban egy festő, Terecki Gordana, tőle tanultam meg az alapvető tudnivalókat. A klubunk keretében egymástól is sokat tanulunk, az utóbbi időben pedig az internet által ismertünk meg sok újat, mint például a spray-vel fotópapírra való festést. Ezt a technikát már a modern világ teremtette meg. Évente tíz-tizenöt alkotótáborban veszünk részt, s a falunkban és a vidéken szervezett gyermektáborokban is vállaljuk a gyermekekkel való foglalkozást. Óbecsén, a radarállomáson, évente szerveznek humanitárius alkotónapot mintegy 30-40 környékbeli amatőr festő részvételével, mi is ott vagyunk közöttük. Az ott készült képeket elárverezik, és az értük kapott pénzt beteg gyermekek megsegítésére fordítják.

Alkotásaikat bizonyára bemutatják a nagyközönségnek is…
— Igen, évente három-négy alkalommal rendezünk kiállítást, nemcsak a falunkban, hanem más településeken is, például Zentán, Topolyán, Óbecsén, Temerinben, Tordán stb. Jó kapcsolatot tartunk fenn e települések amatőr festőivel, kölcsönösen támogatjuk egymást.
Fenn vagyunk az interneten, és a magyarországi Kortárs Művészek Klubja felfigyelt munkáinkra. Jelentkeztek nálunk azzal a kéréssel, hogy feltehetik-e az ő oldalukra a péterréveiek képeit. Természetesen örömmel megadtuk rá az engedélyt, hisz nagy elismerés ez számunkra. Büszkék vagyunk arra, hogy méltányolják a munkánkat. Egyébként nagyon sok elismerésben részesültünk már, többek között a MIRK-en is…

* További terveik?
— Újabban elkezdtünk péterrévei emléktárgyakat készíteni. Agyagra, fára, kagylóra péterrévei tájat, motívumokat festünk. Ezzel szeretnénk hozzájárulni szülőfalunk megismertetéséhez, népszerűsítéséhez — mondta befejezésül Stanojev Németh Annamária.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..