Nagyanyáink idejében, mikor még divatban volt a korzózás, vasárnap délelőttökön a főutcát (és persze a népkerti sétányokat) rótta a város apraja-nagyja. Ilyen nyüzsgés manapság inkább csak piacnapokon fordul elő, de a Fő utca ezzel sem hazudtolja meg egykori önmagát, hiszen a város mindenkori kereskedelmi központjáról van szó. Az 1910-es évek elején „Úri utcának keresztelték — bár akkor még ott túlontúl sok úri ember vagy család nem lakott, inkább parasztmágnások, gazdag kereskedők és kocsmárosok, meg még néhány iparoscsalád uralta”. Ma leginkább talán azt mondhatnánk, hogy a kínai boltok uralják az utcát, de a békebeli hangulatot még őrzi néhány épület: a Lungovits Mihály rőföskereskedő által 1888-ban építtetett ház, ahol már régóta papírüzlet található, és amely Magyarkanizsa első emeletes polgári lakó- és üzletháza volt, valamint az egykori Dukai Adolf-féle Keresztény Bank, vagyis az Ifjúsági Otthon épülete, melyet néhány éve példásan felújítottak. Mellettük csak méretben, de szépségben nem törpül el a 10. szám alatti Longa-ház.

Id. Longa József valamikor a XIX. század utolsó éveiben érkezett meg Ókanizsára, és megnyitotta első cukrászdáját, mely alighanem a városka első ilyen intézménye lehetett. Idővel a vállalkozás kinőtte a kezdeti apró üzlethelyiséget, és a cukrászmester 1912-ben felépítette saját házát (a mai Fő utca 10. alatt), melyben egy ízléses cukrászdát rendezett be. A tágas műhely, ahol a tortákat, süteményeket sütötték, a fagylaltot és az ezerféle desszertet, cukorkát készítették, a ház udvari szárnyában kapott helyet. Az üzlethelyiség mellett szárazkapu-bejárat található, melynek hűvösében, a fellocsolt téglapadlón az öreg cukrász, miután aznapra befejezte a sütést, gyakran ült le a barátaival egy kis kártyázásra, kvaterkázásra. 1928-ban a hátsó részben nyitottak műtermet Gyulaffy és Krischer fényképészek, akik meg is örökítették a Longa-cukrászdát. Elektro-foto Kriser St. Kanjiža — ha nehezen is, de azért kiolvasható a pecsét azon a fotográfián, amely az üzlet belsejét mutatja meg a kerek márványasztalkákkal, az üvegbúra alatt várakozó desszertekkel és a pult alatt sorakozó táblacsokoládékkal. A virágmintás tapéta és a fehér (vagy inkább krémszínű) bútorzat igazi romantikus hangulatot adott a helyiségnek. A polcokon, akár valami patikában, kis tégelyekben tárolták a cukorkákat, habcsókot, tortadíszeket, legfölül pedig a befőtteket. Akkoriban a befőzés még nem volt olyan elterjedt, a befőtteket a cukrásznál vették, különösen, amikor gyermekágyas anyának küldtek komatálat.

A belsőhöz hozzáillő külső megjelenés is társult, mely kisebb változtatásokat leszámítva (például a fal alsó részét borító műkő burkolatot) mindmáig megtartotta eredeti formáját. Az ismeretlen építész két egymást követő irányzat, a barokk és a copfstílus jellegzetességeit kombinálva gazdag, de harmonikus ornamentikával ajándékozta meg ezt a viszonylag kicsi, földszintes épületet. A párkány füzérdísze, a kagylódíszes, csigavonalban összeérő szemöldökpárkányok és a korinthoszi oszlopfők olyanok, akárha keményre vert habból vagy marcipánból készültek volna.

1923-ban Longa József átadta az üzlet vezetését unokaöccsének és fogadott fiának, ifj. Longa (eredetileg Formanek) Józsefnek, aki további fejlesztéseket vitt véghez. Megvette a szomszéd házat is, melyben harminc munkással megkezdte a különféle csokoládék és desszertek, cukorkák és kekszek gyártását, nagybani forgalmazását. A cukrászdát ugyanekkor szintén a másik épületbe helyezte át, és még egy csemegeboltot is nyitott. Mindezt oly észrevétlenül tette, hogy a legtöbb kanizsainak fel sem tűnt: a városközpont kellős közepén egy igazi csokoládégyár működik. Ki is nevették szegény Longa gyerekeket, amikor az iskolában elhangzott kérdésre büszkén válaszolták, hogy az ő apjuk bizony csokoládégyáros. Pedig nem füllentettek, de még csak nem is túloztak. Már kész volt a szerződés az amerikai megrendelőkkel, amikor közbeszólt a második világháború. Az utána következő zavaros időszakban senki sem volt biztonságban, akinek egy kis vagyona is volt, így Ifj. Longa József sem. Feleségével együtt szabotázzsal, a termelés akadályozásával vádolták meg, és a háború előtt Olaszországból vásárolt tésztagyártó gépek üzembe állítását követelték tőle, holott ez csak olasz szakemberek segítségével lett volna lehetséges, akiket azonban ekkor már hiába vártak. Végül kénytelen volt mindenéről lemondani, és átköltözni Magyarországra.

A régi ház mindeközben a rokonok kezében maradt, akik az üzlethelyiség felét lakószobává alakították át, a másik felét pedig egy drogériának adták ki. Később az egészet bérbe adták, majd a város vette ki, hogy katonatiszteket szállásolhasson el a jó fekvésű, komfortos, vízvezetékkel felszerelt, villanyárammal ellátott házban. Jelenlegi lakója Vázsonyi Ilona, aki nemcsak az épületet, de a cukrászat fortélyait is megörökölte, 1954 óta él itt. Azóta több kisebb-nagyobb változtatásra került sor a belső térben, ahogyan azt az élet éppen megkövetelte. Az 1990-es évek óta az utcai szárnyat ismét üzlethelyiségként használják, melyben legutóbb egy magyar élelmiszeripari, borászati és édesipari terméket árusító bolt, mondhatni, egy igazi csemegeüzlet, a Hungaricum Market nyitotta meg kapuit. Bizonyára minden errefelé járó-kelő kanizsainak és persze a ház lakójának megelégedésére szépen felfrissítették az utcai homlokzatot. A Longa-ház a századik évén túl ismét olyan, mint egy friss habos sütemény.

VÁZSONYI Csilla a VMMI munkatársa