A filmtörténelemben talán még sohasem nehezedett akkora nyomás rendezőre, mint J. J. Abramsre, amikor nyilvánosságra került, hogy ő instruálja majd a sorozat várva várt folytatását. Rajongók milliói bombázták őt a legapróbb részletekre kiterjedő elvárásokkal. Hollywood ifjú Steinmannja pedig saját bevallása szerint kisgyerekkorától arról álmodott, hogy megrendezze az új epizódot. A Disney fejesei maguk is úgy vélték, keresve sem találhatnának rátermettebb embert Abramsnél, aki nem mellesleg a világ egyik legnagyobb Star Wars-relikvia-gyűjteményét is birtokolja. Telitalálat — mondaná egy X-szárnyú pilótája, és valóban úgy tűnik, hogy az Erő Abramsszel van. A hetedik epizód, Az ébredő Erő méltó folytatása a történetnek. Melodramatikus, szentimentális, néha túlontúl romantikus, mégis hihetetlenül látványos és lebilincselő, finom humorral tálalva. Nagyjából ezt a menüt kapjuk Abramstől, desszertnek pedig az ikonikus melódiákon túl egy vadonatúj filmzenét a legendás John Williamstől. Az egyetlen kesernyés mellékíz talán az a túlságosan is erős déjà vu érzés, amelyet a film vége felé érezhetünk. Valami nagyon hasonlót már láttunk régebben a negyedik epizódban, az Egy új reményben. A történetbeli hasonlóságnak pedig nagy valószínűséggel az az oka, hogy Abrams itt már nem mert valami teljesen újat létrehozni, ezért úgy döntött, biztosra megy. A legelvetemültebb rajongók és a kritikusok szerint is az eredeti trilógia második darabja, az 1980-ban bemutatott A birodalom visszavág szólt eddig a legnagyobbat a sorozatban. A most bemutatott alkotás pedig kétségkívül a legjobb három közé verekedte magát az eddig elkészült hét folytatás rangsorában. Az ébredő Erő a régi trilógia örökségét viszi tovább, látványvilágának, stílusának és eszmeiségének az előzményfilmekhez vajmi kevés köze van.

A digitális technikával és utómunkával meglehetősen puritánul, egyszersmind mesteri játékossággal bánik a rendező. A filmben látott űrlények, maszkok, csillagrombolók és harci repülők mindegyike a valóságban is elkészített modell, a speciális effektusokra leginkább a mozgatásuk és a robbanások során volt szükség. Szerencsére se híre, se hamva a George Lucas előzménytrilógiájában látott erőltetett effektusoknak, vontatott párbeszédeknek és az univerzumba sehogyan sem illeszkedő midikloriánoknak. Jar jar Binkset és az ultragyors fénykardpárbajokat is elfelejthetjük. Az ébredő Erőben még a kardot is olyan stílusban forgatják a jedik, mint annak idején Obi-Wan Kenobi, Darth Vader és az ifjú Luke Skywalker. Az új színészek, Daisy Ridley, John Boyega és Oscar Isaac ígéretes karaktereket formálnak meg, nagyon jól mutatnak a vásznon, és szépen megágyaznak a következő folytatásoknak. Külön figyelmet érdemel az eddig leginkább vígjátéksorozatokban játszó Daisy Ridley, aki remekül hozza a Jakku bolygón szemétgyűjtésből tengődő Reyt. Hogy milyen magasságokba szárnyal majd ez a karakter, egyelőre megjósolhatatlan — annyi azonban bizonyos, hogy a nők sokkal nagyobb szerepet kapnak az új Star Wars-mozikban. Talán a legnagyobbakat. A családi kötelék, az apák, fiúk és ősök szerepe továbbra is központi helyet foglal el. Ez határozza meg a szereplők cselekedeteit, céljait és harcát, sőt bizonyos konfliktusok forrását is. Han Solo, Leia hercegnő és Chewbacca mellett C-3PO és R2-D2 is megjelenik, valamint az új droid, BB8, aki azonnal belopta magát a közönség szívébe. Szerethető és minden mozdulatában eredeti figura. A gonoszt megtestesítő Kylo Renről pedig nem tudjuk eldönteni, hogy a gyűlölete vagy az eltökéltsége hatalmasabb. Az viszont bizonyos, hogy egy önmagával harcban álló, belső konfliktusokkal terhelt személyiség, aki ráadásul nem kicsit ijesztő is. A maszkja nélkül leginkább egy norvég metálénekesre emlékeztető Ren a film vége felé olyasvalamit tesz, amit sohasem bocsátunk meg neki. Harrison Ford mára egy kicsit megöregedett ugyan, nélküle azonban jóval üresebb volna a történet. A távoli nagybácsiként atyáskodó Han Solo leginkább az új karaktereket terelgeti, szerepe egy kissé megmosolyogtató, jelenléte mégis nyugalmat sugároz, és garancia a nosztalgikus hangulatra. A messzi, messzi galaxis számtalan meglepetést és megdöbbentő felfedezést rejt azoknak, akik megismerik — a rajongók pedig éppen abban a világban kapnak újat és eredetit, amelyet úgy ismernek, mint a saját tenyerüket. Ezeket a droidokat kerestük, és igen, a sorozat jó kezekben van.