Megemlékezést tartottak vasárnap Csubela Ferencnek, a VMSZ első elnökének és Kiss Antal esperesnek a sírjánál a bácskossuthfalvi központi temetőben.
Csubela Ferenc és Kiss Antal meghatározó egyéniségei voltak a vajdasági magyar közösségnek. Bátor emberek voltak mindketten és a maguk területén tették a dolgukat, ami nem volt könnyű – emlékezett vissza Csubela Ferencnek, a Vajdasági Magyar Szövetség első elnökének sírjánál Pál Károly. A párt egykori magas rangú politikusa megemlékező beszédében kortásáról elmondta, mindössze másfél évet állt az újonnan megalakult VMSZ élén, de amit tett, az nagyon hosszú időre meghatározta a Vajdasági Magyar Szövetség feladatkörét.
–Belgrádban volt képviselő, ahol világosan beszélt a vajdasági magyar közösség céljairól, elvárásairól, terveiről, igényeiről. Az, amit ma megélünk, a történelmi megbékélés a magyar és a szerb nép között, Csubela Ferencnél kezdődött. Teljesen más, és nehéz körülmények között kezdte el, de a történelmi megbékélés az ő bátor példamutatása révén következhetett be. Emellett a történelmi megbékélés annak is köszönhető, hogy 15 évvel ezelőtt a Vajdasági Magyar Szövetségnek új elnöke Pásztor István lett.
Pál Károly továbbá arról is beszélt, hogy Csubela Ferenc, ha most láthatná a VMSZ politikusainak belgrádi munkáját, örülne, hiszen ő is így tenné: bátran és célratörően. Hozzátette, Csubela volt az, aki elsőként megálmodta a vajdasági magyar autonómiát, és az idő bebizonyította, lehetséges volt az elképzelése.
Kis Antal bácskossuthfalvi református esperes-lelkipásztor nyughelyénél Majláth Béla szólt a megjelentekhez. Arról beszélt, hogy kötelességünk példát mutatni azoknak, akik utánunk jönnek, hiszen mi vagyunk az a szerencsés generáció, aki közelről és személyesen is ismerhette Csubela Ferencet és Kiss Antalt. A következő generációknak nem csupán az emléküket kell megmenteni, hanem át kell nekik adni a tőlük tanult elszántságot, meggyőződést, és hitelességet. Ha így tesz a közösség, akkor mindig lesz, aki tovább viszi a fáklyát.
A síroknál egy-egy rövid szavalat után és az elhangzott beszédeket követően a megemlékezők elhelyezték a kegyelet virágait.
Fényképezte: Kartali Róbert