
Csőrege vagy csöröge, tájegységtől függetlenül forgács vagy bármilyen alakúra csavart, zsírban kisütött, majd cukorral behintett, vékony, omlós házi sütemény. Muzslyán valamikor a lakodalmakba — a habos, krémes sütemények helyett — csőregét vittek, melyet az újasszonyok a fiókos, polcos szekrénybe, azaz az almáriumba tettek.
Hogy megismertessék a gyerekekkel a csőrege készítésének folyamatát és a sütemény ízét, a muzslyai Nők Klubjának tagjai másodízben szerveztek Csőregefesztivált.
A rendezvényre a helybeli Szervó Mihály Általános Iskola alsó tagozatos tanulóit invitálták meg, akik saját maguk is kipróbálhatták, hogyan kell a tésztát gyúrni, nyújtani és kiszaggatni.
— A nincstelen és bizonytalan világban, amikor az édesség, a csokoládé csak álomnak számított, és nagyon nehezen lehetett hozzájutni, egyszerű hozzávalókból a háziasszonyok örömet varázsoltak a gyerekeknek és a vendégeknek. A csőrege elkészítésének folyamata nem vitt magával sok kiadást és időt sem, az eredmény pedig mindenki boldogsága lett — emelték ki a szervezők.
A gyerekek nagy odafigyeléssel készítették, majd nagy élvezettel fogyasztották eme ropogós csemegét. Sokan közülük elmondták, hogy máskor is szívesen jönnek gyúrni és tésztát nyújtani.
A II. Csőregefesztivált a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi — Nemzeti Kisebbségi Titkárság támogatta, az esemény lebonyolításában pedig közreműködött a Rémusz Hagyományápolók Egyesülete és a Közép-bánáti Szórványközpont.