Valamikor a településen többen éltek, és fejlettebb volt az ipar. A II. világháború után az ország legerősebb textilfestő üzeme Csonoplyán működött, ezenkívül létezett egy téglagyár, ahonnan Budapestre szállították a készterméket, egy cirokgyár, kendergyár, több malom. Manapság már a jóval kisebb kapacitással működő téglagyár és a munkások számát drasztikusan csökkentő mezőgazdasági birtok kivételével a többi mind tönkrement.

— Egy gyárunk sincs — mondja Szakács Csaba, a csonoplyai helyi közösség tanácsának alelnöke, a zombori városi tanács kisebbségügyi tanácsosa. — A téves privatizációk és a szándékos tönkretétel vezetett idáig. A magánosított mezőgazdasági birtokon talán négy-öt csonoplyai dolgozik, így csak a magángazdaságok maradtak. Fiataljaink nem itt tervezik a jövőjüket, nincs is miért. Kevesen döntenek úgy, hogy átveszik a családi gazdaságot. Azt gondolják, hogy ebből meg lehet élni, de tévednek. Nem Zomborba, hanem Újvidékre, Belgrádba, Magyarországra, Nyugat-Európába költöznek, sokan még Kanadáig is elmennek.

A magyarság megmaradásáért

Húsz-huszonöt éve nincs magyar nyelvű iskola a faluban. A magyar diákok korábban alsó osztályokban, összevont tagozaton tanulhattak anyanyelvükön. Az 1995-ben születettek generációjában tizennyolc magyar gyermek volt, és egy meglehetősen furcsa helyzet állt elő, a szerb osztályban ugyanis több volt a magyar fiatal.

— Az anyanyelvápolást sajnos bírálnom kell, mivel nem olyan színvonalon működik, ahogyan kellene. Lehet, hogy keménynek tűnök, de szerintem a magyarországi diáktámogatás tartja a lelket az anyanyelvápolásban. A szülőnek anyagilag is érdeke, hogy a gyereke járjon anyanyelvápolásra, egyébként nem biztos, hogy a diák látogatná az órákat. Sokszor a magyar fiatalok egymás között sem magyarul beszélnek. Ez a teljes beolvadás előtti néhány utolsó lépés. Az Arany János Kultúregyesület a többi közt ezt szeretné megakadályozni. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeknek azt kínáljuk, amire szükségük van, amire fogékonyak, és amit szeretnek. Úgy mértük fel, hogy ez a néptánc, melyet Savelin László és Savelin Zellei Zsuzsanna oktat a jövő nemzedékének. Az egyesületben a gyerekek nemcsak néptáncot tanulnak, hanem „magyar gerincet” is kapnak — mondta Szakács Csaba, aki az Arany János Kultúregyesület elnöki tisztét is ellátja.

A gyerekekkel való foglalkozást már három-négy éves korban elkezdik. Mikulás-műsorokkal, csomagosztással, különféle fellépésekkel próbálják őket az egyesület soraiba édesgetni, hiszen azok, akik ilyen fiatalon elkezdenek az egyesületbe járni, később valamelyik szakcsoport aktív tagjává válnak. Főleg gyermek- és ifjúsági szakcsoportokkal dolgoznak. Sikeresen működik a néptánc-, a színjátszó és a szavalócsoport.

Az egyesület tagjai júniusban évadzárót szerveztek, melyen horvátországi és magyarországi vendégegyesületek is jelen voltak. Emellett ellátogattak Prijepoljéra, a nemzetközi kisebbségi fesztiválra, ahol a magyar kisebbséget képviselték, a horvátországi Csát településre, egy magyar kisebbségi fesztiválra, a magyarországi Madarassal pedig testvér-települési viszonyt ápolnak. Az idén Csonoplya volt a házigazdája az Ötösfogatnak, az egyesület jelen volt továbbá a Gyöngyösbokrétán is, valamint Mikulás-műsort és egyesületi bált szervezett.

— A megkezdett néptáncprogramot folytatni szeretnénk, sőt a tizenkét-tizenhárom évesek számára is indítanánk csoportot. Nagy hangsúlyt helyezünk a különféle szemléken való részvételre, a magyarországi és a horvátországi egyesületekkel való kapcsolat ápolására. Nyitottak vagyunk egy új szakosztály létrehozására is, a kórusunk újjáalakítása kedvező előrelépés lenne. Célunk, hogy összefogjuk a magyar kultúra iránt érdeklődő fiatalokat, és a szemléken megjelenve megmutassuk, hogy Csonoplyán vannak magyarok, akik ápolják a kultúrájukat, a hagyományaikat. A művelődési egyesület és a templom az a hely, ahol a fiatalok megtalálhatják az önazonosságukat, építhetik, ápolhatják azt — mondta az elnök.

Jövőkép nélkül a mezőgazdaság

A lakosság nagy része mezőgazdaságból él. Dóbi Csaba 80 holdon termel kukoricát, szóját, napraforgót. Az idei termés minőségével meg van elégedve, a felvásárlási árakkal viszont nincs. A tizennégy százalékos nedvességtartalmú morzsolt kukorica ára 12 dinár, mely összeg a különféle levonásokat és raktározási költségeket beszámítva 10 dinárra csökken.

— Ez még a kevésnél is kevesebb. Kukoricából jó termés volt, és abban reménykedtünk, hogy az idén hasznunk is lesz belőle. Tizennyolc dináros ár esetén lett is volna, de így semmi. A göbéket, a malacokat és a disznókat nem adtuk el akkor, amikor 180-200 dinárt kínáltak értük. Inkább felhizlaltuk őket, most azonban csak 155 dinár körüli áron lehet őket értékesíteni. Tehát ez sem volt jó befektetés. A borjúk ára is leesett, mi viszont drágán vásároltuk őket. Édesapámmal egész nap kint vagyunk a földeken, cserére szoruló, több mint negyvenéves traktorokkal dolgozunk, de ilyen feltételek között képtelenség újakat vásárolni, hitelt pedig nem akarunk felvenni. A mezőgazdaságban nem látok jövőt. A földművesek nagy része a magyar útlevél megszerzése után beveti ugyan a földet, de néhány hónapra kimegy Ausztriába vagy Németországba dolgozni. A nővérem Szombathely mellett, az osztrák határ közelében él. Számomra is lenne ott munka, de mi egyelőre itthon maradunk. Később, amikor a kétéves és az óvodás gyermekeink nagyobbak lesznek, elképzelhető, hogy majd nekünk is itt kell hagynunk a szülőföldünket — mondta Dóbi gazda.

Itthon maradt, és nem bánta meg

Fábián József 1969-ben nyitotta meg kőfaragóműhelyét. A mester 2007 óta nyugdíjas, a vállalkozást a fiai vették át. Két állandó munkást alkalmaznak, gyakran pedig további két alkalmi munkásra is szükség van. Főleg sírköveket készítenek. A márványt külföldről szerzik be, az üzemben formálják, a feliratokon kívül különféle ábrákat, képeket is gravíroznak. A készterméket belföldön, főleg Zombor és Szabadka községben értékesítik.

— A kőfaragás nagyon kényes dolog. Pontosnak, precíznek kell lenni, nem szabad hibázni, hiszen a síremléket mindenki a szeretteinek csináltatja. Mi is megérezzük a pénzhiányt, de azért még meg tudunk élni. A Tito-korszakban, a hetvenes években sokkal nehezebb volt — mondta.

Kezdetben nem géppel, hanem kézzel csiszolták a márványt. József később gépet vásárolt, úgyhogy tíz síremlék helyett ugyanannyi idő alatt már húszat készített el, de hússzor annyi adót is fizetett. A parasztember azonban akár lóval szántott fel egy hold földet, akár traktorral ötöt, ugyanannyi adót fizetett. József ekkor döntötte el, hogy elkezd mezőgazdasággal is foglalkozni. A kőfaragásra való gépekbe már nem fektetett annyit, inkább földet vásárolt, mert abban nagyobb biztonságot látott. Most napraforgót, szóját, kukoricát és búzát termel, emellett 140 méhcsaládja is van.

— Befektettem a mezőgazdaságba, mert a termőföld értéke rohamosan növekszik. Ha kell, bérbe adok valamennyit, vagy eladok belőle. Az ország sosem segített az őseimen vagy rajtam. Negyvenöt évvel ezelőtt, amikor az üzemet megnyitottam, kimehettem volna külföldre dolgozni, de én itthon maradtam, és egyáltalán nem bántam meg — mondta Fábián József kőfaragó.