A rövidebb órákon azért gondolkodnak, mert számos gyereknek vannak koncentrációs problémái, éppen a különféle mobileszközök miatt. A gyors tartalmak mellett egy negyvenöt perces óra maga a végtelenség, és a gyerekek nem képesek már ennyi ideig folyamatosan figyelni, nyugodtan ülni, ugyanazzal a feladattal foglalkozni.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az órák hosszának megváltoztatási eljárása nem egyszerű, és szélesebb körű vitára van szükség. „Különböző érveket hallgatunk meg mellette és ellene. Ezután jön a gyakorlati rész, mely magában foglalja az órarend intézményi átszervezését, a pedagógusállomány újraelosztását, és esetleg új munkatársak felvételét is, mivel több tanóra lenne. Sok köztes lépés van, mire mindez életbe lép, de mindenképp elképzelhető, hogy egy pilotprogrammal kezdünk, mert az oktatásban a változtatásoknak racionálisaknak kell lenniük” — tette hozzá Stanković.

Elmagyarázta, hogy a változások hatásait több szempont alapján mérnék. „Elsősorban azt vizsgálnánk, milyen eredményeket érnek el a gyerekek a különböző területeken, illetve milyen készségeket sajátítanak el az oktató-nevelő folyamat során. Ez az egyetlen igazán lényeges mérce: hogy jobban tanulnak-e, motiváltabbak-e a tanulásra, és hogy a tanulás egyszerűbb és hatékonyabb-e” — magyarázta a tárcavezető.

Megjegyezte, hogy vizsgálják a mobiltelefonok iskolai részleges vagy teljes betiltásának lehetőségét is. „Készült egy belső felmérés a gyerekek körében, mely szerint nem ellenzik a tiltást; a kérdés inkább az, hogy a tiltás részleges legyen-e, és engedélyezzék számukra, hogy a szünetekben egymással, valamint természetesen a szüleikkel kommunikálhassanak” — közölte Stanković.

Nemzetközi példák

Magyarországon körülbelül egy évtizede már felmerült ugyanez az elképzelés, negyvenötről harminc percre rövidítették volna az órákat, a terv azonban heves ellenkezést eredményezett, főként a pedagógusok körében. A konszenzus az lett, hogy mindegy, meddig tart egy óra, ha a tanár nem képes felmérni a gyerekek igényeit, és észrevenni, hogy mikor van szükség szünetre vagy egy-egy mozgásosabb, szórakoztatóbb feladat beiktatására, akkor a gyerekek unni fogják az órát.

Finnországban, Németországban, Japánban és az Egyesült Államokban is van példa arra, hogy harmincperces órákat tartanak. Ez egyrészt az alsóbb osztályokban indokolt, másrészt az élmény- vagy akár a projektalapú pedagógiánál nem ragaszkodnak előre kijelölt időkerethez, a gyerekek többször tarthatnak szünetet, ha kifullad egy téma vagy lezárul egy feladat, de maradt még idő az óra végéig, akkor előbb kimehetnek, vagy elkezdhetnek mással foglalkozni. Ez főként olyankor működik, amikor az iskola vagy a pedagógus nem ragaszkodik előre megszabott keretekhez, nem köti szorosan valamilyen tanterv, nem kell „mindenáron” eljutni valamilyen tankönyv utolsó oldaláig a tanév végéig.

A rövidebb órák ötlete tudományosan sem megalapozatlan. Kutatások szerint a tartós, fókuszált figyelem gyermekeknél gyakran húsz-harminc perc körül tetőzik, a negyvenöt perces óra sok diáknál az utolsó tíz-tizenöt percben már alacsony hatékonyságú, és ahogy már említettük, a digitális környezet csak erősíti az úgynevezett szétaprózott figyelmet. A rövidebb óráknál a hangsúly a lényeges tartalmon és a készségeken lehetne, nem a mennyiségen.