Csobánka Zsuzsa: A tó
2014.01.15.
LXIX. évf. 3. szám
Csobánka Zsuzsa: A tó

(Részlet a Majdnem Auschwitz regény Szabadka című fejezetéből)

Csobánka Zsuzsa (Miskolc, 1983) költő, prózaíró, kritikus, magyartanár, drámapedagógus. Jelenleg Budapesten él, doktorandusz az ELTE PPK-n, témája a kortárs magyar irodalom tanítása. 2010-ben Móricz-ösztöndíjat kapott, 2011-ben a Litera Duna-legendáriumának különdíját vehette át. Megjelent művei: Bog (versek, 2009), Belém az ujját (regény, 2011), Hideg bűnök (versek, 2011), Majdnem Auschwitz (regény, 2013).

Moj muž. A szerelem akkor éppen annyi, hogy el kell engednem az anyám és az apám, hogy általad megszülethessek újra. El kell engednem őket, hogy magam lehessek, és magamban érjek hozzád, magamban lehessek, amikor hozzám érsz. Mint a Palicsi-tó körül a fények, felszívódnak a tanult mondatok egy-egy vetett árnyékban, és azok a sávok új mélységeket teremtenek meg. A szemed pontosan az és annyi, mióta ismerlek, mondta Goran, Lulu pedig hátrahőkölt, miféle szépséggel itatja át őt ez a férfi. Amely eddig nem létezett, amely eddig csak valamely belső rétegben bujkált, mintha tőle független életet élt volna. És most látja csak be, mindez a kezdetektől fogva ott volt, létezik, és hétköznapiságában teremti újra önmagát a felismeréssel, a figyelemmel, a jelenléttel.

Habosak voltak a hótól a fák, és habos volt minden ág szélére húzódott vallomás, amivel ők ketten egymás felé fordultak. Álmomban volt egy város, ahol csak galambok éltek, és hajnalban a város főterén több ezren várták, történjen valami. Állandó készenlétben járták be a lerakott mozaik útvesztőit, hogy végre jöjjön már. Nem tudták, mit várnak, látható vagy hallható lesz a csoda, hogy a teremtés vajon mennyi időt szán rájuk. És amikor megérkezett, mintha csalódtak volna, de legalábbis elmosolyodtak önmagukon, milyen ostobák is voltak, hogy nem vették észre eddig. Mert nem volt fény, pedig felkelt a nap. Nem járt arra férfi és nő sem, hogy közéjük dobbantson, és amiatt röppenjenek fel a háztetőkre, párkányokra. Egyszerűen megtörtént. Valamelyikük elkezdhette, hiszen a többi követett valakit, de soha senki nem tudta, melyikük volt az első. Emelkedni kezdtek, de kívülről úgy tűnt, egyszerre száll fel ezer madár, a galambok közül a legkisebbektől a legnagyobbakig mindegyik az ég felé indult meg, hogy akkor most talán sikerül, és elérik a fényt. Talán egyszer az életben megtörténhet: nincs útvesztő a város mozaikos köveiben, az óramutatók nem mozdulnak, nincs semmilyen mozgás, sem hang, csak röppenés, a galambok nyers szíve, ahogy elemelkedik a földről.”

(Szabó Attila felvétele)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..