home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Csendes szívvel és békével
Martinek Imre
2014.07.16.
LXIX. évf. 29. szám
Csendes szívvel és békével

Mottó: „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál!” (Róm 8,28) — Budapesten június hó utolsó szombatján immár tizenharmadszor csendültek fel a magyar reformátusságnak az Úr szeretetét, gondviselését, kegyelmét és dicsőségét hirdető zsoltárai, illetve dicséretei.

Június 28-án, sorrendben tizenharmadszor rendezték meg a Kárpát-medencei reformátusság legnagyobb zenei ünnepét, a Református Énekek elnevezésű hangverseny-istentiszteletet a Művészetek Palotája (MÜPA) Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Kárpát-medencei Egyesített Református Kórusba a hazaiakon kívül az idén is meghívták az elszakított egyházkerületek énekkarait. Az elcsatolt területekről két felvidéki, továbbá egy-egy kárpátaljai, partiumi és délvidéki kórus érkezett. Ezáltal is nyomatékosítva azt a bizonyosságot, hogy a magyarság — éljen bárhol is e földön — egy és oszthatatlan nemzetet alkot. Az Úr kegyelmének köszönhetően hitből, szeretetből és művészi élményből egyaránt építkezve. A Torontálvásárhelyi Református Egyházközség Dalárdáját három esztendő leforgása alatt másodízben érte ama megtiszteltetés, hogy e rangos, a történelmi Magyarország legparányibb kálvinista gyülekezeteinek életképes kórusait is felölelő rendezvényen tolmácsolhassa énekhangjával a Délvidék bizakodó fohászát. A húszfős torontáli csapatot fiatal karnagya, Tóth Zsolt kántor készítette fel.

A koncertsorozatot megálmodói 2002-ben indították útjára. Azzal a nemes céllal, hogy az 1948-ban kiadott református énekeskönyvben fellelhető zsoltárokat és dicséreteket professzionálisan feldolgozva a felpörgetett tempóban élő embereket is csöppnyi lassításra és belső elcsendesedésre ösztönözze. Egyedülálló lehetőség teremtődött ezáltal a több száz fős egyesített kórus, valamint a kiváló karnagyok és az Európa-szerte ismert orgonisták gyümölcsöző együttműködéséhez. A hagyományosan négy tematikai blokkra tagolt, csaknem háromórás koncert nyitányának üdvözlőjét Böszörményi Gergely koncertmester, a rendezvény szellemi atyja és fő szervezője mondta. Tisztelettel köszöntve nemcsak a meghívásnak eleget tevő tizennyolc kórust és a karnagyokat, valamint a csaknem ezernégyszáz fős gyülekezetet, de a jelen lévő rangos, világi és egyházi személyiségeket is. Soraikban ft. Halász Béla püspök úrral, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház főpásztorával. A zenei tömbök elejére helyezett ó- és újszövetségi igeszakaszok, a lectiók felolvasásának tisztje ezúttal dr. Kocsis Máté országgyűlési képviselő urat, Józsefváros polgármesterét illette meg. A szolgálatot Arany János, a Psalterium Hungaricum Kórus és a Fidelissima Vegyeskar karnagya, a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának zenetörténet-tanára; Cseri Zsófia, az SZTE ZMK főiskolai docense, a Pasaréti Palló Imre Énekkar, az Erkel Ferenc Vegyeskar és a Vox Universitatis Szegediensis énekkar karnagya; Szabó Szabolcs, a Komlói Pedagógus Kamarakórus alapító karnagya, továbbá a pécsi Leőwey Klára Gimnázium karnagya és magyar-ének szakos tanára; valamint Berkesi Sándor Liszt Ferenc-díjas karnagy, zeneszerző, egyetemi docens vállalta. A hangszeres támogatásról Alföldy-Boruss Csilla budapesti orgonaművésznő gondoskodott.

A termet és a szíveket egyaránt csordultig megtöltő, belső elcsendesedésre is intő Nemzeti ima akkordjai testvéri kézfogás közepette vál(hat)tak hitelesebbé. Az elbocsátó áldást Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke mondta. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..