A szegedi Hudi Dániel munkáit, tehetségét nehéz nem észrevenni, még laikusként is. Fiatal kora ellenére már most úgy alkot, hogy az Hudi Dani-s, jellegzetes, felismerhető legyen. Persze úgy nem nehéz, ha az ember a lelkét is ráfesti a vászonra. És ha engem kérdeznek, Dani lelke bizony ott van minden egyes alkotásában.
— Gyermekkorom óta érdekelt a rajz és a festészet. Kisiskolás lehettem, amikor az első festményt elkészítettem. Elmélyültebben azonban csak a gimnáziumi évek alatt kezdtem el foglalkozni a rajzzal: szénnel portrékat és karikatúrákat is készítettem. Később sportújságoknak és magazinoknak dolgoztam. Fontosnak és érdekesnek találtam a karakter megragadását, ez volt az, ami a legjobban érdekelt. Huszonegy évesen a munkáim alapján felvettek egy jelentős, prágai művészeti szövetségbe, így lehetővé vált, hogy a Károly hídon is rajzolhassak. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, mostanában leginkább ott lehet találkozni velem. Fontos, hogy érdeklődést keltsen egy mű. Szerintem a figurális alkotások állnak legközelebb az emberekhez. A festészetben leginkább a színeknek kell dominálniuk — vallotta beszélgetésünk kezdetén Hudi Dániel.
* Van olyan művész, festő, grafikus, akinek a munkája valamiért különösen figyelemre méltó számodra? Illetve van-e saját kedvenc alkotásod?
— Benczúr Gyula, illetve John Singer Sargent képeit kedvelem a legjobban, kedvenc saját alkotás pedig több is van. A festmények közül A szegedi Hősök kapuja. Ez az első megrendeléseim között volt. Talán ezt a stílusirányzatot szeretném a későbbiekben is továbbfejleszteni. Készítettem már portrét személyesen Placido Domingónak és Santiago Segurának is. Ezek a képek ugyancsak a kedvenceim közé tartoznak.
* Van, akinek csend, nyugalom kell ahhoz, hogy dolgozni tudjon, és van, aki a kreatív káoszban érzi jól magát. Te melyik csoportba tartozol?
— Mindkettőben jól érzem magam. Csendes, kreatív káoszban dolgozom. Azaz szeretem, ha nyugalom vesz körül, amikor festek, és az eszközök sincsenek sorba rakva.
* A közösségi oldalak, illetve maga az internet árt vagy inkább használ a művészetnek? Arra gondolok, hogy sokan a lájkok százai miatt hajlamosak művésznek érezni magukat, holott lehet, hogy nincs is valódi érték az alkotásaikban. Te hogyan vélekedsz erről? Valóban lehet bárkiből művész a közösségi háló által?
— Mint mindenkinek, nekem is fontosak a visszajelzések. Viszont tisztában vagyok azzal, hogy jól kell tudni szelektálni az információk áradatában. Egy lájk sok mindenre utalhat, és akár inspiráló is lehet… De én inkább abban hiszek, hogy ha a tőlem telhető legjobb munkát adom ki a kezemből, akkor az elismerés sem marad el, és az nem feltétlenül lájkokban mérhető.
* Vannak-e terveid, megvalósulatlan álmaid, vágyaid?
— Persze. Sokat szeretnék még fejlődni, és egészen biztosan sok tanulás áll még előttem. Bízom abban, hogy az emberek majd örömmel jönnek a kiállításaimra, és szívesen nézik a képeim a galériákban, illetve az otthonukban.
