Cseke László neve fogalom volt fiatal koromban, a bizalmatlan közegben soha sehol, csak szoros baráti társaságban lehetett műsoráról beszélni, pedig több százezer fiatal kapcsolta be nap mint nap a Szabad Európa Rádiót. Családunkban nagyapám Gallicus rovatát, a Reflectort, valamint Bálint gazda műsorát hallgatta nagy lelkesen, míg engem — ha rádióhoz jutottam — a könnyűzenei Teenager Party, valamint a Délutáni randevú bilincselt le.

A hatalom igen rosszul viselte a műsor népszerűségét, s a maga diktatórikus eszközeivel próbálta aláásni. Először agyonhallgatták, majd akcióba lendültek. Az 1966-ban forgatott Teenager Party című film érzékletesen mutatja be, mi módon szeretné a fasiszta ellenforradalmár-csürhe behálózni a tiszta lelkű, magyar fiatalokat. Ellensúlyozásként beindították Komjáthy György tánczenei műsorait, de látniuk kellett, hogy a két műsorvezető nincs azonos súlycsoportban.

A könyv ebbe a világba vezet vissza. Bepillanthatunk a Szabad Európa Rádió mindennapjaiba Párizsban és Münchenben. Látjuk lelki szemeink előtt, hogy az egyik élelmes kollégájuk magyar Globus konzervet és téliszalámit árusít a SZER épületében. Cseke nagyvonalúságára vall, hogyan szerez hősünk a magyar pártideológusnak, Aczél Györgynek autogramot az isteni Lollótól, azaz Gina Lollobrigidától. A rendszerváltás előtt már haza is térhetett, azután már a rádióban is felléphetett, s egy másik rádióban saját műsort is kapott.

A könyv külön fejezetet szentel a leveleknek, melyek mindennap százával érkeztek a szerkesztőségbe. Mivel a Magyar Posta is résen volt, így az írás jobban elért céljához, ha Jugoszláviában vagy az NDK-ban adták fel. A levelek egyúttal igazi korrajzok is. A fiatalok beszámolnak mindennapjaikról, örömeikről, bánataikról, a kiábrándultságukról, a megaláztatásukról s a számos rendőri túlkapásról. Természetesen szerelmi történetek is megjelennek a levelekben. A tollat ragadók nem feledkeznek el arról sem, hogy egy pesti viccel kedveskedjenek a népszerű műsorvezetőnek. Egyébként disszidensek Nyugaton is hallgatták az adót.

A leveleket — érthető okokból — ritkán írták alá, viszont a jeligék kiválasztásában igencsak kreatívak voltak a szerzők. Fülig Gimi; Szégyen a futás, de Isten verje meg azt, aki kerget; A Tosca el van vetve; Ványa, a kolhoz réme; Helyem sernyó — hogy csak egy kis ízelítőt adjak a legjobbakból. Még egy jeligére világosan emlékszem a ’60-as évekből: Az őszbe csavarodott csősz becsavarodott jeligét nem találtam a válogatásban, így ezúton teszem közkinccsé.