home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Csapatmunkában gondolkodva
Tóth Tibor
2023.01.23.
LXXVIII. évf. 3. szám
Csapatmunkában gondolkodva

Ludason az új év beköszöntével sem állt meg az élet. 2023 első napjaiban kezdődött a hagyományos, immár 18. alkalommal megrendezett kártyaverseny, melyen mintegy hatvan helyi és környékbeli játékos ült asztalhoz, hogy snapliban, filkóban és hetesezésben próbáljon meg túljárni a másik eszén. A Ludashoz köthető rendezvényeket az idén is megtartják, a helyiek viszont abban bíznak, hogy néhány fejlesztés is megvalósul a Ludasi-tó mellett fekvő településen.

A nyár folyamán több utcában (Kosztolányi Árpád, Ludasi sor, Cvijo sor, Halomi sor) rendbe tették az útpadkákat és kitisztították a vizesárkokat, ahol szükséges volt, új árkokat ástak. A falu három legnépszerűbb rendezvénye (pünkösdi körmenet, Fokhagymafesztivál, Lovasnap) tartományi és önkormányzati forrásokból valósult meg. Mindhárom esemény tömegeket vonzott, ahogy a december második felében megtartott Adventi Forgatag is, mely a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület szervezésében, a helyi közösség és a többi civil szervezet segítségével jött létre.


A kártyaverseny résztvevői

— Nagyon vártuk a gáz bevezetését a faluba — kezdte az elmúlt évre való visszatekintést Aladics Tibor, Ludas Helyi Közössége Tanácsának elnöke. — A munkálatok elindultak, majd kiderült, hogy a vonatkozó közbeszerzési eljárást különféle okok miatt meg kell semmisíteni, így a kiásott árkokat visszatemették. Biztos vagyok benne, hogy az idén be lesz vezetve a gáz, ami hatalmas előrelépés lenne a falu életében. A Kosztolányi-ház felújítási munkálatai is majdnem megkezdődtek, a városi költségvetésben is szerepeltek, viszont útközben derült ki, hogy a pince nincs legalizálva, aminek orvoslásáig nem indítható el a közbeszerzési folyamat. Az elkülönített eszközök átkerültek erre az évre, sőt meg is duplázódtak, vagyis a felújítás az idén megtörténik. Jelenleg is zajlik a Ludast Kispiaccal összekötő út javítása, melynek keretében a Szabadka községhez tartozó szakaszon az út mindkét oldalát 1 méter szélesen és 30 centiméter mélyen mart aszfalttal töltik fel. Reménykedünk, hogy rövid időn belül megtörténik a több kilométeres út újraaszfaltozása, melyre szükség volna, hiszen nagy rajta a forgalom, a mezőgazdasági termelők csak ezen keresztül tudnak eljutni földjeikre, és Kispiacról is nagyon sokan szállítják terményeiket a ludasi felvásárlóállomásra. Ha az idén nem történnek meg a várt munkálatok, akkor nagy az esélye, hogy a két települést összekötő út teljesen tönkremegy. Az idegenforgalmi zónában lévő kis tó körül padokat szeretnénk kihelyezni, mihelyt pályázati pénzekhez jutunk. Elkészült a híd lábától a ludasi iskoláig tervezett kerékpárút tervdokumentációja. Várjuk a pályázatokat, hogy a munkálatok elkezdődhessenek.


Aladics Tibor

A település civil szervezetei közül egyik a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület, melynek keretében a népzenei szakosztály és a Természetbarát Kör működik. Júliusban Guci Mónika vezetésével hatodik alkalommal szervezték meg a Ludasi Népzenei Tábort, melyen ötven vajdasági és anyaországi általános és középiskolás fiatal vett részt, akikkel Komáromi Lepár Krisztina, Szabó Annamária, Sőregi Anita (népi ének), Mihók Attila, Kelemen Zsolt és Bíró László (citeracsoportok) foglalkozott egy héten át.

— A népzenei tábornak otthont adó Kosztolányi-ház újra bekerült Szabadka költségvetésébe, és ha minden a tervek szerint halad, akkor a nyáron az épület felújított formában várja az idelátogató fiatalokat. Az oktatók és a résztvevők is jól érzik magukat a természetközeli környezetben, és a körülmények is megfelelőek, hiszen az épületben van víz, áram, mellékhelyiségek, ami a mai világban elengedhetetlen. A helyi közösség vezetésével azon munkálkodunk, hogy a tábor a lehető legjobban sikerüljön. Egyesületünk és a helyi közösség tevékenysége nem szétválasztandó, együtt igyekszünk tenni a faluért, az itt élő emberekért — mondta Kovács Gábor, a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület alelnöke, hozzátéve, hogy az egyesületben a népiének-csoporttal Komáromi Lepár Krisztina, a citeracsoportokkal pedig Torok Orsolya foglalkozik.


Kovács Gábor

Az egyesület keretében működik a Természetbarát Kör, mely 50 természetkedvelő tagból áll. A több mint húsz éve alakult csoport általában nádvágással kezdi az évet, de a kedvezőtlen időjárás miatt az idén ez a munka még nem indulhatott el. Rendszeresen szerveznek falutakarítási és hulladékgyűjtési akciókat, horgászversenyeket, a fiatalokat pedig a természet szeretetére és tiszteletére igyekeznek nevelni. A közelmúltban a Palics—Ludas Közvállalat illetékese ismertette a legújabb változásokat, mely szabályokat — az arany középút megtalálása érdekében — összehangolják a sporthorgászok igényeivel. Az alsó-ludasi iskola alatt lévő, náddal fedett objektumot a sporthorgászok teljesen újjáépítették. Ebben nincsenek pályázati pénzek, a beruházás önerőből valósult meg. Az objektum a fiatalok és a falubeli emberek fontos találkozóhelye.


Folynak a munkálatok a Ludast Kispiaccal összekötő úton

— Nem szeretnénk elhanyagolni a Ludasi-tavon lévő közmólókat. Az iskolánál lévő két objektum közül az egyiket egészen jó állapotba sikerült hozni, a másikra viszont a közvállalattal együttműködve megoldást kell találni. Több mint tíz évvel ezelőtt Hajdújáráson, a Szúnyog csárdánál lévő mólót csapatmunkával hoztuk használható állapotba, a közvállalat gondoskodott a faanyagról, mi pedig a munkaerőről. Nemrégiben a budzsáki közmólót javítottuk meg, így ma már biztonságosan használható. Egyik mólót sem érdekből újítottuk fel, hanem azért, mert szeretjük a környezetet, óvjuk a természetet. Szívünk csücske a Ludasi-tó, a természet adta lehetőségeket próbáljuk kihasználni, és nem visszaélni velük, azaz inkább hozzátenni, nem pedig elvenni akarunk. Bízom benne, hogy ez a fajta szellemiség beépül a következő generációkba, és akkor a jövőben is lesz, aki gondot visel a tóra, a körülöttünk lévő természetre — emelte ki Kovács Gábor.

A ludasiak próbálják óvni őseink hagyatékát és fejleszteni mindazt, amire lehetőségük nyílik.

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..