A csantavéri Mendicus Művészeti Központ az idén harmincéves, és ezt a hétvégén egy változatos műsorral ünnepelték meg. A művészeti központban néptánccsoportok és tamburazenekarok működnek, utóbbi Vörös Róbertnek köszönhető, aki negyvenegy éve tamburázik, és a tudását a jövő nemzedékének is átadja. Kuriózumnak számít a felnőttnéptánccsoport, hiszen egy rövidebb szünet után újra összeállt az immár szülőkből álló társaság, hogy éltesse a néptánckultúránkat.
* Hogyan született meg harminc éve a Mendicus?
— Az akkori, csantavéri amatőr színtársulat 1995 nyarán elkészített egy előadást, és mivel jó volt a fogadtatása, úgy döntött, hogy egyesületet alapít. Nehéz idők voltak, valószínűleg ezért kapta az egyesület a Mendicus nevet, mely egy latin eredetű szó, és koldust jelent. Pintér Magdolnával 1996 elején jöttünk át a Bartók Béla Művelődési Egyesületből, és velünk tartott a néptánccsoport, valamint az akkori tamburazenekar, melyben Horváth Kávai Róbert, Tót Bagi László, Tót Bagi Gábor, Huszta Tamás és Kovács Igor muzsikált. Kinek a katonaság, kinek a nősülés, kinek valamilyen más elfoglaltság szakította félbe a tamburázást, és szép lassan elfogyott a zenekar. Ekkor mentem el a helyi általános iskolába Gere Ferenc igazgató úrhoz azzal az ötlettel, hogy az intézménnyel közösen indítsunk egy tamburacsoportot. Ő támogatott ebben, és először az iskolában működő zenekar jött át a Mendicusba, majd megalakult egy fiatalabb zenekar is.
Vörös Róbert
* Milyen változások történtek az egyesületben?
— A színjátszó csoport 1999-ig működött. Innen indult útjára a Vajdasági Magyar Színjátszó Szemle, tehát Csantavéren volt az első. 1996-ban sörfesztivált is szerveztünk, mely tizenöt éven keresztül népszerű eseménye volt a falunak. Az egyesület első tíz éve alatt öt elnök váltotta egymást, én pedig 2005-ben vettem át a Mendicus vezetését. A tamburazenekar nemcsak megmaradt, hanem idővel bővült is. A régi tánccsoport 2009-ig működött, majd miután mindenki férjhez ment vagy megnősült, a csapat szétesett. Így 2010 és 2017 között nem volt néptánccsoportja a Mendicusnak. 2015-ben nálunk tartották meg a Durindót és a Gyöngyösbokrétát, akkor az iskola néptánccsoportjai léptek fel, a régi táncosaink pedig elkezdték győzködni Magdit, az egykori néptáncoktatójukat, hogy jó lenne összejönni, mozogni, együtt lenni, és 2017-ben újra összeállt a társaság próbálni, 2018-ban pedig már ismét résztvevője volt a Gyöngyösbokrétának. Azóta is aktívan táncolnak. Régebben Hatala Szuzanna vezette az iskolai néptánccsoportot, de egy idő után személyes okokra hivatkozva abbahagyta, viszont megkérdezett bennünket, hogy áttagosodhatnának-e hozzánk a gyerekek. Így lett a Mendicusnak kis- és közepes néptánccsoportja, a legkisebbek óvodások, elsős és második osztályosok, a közepes csoportba pedig felső tagozatos gyerekek járnak. Összesen körülbelül 100 tagja van az egyesületnek, 3 néptánccsoportja és 3 tamburazenekara. 1998 óta működik a Mendicus Tamburazenekar, 2022 februárjában alakult meg a Mendicus Junior Tamburazenekar, a Mendicus Ifik Tamburazenekar pedig 2024 decemberében állt össze. Mindegyikben 10 fő muzsikál. 2018-ban pályáztam először a Csoóri Sándor Programra, és ez anyagi lehetőséget nyújtott számunkra, melynek köszönhetően például népviseleteket, hangszereket tudtunk vásárolni, felújítani. Időnként oktatókat is hívunk, és ez meg is látszik a munkánk minőségén és eredményén.
* Vitathatatlan, hogy Csantavér ismert a tamburazenéről. Hogy lettetek ilyen sokan?
— Ez nem csak az én érdemem. Nem szeretném megnevezni az illetőt, de összefogtam valakivel, hogy közös erővel tamburázni tanítsuk a gyerekeket, viszont vezetési problémák miatt abbamaradt a közös munkánk, de a gyerekek az egyesületben maradtak, és folytatták a tamburázást. Amikor láttam, hogy ismét szükség van az utánpótlásra, akkor megint elmentem az iskolába toborozni, ami olyan jól sikerült, hogy ennek eredményeként alakult meg 2022-ben az újabb tamburazenekar. Két évvel később ugyanígy történt, és el is mondtam az iskolaigazgatónak, hogy szeretnék kétévente új csoportot indítani, hogy meglegyen a folyamatos utánpótlásképzés. Számolni kell azzal, hogy különféle okok miatt néhányan abbahagyják a muzsikálást, így pedig bebiztosítjuk magunkat. A rohanó világban sokan gyors eredményt várnak, itt viszont az első év kizárólag a tanulásról és a gyakorlásról szól, tehát szükség van kitartásra.
* Érzed a mai fiatalokban a népzene iránti elköteleződést?
— A fiatalabb generációk még ezt nem érzik át, legalább négy-öt évnyi folyamatos muzsikálásra van szükség itthon és külföldön egyaránt, hogy ráérezzenek arra, hogy a népzenével kincset őriznek meg, valamint a fellépéseknek és a találkozásoknak köszönhetően az egész Kárpát-medencében barátságok szövődnek. Amikor rádöbbennek arra, hogy a muzsikálás a kultúra ápolásáról és a barátságok megszületéséről is szól, akkor már szeretik ezt csinálni. Nem tudom, miért van az, hogy ha nálunk házasságba lépnek a fiatalok, akkor sok esetben abbahagyják a népzenélést. Ez például Erdélyre nem jellemző.
* A Mendicus hozta létre Vajdaságban a Szárazfa Lelke Tamburafesztivált. Mesélnél erről?
— 2011-ben gondoltuk ki, hogy kellene csinálni valamit. Az első évben mindössze négy tamburazenekar lépett színpadra, de az utána következő barátkozás nagyon emlékezetes volt. Rajtunk kívül Zentáról és Bácsfeketehegyről érkezett tamburazenekar, valamint egy zentagunarasi asszonykórus is fellépett. Mivel a következő két évben nem sikerült pályázati támogatást nyerni a rendezvényre, 2012-ben és 2013-ban nem volt Szárazfa Lelke, viszont 2014-ben ismét sikerült megrendezni. Mivel a színházunk akkoriban meglehetősen rossz állapotban volt, az egyik helyi lakodalmas teremben szerveztük meg a fesztivált, ahol 8 zenekar muzsikált. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor az idén már 30 népzenei csoport lép színpadra a rendezvényen, a legtöbb ebből tamburazenekar, de néhány leánykórus és egy néptánccsoport is bemutatkozik. A környéken nincs még egy ilyen nagy fesztiválja a tamburazenének. Az egyik népzenei vetélkedőn az egyik zsűritag, a budapesti Vakler Anna azt mondta, hogy valószínűleg a mi példánkból okulva indult el a környékbeli gyerekeknek a tamburaoktatás.
* Időközben a színházterem is megszépült.
— Igen, ezt pedig az hívta elő, hogy 2015-ben, amikor összedugtuk a fejünket a Bartók Béla Művelődési Egyesülettel és Csantavér Helyi Közösségével annak kapcsán, hogy Csantavéren lesz a Durindó és a Gyöngyösbokréta, akkor az volt a feltételünk, hogy újítsák fel a színház épületét. A rendezvényre ugyan nem lett kész, de a 2015-beli Szárazfa Lelke Tamburafesztiválra igen, akkor volt az átadója, én pedig ennek nagyon örültem, és a mai napig hálás vagyok érte.
* Mire vagy a legbüszkébb?
— Arra, hogy ennyi tag van most az egyesületben. Nagyon szeretném, ha lenne egy népdalkórusunk, és jó lenne, ha végre nem bérelnénk a próbatermeket, hanem lenne sajátunk, és tenni fogok azért, hogy ez megváltozzon.
