home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Családjaiban él a nemzet
Molnár Krekity Olga
2014.02.25.
LXIX. évf. 9. szám
Családjaiban él a nemzet

A Bálint-nap, valamint a Házasság hete program keretében tartották meg február 15-én Budapesten, az Országházban a Kárpát-medencei nagycsaládosok találkozóját, amelyet a magyar kormány támogatásával a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) és a Családlánc Mozgalom szervezett. Az eseményre mintegy 800 részvevő érkezett az anyaországból és a határon túli régiókból, köztük a Délvidékről is, többek között a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének (VANCSESZ) szervezésében.

A Házasság hete kezdeményezés Angliából indult világhódító útjára. Célja, hogy a Bálint-nap közeledtével minden évben felhívja az emberek figyelmét a házasság fontosságára. Magyarországon 2008-ban honosodott meg e szokás. A program keretében minden évben megválasztják a Házasság hete médiaarcát. Az idei házaspárarc Mohayné Keresztes Ilona, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője és Mohay Tamás néprajzkutató, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének vezetője volt. A szervezők emellett a jelen lévő házaspárok közül oklevéllel köszöntötték a jubileumot ünneplőket. A Vajdaságból az adai Török Károly és Magdolna, valamint a zentai Sándor Klára és Lajos kapott ilyen elismervényt huszonötödik házassági évfordulója alkalmából.

Külön dobban meg minden kicsi kő

A február 15-ei rendezvény az Országház lépcsőjén összegyűlt sokadalom hangulatkeltő műsorával kezdődött — az Óbudai Népzenei Iskola növendékeinek, valamint a fővárosi Csillagszemű gyermektáncegyüttes tagjainak fergeteges zenés-táncos bemutatkozásával. A „villámcsődületből” is sokakat magával ragadott a vidám hívogató, és bekapcsolódtak a fiatalok körébe. A himnusz felcsendülése után a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal közös eléneklésével köszöntöttük egymást és az akkor érkező kormánytisztviselőket — dr. Kövér László házelnököt, Soltész Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkárát és Répás Zsuzsannát, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárt —, akikkel közös fotó is készült ez alkalomból.

Az Országháza Felsőházi Termében tartották meg a Kárpát-medencei családkonferencia ünnepélyes megnyitója. Dr. Szabó Endre, a KCSSZ elnöke olvasta fel köszöntőjét, ezután Herjeczki Kornél, a Házasság hete szervezőbizottságának tagja beszélt a mozgalom fontosságáról és magyarországi vonatkozásairól.

Dr. Kövér László országgyűlési elnök Reményik Sándor Kövek zsoltára című verséből idézett: „Nem halljátok? Itt körül a falakban / Dobognak a beépített kövek. / Külön dobban meg minden kicsi kő, / És mégis, mégis egy ütemre vernek, / Egy óriási templom-dobbanással. / Isten, ha akarja, a köveket / Dobogtatja meg a szívek helyett...” — majd folytatva gondolatmenetét hangsúlyozta, hogy az Országházat a Kárpát-medence minden szegletéből idesereglett magyarok emelték fel, olyan mesteremberek, akik a falakba nemcsak a mindenfelől érkező épületanyagokat építették be, hanem az őseiktől örökölt tudást is.

— Az állam senkinek sem mondhatja meg, hogyan éljen, nem bír és nem is akar senkit sem arra kényszeríteni, hogy családban éljen. A mindenkori magyar kormánynak és az országgyűlésnek az a nemzet és Isten által kijelölt küldetése, hogy támogassa azokat, akik életüket a családlánc szövetségében élik, akik gyerekeket nevelnek. A kormány, az országgyűlés csak törvényeket alkothat, pénzbeli támogatásokat juttathat nekik, a jövőnk ugyanis a gyermekeken alapul. Ha születnek gyermekek, van magyar jövő. Ha nincs gyerek, nincs jövő.

A szülői hivatás fontossága

A rendezvényen felolvasták a miniszterelnök köszöntőjét is. Orbán Viktor levelében azt írta, a gyermekvállalás személyes ügy, ám aki egészséges lelkületű gyermekeket nevel, az a hazájának elévülhetetlen szolgálatot tesz, és minden kormány kötelessége ezt észben tartani. „A kormány hálás a családoknak, amiért szülői teendőik ellátásával a nemzet jövőjét megalapozzák, ezért is igyekszik könnyíteni a családok terhein támogatásokkal és programokkal. [...] Akik összetartó családban nőhetnek fel, már gyerekkorukban elköteleződnek bizonyos értékek megőrzése és továbbadása mellett, s így felnőttként védeni és őrizni fogják házasságukat, gyerekeket vállalnak, akiknek továbbadják anyanyelvünket, népdalainkat és népmeséinket, valamint megtanítják nekik azt is, hogy szerte a világban élnek magyarok, akikkel összetartoznak.”

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára az elmúlt évek jelentősebb kormányintézkedéseit sorolta fel, a többi közt a határon túl élő magyarok számára megkönnyítette az állampolgárság megszerzését, az alaptörvényben pedig egyebek mellett kinyilvánították: Magyarország felelősséget visel a határon kívül élő honfitársak sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását, fejlődését, támogatja egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, a szülőföldön való boldogulásukat.

A felszólalások közötti szünetekben az Óbudai Népzenei Iskola növendékei frissítették fel a konferencia részvevőinek figyelmét üdítő zenei előadásaikkal. A fellépők között is voltak olyan fiatalok, akik maguk is nagycsaládból származnak, s így több testvérpár közös játékának lehettünk lelkes fültanúi.

A szervezők a gyerekek szórakoztatásáról is gondoskodtak. Míg a felnőttek a Felsőházi Teremben gondolatot és véleményt cseréltek, addig a családok apraja kézműves foglalkozásokon vett részt a folyosókon, illetve egy-egy csoportos körsétát tett a Parlamentben.

A régiók képviselőinek bemutatkozása

Az ülésteremben ez idő alatt a Kárpát-medencei Családszervezet Szövetségéhez tartozó régiók képviselői számoltak be tevékenységükről. Krizsán Vilmos a vajdasági, Török Dénes a kárpátaljai, Adorjáni Katalin az erdélyi, Pogány Erzsébet a felvidéki, Bartus Ferenc a magyarországi családszervezetek működésének eredményeiről számolt be.

Érdekes színfoltja volt a tanácskozásnak A művészet mint a nemzetépítés eszköze című témakör, amelyben Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezetője, Tímár Böske, a Csillagszemű gyermektáncegyüttes művészeti igazgatója, Kriza Zsigmond, a Fővárosi Nagycirkusz és Kobzos Kiss Tamás, az Óbudai Népzenei Iskola vezetője szólalt fel. Valamennyien a családi és a gyermekprogramok kezdeményezésének, intézményeikbe való bevezetésének fontosságát hangsúlyozták. S hogy ne csak üres szavakat pufogtassanak, ne csak a számadatokkal kápráztassanak el bennünket, a tőlük kapott ingyenes jegyek révén ellátogathattunk a Közlekedési, a Hadtörténeti és a Nemzeti Múzeumba, a Fővárosi Nagycirkuszba, valamint a felújított Erkel Színházba is.     

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..