
A szeszélyes időjárás, főként a szilaj szél, olykor egy kissé felborzolta ugyan a fellépők és a közönség kedélyét, de nem sikerült felkavarnia az igazi családbarát hangulatot.
A szeptemberben Budapesten sorra kerülő Nemzeti Vágta előfutamát olyan tartalmas kísérőrendezvények színesítették, mint a csikósbemutató, a díjlovaglás, az ügetőfutamok, a fogathajtók versenye, a kézművesvásár, a főzőverseny és számos egyéb.
A budapesti közönség majd látni fogja a Bácskossuthfalva színeiben versenyző Víg Barbarát, aki Penny névre hallgató lovával megnyerte a Kishuszár Vágtát, valamint a Vajdasági Vágta első három helyezettjét: a Temerin képviseletében induló Nagy Arnoldot Fantázia nevű lovával, az óbecsei Gulyás Szabolcsot Koprával és az oromhegyesi Ördög Alent Áprilissal. Hozzájuk csatlakozik még ötödikként a házigazda, Zobnatica képviselője.
Bunford Tivadar a szervezőbizottság nevében mondott köszöntőjében arról beszélt, hogy a lóban olyan igaz barátra találhatunk, aki mindig őszintén reagál viselkedésünkre, ám soha nem csal meg bennünket. Örömét fejezte ki, hogy mindenkit a lovak iránti szeretet, a szülőföldhöz való hűség, valamint a vajdasági értékek és hagyományok megbecsülése vezényelt Zobnaticára.
A rendezvény jellegét fogalmazta meg, amikor kiemelte, hogy egy olyan eseményről van szó, amely mély, erős és elszakíthatatlan gyökereket eresztett a bánáti, a bácskai és a szerémségi földben, egy olyan vidéken, ahol a lótenyésztés, a lóversenyzés néhány évszázada összeforr az itt élők mindennapjaival. Hozzátette még: ez a rendezvény kezdetektől fogva népszerű a családok körében, közösségformáló erővel bír, amit az együttlét öröme csak fokozni tud.
A megnyitón két idézet is elhangzott:
„A ló szemei között nyugszik a világ minden gazdagsága.”
„A ló szeme mély óceán. Legtöbbeket elvakít, mit felszíne tükröz. Mélységének rejtett titkait csak az érti meg, aki lova lelkéhez már megtalálta az utat.”
De álljon itt még egy, melyet Víg Barbara illesztett Facebook-oldalán a róla készített fotónkhoz:
„Nincs szebb dolog annál, mikor sóhajotok egyszerre csendül, szívetek egyszerre dobban, mikor hevesen verő szívvel az akadályok elé néztek, ugyanaz fut végig bennetek.”