home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Család, közösség, összetartozás
Zséli Ágnes
2019.10.29.
LXXIV. évf. 43. szám
Család, közösség, összetartozás

A Rákóczi Szövetség jóvoltából első alkalommal szerveztek Rákóczi-emlékestet Törökbecsén. A színes, gazdag programban a Teleház irodalmi szakcsoportjának tagjai verseket, mondókákat adtak elő, felléptek a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület táncosai, énekesei, Micsik Béla népi hagyományápoló, valamint az ifjakat tömörítő Bánáti Fiúk zenekar is.

A műsor után a fiataloknak társas estet is rendeztek. Az esemény a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezete tagjainak köszönhető, akik bőven kivették részüket az összejövetelből.

Voltak, akik a nagy fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc történeteiről meséltek, és olyanok is akadtak, akik a magyar nemzeti öntudat megmaradásának egyik legnagyobb képviselőjéről mondtak verset, s egyúttal a tánccsoportot is erősítették. Az estet örömmel fogadták mind az ifjak, mind pedig a szülők és a helyiek.

A mindössze tizenhárom éves Keller Karola szívesen csatlakozott a fellépőkhöz. A zsúfolásig megtelt egyesületi székházban a közönségnek egy Rákóczi lováról szóló mondókát adott elő. Elmondta, két dologra büszke: egyrészt, hogy ezeknek a fiataloknak a csoportjába tartozik, másrészt arra, hogy a sokoldalúságát a nagyszüleinek is bemutathatta, akik ezáltal gyönyörködhettek az unokájukban. Az estet hasonlóan élte meg Becsei Brigitta anyuka is, akinek mindkét csemetéje fellépett.

— A kis családunk minden tagja jelen volt, s a szívünk örömmel telítődött, hiszen látjuk, hogy a gyermekeink nem feledkeznek meg a történelmi múltunkról.

Farkas Trisztán középiskolás Ady Endre A Rákóczi vén harangja című költeményét szavalta el.

— A verssorok üzenetét hívtam életre. Amikor szavalunk, a legfontosabb, hogy átéljük a költeményben rejlő gondolatokat, és mindezt a közönséggel is éreztessük. Szívesen vállaltam a ma esti bemutatkozást, hiszen II. Rákóczi Ferenc a szabadság jelképe számomra.

Fehér Attila másodikos gimnazista szintén egy verssel kápráztatta el a jelenlevőket.

— Amikor Rákóczi fájáról beszélek a költemény segítségével, a mi nagy családunknak, annak a közösségnek a fája jelenik meg előttem, amelyhez tartozunk.

Micsik Béla a régmúltat idéző hangszerével, a tekerővel tette felemelőbbé az emlékestet.

— Segíteni szeretném a fiatalokat, akik a mai rendezvényt — Báló Tibor tanár úr segítségével — önállóan szervezték meg. Boldog vagyok, hogy a kis bemutatómmal erősíthettem a közösséget, ezt a jövőben is bármikor szívesen megteszem — hallottuk a népzenésztől.

Összetartásban az erő — jegyezték meg a Rákóczi Szövetség törökbecsei helyi szervezetének ifjai. Vastag Annamária, a szövetség ifjúsági vezetője, a Rákóczi-emlékest fő szervezője kiemelte, amellett, hogy tisztelettel emlékeznek a névadójukra, az ilyen típusú rendezvények közösségépítőek is.

— A társaimmal együtt gazdag, színes programot igyekeztünk készíteni, ami — úgy érezzük — sikerült, hiszen helyet kapott az irodalom, a népi hagyományok, a zene és a tánc is. Ezzel azt bizonyítjuk, hogy mi, fiatalok ápoljuk mindazt, amit az őseink reánk hagytak, és továbbadjuk az utókornak. A törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület, a Teleház Polgárok Egyesülete, a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezete olyan, mint egy nagy család, melyben összetartunk és egymás javára tevékenykedünk.

— A Magyar Országgyűlés 2019-et II. Rákóczi Ferenc-emlékévnek nyilvánította. Ennek kapcsán szerveztük meg a rendezvényt, melyet a jövőben hagyományossá szeretnénk tenni — emelte ki Báló Tibor, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének elnöke. — Az ilyen jellegű eseményeket ezentúl egész naposra tervezzük, hiszen délelőtt ez alkalommal is játszóházat tartottunk a kicsiknek. Ezt az együttlétet az ügyességi, gyorsasági és körjátékok, valamint a jókedv, a kacagás és a társalgás jellemezte. A foglalkozást a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület nagytermében a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezete és a Teleház hívta életre. A bánáti óvodások, alsósok és felsősök egy felejthetetlen délelőttöt tölthettek el, élményekben gazdagon tértek haza. Korábban is voltak ilyen aktivitásaink, ám az egész napos foglalkozást a jövőben rendszeressé szeretnénk tenni, hiszen a törökbecsei fiatalok aktívak. Az ifjúsági szervezet jelenleg harminckilenc tagot számlál, és ők mind kiveszik részüket a bánáti falu alkalmi műsoraiból is. Lelkesen dolgoznak, segítik egymást, összetartanak, s ez a tevékenység meghozza a gyümölcsét. Szervezetünk hamarosan bemutatja mindazt, amivel foglalkozik, mert szeretnénk még több fiatalt toborozni a körünkbe. Tesszük ezt azért, mert nagyon fontos, hogy a múltat ápoljuk, a jelenben éljünk, és a jövőképet tervezzük.

Az alkalmi műsor végeztével a jó zenéről a helyi Bánáti Fiúk zenekarának tagjai gondoskodtak.

A Rákóczi Szövetség törökbecsei ifjúsági szervezetének felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..