A magyar kultúra napja alkalmából megrendezett vajdasági központi ünnepségen adták át a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elismeréseit az arra érdemes személyeknek, intézményeknek. Ezen a rangos rendezvényen Rontó Márta muzslyai népzeneoktató plakettet kapott.
" Zeneiskolába jártál, befejezted a Művészeti Akadémiát, most pedig a nagybecskereki Josif Marinković Zeneiskolában tanítasz. Mi volt, ami a népzene felé irányított?
- Egyetemista voltam még 1998 januárjában, amikor ez megtörtént. ,,Cserkészkedtem'', és voltak a regös cserkészek, akik néprajzzal, népzenével foglalkoztak. A nagybecskereki Petőfi tánccsoportjába hívtak néhány muzslyai lányt - közöttük engem is -, mert lányhiányban szenvedtek akkoriban. Elfogadtuk a meghívást, bementünk néhány próbára, és megtörtént a népzenével való találkozásom. A citerazenekarhoz énekesként csatlakoztam meg a tánccsoportban táncoltam, és így belém ivódott a népzene szeretete. Amikor Újvidéken jártam egyetemre, abban az időben alakult meg a Guzsalyas énekcsoport, hallottam, hogy tagokat toboroznak, és úgy gondoltam, megpróbálok bekapcsolódni én is az énekcsoport munkájába. Guzsalyas-tag lettem, és amíg szét nem esett a csoport, ki is tartottam. Hát így kezdődött...
" Most a Muzslai Petőfi Sándor MME-ben tevékenykedsz, több csoport művészeti vezetője vagy. Mikor kezdtél ténykedni Muzslyán?
- 2000 januárjában hívtak, hogy van egy énekcsoport, amelynek a tagjai éppen vezető nélkül maradtak, és kértek, vállaljam el az énekkar vezetését - ami nekem abban a pillanatban idegennek tűnt. Tudom én ezt csinálni? - merült fel bennem azonnal a kérdés. Aztán összeszoktunk a csoporttal, és nem volt semmiféle gond. Szokatlan volt, hogy idős emberek a tagok, és nem tudtam, mit kezdek majd velük... De az az igazság, hogy ezeknek az embereknek a vidámsága és az életkedve néha még a fiatalokét is meghaladja, úgyhogy én azóta is nagyon, de nagyon jól érzem magam közöttük.
" A vegyes kóruson kívül a fiatalokat is oktatod...
- A leány énekcsoport alighanem már létezett, amikor a Muzslai Petőfi Sándor MME-be kerültem, később pedig megalakítottuk az Aprókák énekcsoportot óvodásokból, illetve általános iskolás, alsós gyerekekből. A Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőkön vettünk részt évekig, amikor pedig középiskolások lettek a srácok, a KMV-n. Különféle nemzetközi versenyekre is eljutottunk. Megemlíteném a magyarországi Vass Lajos Kárpát-medencei Népzenei Vetélkedőt, amelyen az Aprókák kiérdemelték a legrangosabb elismerést, a vetélkedő Nagydíját, valamint Muhi Dániel szólóénekest is ezzel a díjjal jutalmazták.
" Eddig csak arra volt példa, hogy a tanítványaidat díjazták, most azonban téged is elismeréssel illettek. Milyen érzés ez?
- Elgondolkodtató. Méltó vagyok én erre a díjra? Valóban nagy dolgokat teszek? - merültek fel bennem a kérdések... Én csak itt vagyok, és teszem a dolgomat, a legjobb tudásom szerint. Ez valahogy nem tűnik olyan ''nagy” dolognak számomra, de úgy látszik, hogy van, aki ezt elismeri, értékeli. És ez mindenképpen jólesik.