home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Csak két év múlva lesz állami érettségi vizsga
Talpai Lóránt
2021.05.27.
LXXVI. évf. 21. szám
Csak két év múlva lesz állami érettségi vizsga

Egy teljes folyamat kialakítása a cél — Brnabić sikeresebb eurointegrációban bízik — Minden negyedik szerbiai munkahely veszélyben van

Egy teljes folyamat kialakítása a cél

Branko Ružić oktatási miniszter bejelentette, hogy a középiskolai oktatásról szóló törvény módosításával további két évvel elhalasztják az állami érettségi vizsga bevezetését. Szerinte mindez azért történik, mert egy teljes folyamatot szeretnének kialakítani, mely a hároméves középiskola utáni záróvizsgából, valamint a négyéves középiskolai tanulmányokat befejező általános szakmai és művészeti érettségiből áll. „Először a hároméves tanulmányt folytató középiskolai diákok írják meg a záróvizsgát a 2022/23-as tanév végén. A teljes állami érettségi vizsgát, vagyis az általános szakmai és művészeti érettségit pedig a 2023/24-es tanév végén teszik le” — jelentette ki Ružić. Azt is hozzátette, előzőleg azt tervezték, hogy ezt a fajta záróvizsgát 2014-ben vezetik be, de nem voltak összehangolva az ehhez szükséges törvények. „Bizottságot alakítottunk, mely lépésről lépésre követi az itt folyó munkát. Eddig öt alkalommal ültünk össze, nemrég pedig találkoztunk a dékánokkal, hogy mindenki megismerje a folyamatot, és kivegye részét a felelősségvállalásból” — magyarázta a miniszter. (Beta)


(Pixabay.com)

 

Brnabić sikeresebb eurointegrációban bízik

Ana Brnabić kormányfő azt reméli, hogy a 2021. év Szerbia, de az egész nyugat-balkáni régió számára is sikeresebb lesz az eurointegráció szempontjából. A Josep Borrell-lel, az Európai Bizottság alelnökével és a nyugat-balkáni országok vezetőivel megtartott vacsora után Brnabić kijelentette: „Lehet, hogy lassan, de a jó irányba haladunk. A találkozó hasznos volt, mert olyan emberek vettek részt rajta, akik valóban törekednek a bővítés megvalósítására.” A szerb kormányfő Brüsszelben azt is elmondta, hogy a vacsorán korrekt volt a hangulat, senki sem provokálta a másikat, de hozzátette, Albin Kurtival, az ideiglenes pristinai intézmények kormányfőjével nem beszélt közvetlenül. „A non-paper dokumentumokról is szó esett. A jövőre összpontosítottunk, és arra, hogy mit tehetünk azért, hogy a polgáraink jobban éljenek” — összegezte Brnabić. (Tanjug)


(Tanjug.rs)

 

Minden negyedik szerbiai munkahely veszélyben van

A vállalkozók és a vállalatok védelmével foglalkozó egyesület becslései szerint a pandémia alatt a magánszektorban minden negyedik foglalkoztatott munka nélkül maradt. A szakszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy a szerbiai munkaadók között olyanok is vannak, akik a válságot kihasználva akarnak megszabadulni a munkaerő-feleslegtől, vagy csökkentik a többi dolgozó bérét. Az említett szervezet arra emlékeztet, hogy a munka nélkül maradtak számáról szóló adatok abból a belső ellenőrzésből származnak, amely az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elemzéseire támaszkodik. Eszerint Szerbiában a nem megfelelő és nem szelektív intézkedések miatt 510 000 munkahely került veszélybe vagy szűnt meg. (Politika)


(Pixabay.com)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..