Inkább a másodlagos szektornak tartott feldolgozóipar, a tercier, azaz a szolgáltatások ágazata, és végül, de egyáltalán nem utolsósorban a negyedik szektor, a kutatás, a fejlesztés és az innováció kerül előtérbe.

Ilyenkor már-már azt hihetnénk, hogy a primer szektor teljesen elhanyagolható. Pedig nagyon nem így van! Továbbra is ez marad mindennek az alapja, hiszen az összes többi ágazat nem tud létezni nélküle. Civilizációnk alapját is a nyersanyagokból elkészített eszközök, az élelmiszerek alkotják. Nincs egyetlen olyan „innovatív ember” sem, aki ezek nélkül fenn tudna maradni. A nyersanyagok előállítása, kitermelése legfeljebb új módszerekkel történik, ami olcsóbbá, hatékonyabbá és — divatos szóval élve — akár fenntarthatóbbá teszi, de nem nélkülözhető.

Bizonyos nyersanyagok esetében pedig éppen a modern technológia, valamint a különféle ipari és egyéb területen megjelenő innovációk gerjesztik a keresletet. Egy-egy stratégiai nyersanyag kitermelése néhány országra koncentrálódik. Ennek aztán meghatározó geoökonómiai hatásai vannak. Ha ilyen nézőpontból szemléljük a világunkat, máris egészen másként tekinthetünk a nagyhatalmak egymás közötti viszonyára, illetve az egész világgazdaságra. Az erőforrásokhoz való hozzáférés ugyanis — lehet egy országnak bármenyire fejlett technológiája és jó szakemberei — a gazdasági fejlődés (egyik) alapjának számít. Számos cikkben, elemzésben olyanokat olvashatunk, hogy a XXI. század legfontosabb nyersanyaga az adat. Ebben természetesen van némi igazság, viszont az információnak már a legrégibb korokban is életbevágó jelentősége lehetett.

Ha például őseink nem tudták volna, hol találnak élelmet és ivóvizet, illetve hogy mely területeket kell elkerülniük a ragadozók vagy az egyéb veszélyek miatt, akkor nagy valószínűséggel mi sem léteznénk, illetve civilizációnk fejlődése sem ilyen irányt vett volna. Azzal tehát vitatkozni lehetne, hogy már a nyersanyagok elveszítenék stratégiai jelentőségüket. Annyiban változott a helyzet, hogy a különféle ritka anyagok jelentősége ma már megnőtt. Viszont még mindig két egészen mindennaposnak számító nyersanyag, a homok és a víz a legkeresettebb.

Ami a homokot illeti, amellett, hogy a világ építőipara több célból igényli, a palamezőkön is fontos szerepe van. Homokból ugyan még nagy mennyiség áll rendelkezésünkre, viszont rohamosan fogy. A homokhiány következtében a palaolaj-termelők is nehezebb helyzetbe kerülhetnek. Ők azok, akik az évekig tartó alacsony olajár után éppen most tudtak visszatérni a piacra. A legtöbb homokot egyébként az építőipar használja fel, ezenkívül pedig az elektronikai iparban és az üveggyártásban is nélkülözhetetlen. A víz után a homok a legnagyobb mértékben felhasznált nyersanyag bolygónkon. Kitermelésének üteme már jóval meghaladja a keletkezéséét.

A kíméletlen homokbányászat persze nem csak gazdasági gondokat vonhat maga után, hanem az ökoszisztémákban is nagy károkat okoz. A kitermelt homok háromnegyedéből betont készítenek. Az egyik ENSZ-jelentés szerint a Földön egy évben annyi betont állítanak elő, hogy ha egy 27 méter magas és ugyanilyen széles falban lenne kiöntve, akkor körbeérné az Egyenlítőt. Világszerte évi mintegy 40 milliárd tonna homokot és sódert használnak fel, a Föld folyói viszont összesen 20 milliárd tonna ilyen üledéket szállítanak.

A vízzel is hasonló a helyzet. Szintén az ENSZ becslése szerint a világ édesvízfogyasztása húszévente megduplázódik. A nem is olyan távoli 2040-ben a vízigényünk meg fogja haladni a kiaknázható készleteket, és a Föld népességének fele vízhiánytól fog szenvedni. A jelek már most jól láthatóak, ám itthon szerencsére még nem érzékelhetőek. Ott tartunk tehát, hogy rövidesen nem lesz ivóvizünk, a homokért pedig háborúk robbanhatnak ki.