Mint mondja, néha egész napra bezárkózik, és csak csavargat, fúr-farag, szétszed és összerak. Hozzá pedig jazzt hallgat. Kedvence Kurt Elling. A lámpái közül bármelyiket elfogadnám. A régi fényképezőgépekből készült darabok pedig különösen testhezállóak, a lakás bármelyik pontján el tudnám képzelni fényüket. Abban is biztos vagyok, hogy ha, mondjuk, Berlinben kezd bele ebbe a különleges hobbiba, már egész biztosan ebből élne.

Kíváncsi voltam, mikor gyúlt fel feje felett az a bizonyos rajzfilmekből ismert villanykörte, mikor jött a felismerés, hogy ő bizony lámpákat fog készíteni.

— Mindig is szerettem az árammal, égőkkel bütykölni, de sokáig, majdnem másfél évig csak a világhálón nézegettem a lámpákat elalvás előtt, a Pinteresten s egyéb, művészettel foglalkozó oldalakon. Aztán úgy döntöttem, én is kipróbálom. Az első lámpát csövekből készítettem. Külföldön ezeket pipe lampsként ismerik. No mármost, azt tudni kell, hogy a vízvezeték-szereléshez nem értek, csak annyit, hogy megnyitom a csapot, és elzárom. A szomszédom adott egy nagy állványt és szerszámokat, hogy vágjak menetet a csövekre. Elsőre nem sikerült. Az ötödik próbálkozásra már igen. Valahogy így kezdődött. Csöveket és egyéb kütyüket vásárolni is úgy mentem, hogy előtte megnéztem a neten, mi a neve annak, amire szükségem van, hogy tudjak mit mondani a boltban. Amikor közöltem, mire kell, csak pislogtak nagyokat. Azt hiszem, a nagy lépés az volt, hogy kimozdultam az internet világából, és megpróbáltam csinálni valamit. Három éve készítek lámpákat, de persze nem mindennap. Vannak periódusok, amikor két hétig nem dolgozom semmin, mert nincs ihletem.

* Mi alapján döntöd el, miből készüljenek az alkotásaid? Hiszen a csövek után most már húsdaráló- és fényképezőgép-lámpák is ott sorakoznak a polcon. Lehet, hogy te már minden tárgyra úgy nézel, hogy hogyan lehetne lámpává alakítani? 

— Van benne valami. Az egyik legnagyobb lámpát úgy kezdtem el összerakni, hogy az udvaron szétdobáltam mindent, ami a kis műhelyemben volt: alkatrészeket, limlomot, s elkezdtem játszani velük. Nagyon jó szórakozás volt. Szétszedtem, összeraktam. Aztán újra és újra. Lehet, hogy furán hangzik, de mindenből lehet mindent csinálni. Például húsdarálóból is lámpát. Engem az izgat, hogy a semmiből hogyan lesz valami. Vagy hogy hogyan alakítsak át egy más funkciót betöltő tárgyat lámpává. 

* Mi a tapasztalatod a vásárlókkal? Milyenek a reakciók?

— Mindenkinek nagyon tetszenek a munkáim, viszont Szabadkán kevesen vásárolnak. Az eddig eladott lámpák kilencven százalékát Belgrádban értékesítettem. De Szabadkán is volt egy megrendelő. Egy hölgynek kellett lámpát készítenem megboldogult édesapja régi fényképezőgépéből. A gép számára egy fontos emlék volt, de ott állt a szekrényben, és szerette volna, ha valami funkciója is lenne ennek az értékes személyes tárgynak. Megbeszéltük, hogyan szeretné, megcsináltam, és most ott világít nála.

* Milyen égőket használsz? Ha jól látom, ezek inkább hangulatlámpák. 

— Edison-égőket használok. Igen, ezek főleg hangulatlámpák, de egyik-másik olvasáshoz is jó. Persze ez is változhat a vásárló igényeitől függően. Van, amelyik lámpa nagyobb égőt kap, van, amelyik hosszúkásat, van, amelyik neont, s olyan is akad, amelyiknek állítható a fényerőssége.

* El tudnám képzelni a lámpáidat éttermekben vagy romkocsmákban is. Külföldön ennek nagy divatja van. 

— Én magam is örülnék neki, ha egy vendéglátóipari egységben világítanának. De ha jobban belegondolok, nekem többet számít, hogy rengetegen követik az oldalamat, vagy hogy egy olaszországi dizájnstúdió azt írja a képeim alá, hogy bellissima. Amikor elkezdtem, nem úgy vágtam bele, hogy most véghez viszem az évszázad üzleti fogását, s ebből fogok élni, hanem mert boldogít. Csak annyi pénz jöjjön be, hogy vehessek új alkatrészeket. Üzletem sincs, a saját udvaromban és a garázsban bütykölök. De éppen ezért nem fogom soha abbahagyni. Próbálok eredeti maradni, hiszen eddig sem másoltam senkit. S azt hiszem, hogy reális áron adom a munkáim. Amikor megmondom, mennyibe kerül például a legnagyobb lámpám, mindenki csodálkozik, hogy csak ennyi? Újvidéken vagy külföldön ezért háromszor többet kérnek.

* Ha már külföldről beszélünk, oda megoldható a szállítás? Rendeltek már tőled? Hiszen mondod, hogy sok a külföldi követőd is.

— A szállítás eléggé bonyolult. A másik fontos dolog, hogy például Amerikában a feszültség 110 V, nálunk 220. Ezért például oda nem is küldhetnék fényerősség-szabályozós lámpát, csak olyat, amely fel-le kapcsolható. S ha már az alkatrészeknél tartunk, ezzel is bajban vagyok, mert Szabadkán nagyon kevés dolog beszerezhető. A múltkor az utolsó három dimmert vettem meg a boltból. Vannak csövecskék, melyek az egész városban nem találhatóak meg, de Szegeden szerencsére igen. Csakhogy oda el kell utazni. Ezek mind kiadások. A másik pedig az atesztálás. Ez az oka, hogy például egy lámpabolt kirakatában nincsenek ott a Schpitz lámpák. Nagyon drága lenne. S én nem a Siemens vagyok, mely cég nagy mennyiségben gyártja a termékeit. Ezért maradok a művészkedésnél. Sok lámpát például ajándékba adok a barátaimnak.

* És honnan szerzed be az alapanyagot? Bolhapiacok, „rosszvasasok” rendszeres vendége vagy?

— Változó. De természetesen igen gyakran megfordulok ezeken a helyeken is. A sok ismerős, aki tudja, hogy lámpákat készítek, sokszor hoz mindenféle alapanyagot azzal, hogy talán jó lesz valamire. Emellett persze a piacokat is járom, körülnézek, mit tudnék felhasználni. S a „rosszvasas” is fontos. Egyszer úgy találtam egy régi, 8 mm-es kamerát, hogy nem is akartam semmit venni. Az árus 1000 dinárt kért érte, én sokalltam. Persze végül a felére engedte az árat. Hazavittem a kamerát, lámpává alakítottam, és most egy produkciós stúdióban világít Prágában. Egy barátom ott dolgozik, ő vitte magával. Mesélte is, hogy mindenki dicséri, aki nála jár, úgyhogy lehet, hogy lesz még rendelés. Kameráim vannak még, a garázsban várakoznak. De a kérdésre visszatérve, sok alapanyagot rendeltem online is, a KupujemProdajem vagy a Limundo aranybánya a hozzám hasonlók számára. S nekem az a jó, ha az alaptárgy minél rosszabb állapotban van, hiszen úgyis szétszedem. (Nevet.)

* Ez igaz. Mint például ezt a régi filmes Kiev fényképezőgépet is. S a lencséből így lesz fényforrás.

— Nem mindegy, milyen lencse van a gépen, hiszen attól függ, hogy mekkora égőt tudok hozzá illeszteni. A kábelek pedig a film helyére kerülnek. Ezekben az a jó, hogy a fotósállványnak köszönhetően a fényforrás magassága is alakítható. Lehet asztali és állólámpa is belőlük.

* És honnan jött ez a név? Gondolom, van valamilyen történet a Schpitz lámpák mögött.

— Haha, igen, van. Én szerb osztályba jártam, s a középiskolai társaságom elnevezett Špicának. Miért? Mert szerintük olyan spicces orrom van. Ennyi a történet, nem több. Rám ragadt a név, s úgy gondoltam, hogy ez tökéletes lesz a lámpás cégecském nevének is.

A beszélgetésünk a garázsban (azaz a lámpaműhelyben) folytatódott. Meghallgattam egy régi orosz vetítőgép hangját (ez is lámpa lesz), megnéztem egy ősrégi milliampermétert (szintén lámpaalapanyag), melyet Zoli még a postáról szerzett, ahol régen dolgozott, aztán megcsodáltam a már kész lámpákat, és rájöttem, hogy nem tudom eldönteni, melyik a kedvencem, mert mind az. Szóval szerintem ti is keressétek fel Zolit és a lámpáit. Ti talán majd tudtok dönteni. Ezek az alkotások ajándéknak is kiválóak, de biztos vagyok benne, hogy beléjük szerettek majd, s elsőként a ti polcotokra kerül egy ilyen csövekből vagy vetítőből készült lámpa.

Az alkotások itt tekinthetőek meg: www.instagram.com/schpitz_lamps_zoltan_kiss/

Még több kép!▼