home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Csak az emlékek maradnak
Perisity Irma
2021.08.20.
LXXVI. évf. 32. szám
Csak az emlékek maradnak

Megjelenése, beszédmodora alapján hatvan körüli, középosztályhoz tartozó hölgy benyomását keltette. De volt valami a hanglejtésében, ijedten rebbenő tekintetében, ami arról tanúskodott, hogy D. valami láthatatlan ellenségtől fél. Csak úgy mellékesen megjegyeztem, a szomszédok nagyon kedves, segítőkész emberek, az utcánk az összetartásáról híres. Megértette a megnyugtatási kísérletem, és kesernyés mosollyal ennyit mondott: amitől félek, már régóta nem veszélyes.

— Sok szomorú esemény volt az életemben, mire megtanultam, hogy az embernek csak az emlékei maradnak — mondja, miközben új cigarettára gyújt. — De nem kellene őket féltve ringatni a tudatunkban, hiszen azok a múlt részei, melyet nem tudunk megváltoztatni. Tudom ezt én is, mégis úgy érzem, az emlékeimen kívül semmim sem maradt.

Munkáscsaládba születtem, van egy két évvel idősebb bátyám, akivel mindig rendkívül bensőséges kapcsolatban álltam. Ő egy igazi testvér, a szó legszorosabb értelmében. De hiába volt kifogástalan a viszonyunk, az anyánk egy rendkívül szigorú, pontosabban szívtelen teremtés volt, aki a szülőséget csak azért vállalta, hogy eleget tegyen a feleségi feladatának. Ő így értelmezte a házasságot, a családot, melyben a hangot természetesen a szülők vitték. Apám tudta, hogy anya kíméletlenül büntette a csínytevéseinket, de sohasem kelt a pártunkra, sohasem mondott ellent anya véleményének.  

Anyám egy este közölte, hogy a keresztanyámmal találtak nekem egy férfit, aki a szüleivel másnap lánykérőbe jön. Még sírni sem mertem hangosan. A bátyámhoz bújtam, de mukkanni sem mertem, nemhogy a segítségét kérjem. Apám, szegény, megpróbált közbelépni, és félénken mondta: de hiszen D. még nem is nagykorú. Anya úgy nézett rá, mintha nem tartaná normálisnak, és azt mondta, tizenhét éves lány esetében már nem lehet elszalasztani egy ilyen férfit. Halálra voltam rémülve. Éjjel kiszöktem a házból, és a szomszédasszonytól kértem pénzt buszra, néhány szóban elmondva, mitől menekülök. Megígérte, hogy nem mondja meg a szüleimnek, hova mentem, csak azt kérte, jelentkezzek neki. Azt tudtam, hogy apám egyik unokatestvére Banja Luka környékére ment férjhez, hozzájuk akartam menekülni. És valaki fogta a kezem, mert odataláltam. Idősebb, áldott jó természetű nagynéni volt, a „bosanac” férje szintén. Két, nálam idősebb fiuk volt, és hamar beilleszkedtem. Megértették, miért szöktem el, és azt hiszem, apát értesítették is, de a szüleim nem jöttek értem. Három évig voltam náluk, beleszerettem az egyik fiuk barátjába, és terhes maradtam. A nagynéni vitt haza a szüleimhez, és azzal hagyott otthon, hogy ha bármi történik velem, és nem tudom elviselni, nyugodtan visszamehetek hozzájuk annak ellenére, hogy a fiú nem akarta vállalni az apaságot. Anyám itthon úgy bánt velem, mint egy állattal. November volt, nekem a kifőzött konyharuhákat az udvari csapnál kellett jéghideg vízben öblögetnem a terhesség előrehaladott állapotában. Megszültem a fiam, és amikor hat hónapos volt, dolgozni kezdtem, mert anyám azt mondta, befogadtak ugyan, de aki gyereket tud szülni, az keressen neki kenyeret is. Egy műtrágyagyár étkezdéjében kaptam állást. Nem volt nagy fizetésem, de kaptam enni, sokszor haza is vihettem. Nőtt a fiam, és megtanultam, hogy nem szabad állandóan sírni. A bátyám megnősült és elköltözött. A felesége két év múlva hirtelen meghalt, ám ő nem költözött vissza a szüleinkhez.

A fiam első osztályba indult, amikor megismerkedtem egy német férfival, aki a gyár gépeinek ellenőrzése miatt tartózkodott ott. Úgy éreztem, jóravaló, normális ember, aki rendkívül megbecsült engem, és ebből nem is csinált titkot. Fél év múlva, amikor befejezte az itteni munkát, vele mentem Németországba. A fiamat a bátyám vette magához addig, amíg én fel nem mértem az ottani lehetőségeket. Kinn esküdtünk meg. Én hazajöttem a fiamért, de anyám akkor már nagyon beteg volt. Nem volt lelkem otthagyni, ezért itthon voltam három hónapig, egészen a haláláig. Miután kimentünk a fiammal Németországba, a férjem a nevére is vette, és nagyon szépen éltünk. A világ legjobb férje, a legnemesebb szívű apa volt, imádták egymást a fiammal. Amikor apám is meghalt, a bátyám utánunk jött. Nem nősült újra, de feltalálta magát. A fiam egyetemet végzett, és egyetlen alkalommal sem kívánkozott vissza. Én itthon tatarozgattam a szülői házat, évente vagy a bátyám, vagy mi a férjemmel hazajöttünk. A fiam nősülni akart, amikor a férjem hirtelen meghalt, így az esküvőt lemondta egy időre. Kihevertük a tragédiát, a fiam megnősült, megszületett az unokám, és közben elrohant hat év. Húsvétkor, amikor itthon voltam, felkeresett a fiam apja. Meghalt a felesége, a nagynéniéktől mindent tudott rólam, és javasolta, a fiunk miatt esküdjünk meg, öregségünkre legyen, aki melegíti a párnánkat. A gyerekem hallani sem akart erről, azt mondta, csináljak, amit akarok, de rá ne számítsak. Félek a magánytól, hát megesküdtünk. Hiszen ebből is csak emlék lesz.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..