Közösségépítő előadással egybekötött tanácsülést tartott a Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) a kúlai Népkörben.
A rendezvény előadója, ft. Verebélyi Árpád címzetes prépost, esperesplébános, a doroszlói Mária-kegyhely igazgatója örömét fejezte ki és köszönetet mondott azért, hogy vannak olyan civilek, akiknek fontos az egyház munkája. Kegyelem és segítség a hívő közösség bekapcsolódása az egyházi közösségbe — hangsúlyozta.
A communio megerősítést, segítést, megóvást, közösséget, szentáldozást jelent — magyarázta. A közösség megerősít, legyünk egyek, támogassuk egymást, éljünk egyetértésben, azonos lelkülettel, felfogásban, céljainkban, mert a közös tettekben rejlik az öröm. Legyen öröm, hogy Krisztus útján járunk, mondta. Legyetek egymás iránt jóindulatúak, bocsássatok meg az ellenetek vétkezőknek.
Borbély Béla (áll), a KÉK új elnöke, ft. Verebélyi Árpád atya, Szabó Károly, a KÉK leköszönő elnöke
Nagyon fontos a lelkiismeret-vizsgálat. Jónak hisszük magunkat, sőt felmentjük magunkat a hibáink alól. Legyen a gyónásban bűnbánat. Gondoljuk át, hányszor voltunk jó indulattal vagy rosszal mások felé. Mikor voltunk könyörületesek? Képesek voltunk legyőzni önmagunkat és megérteni másokat?
Legyetek együttérzőek, irgalmasok, közösségben, békességben. Legyetek Istennek hálásak. Az egység alapja az Istenhez tartozás a szent kereszténységben. Jézus Krisztusban testvérek vagyunk. Néha tévesen hisszük, hogy Isten kötelessége megadni azt, amit kérünk, és ha elmarad, megszűnik az imánk — hangsúlyozta az előadó.
Az ember magot vet a földbe. Tévesen várjuk a termést, pedig más az, aki ültet, és más az, aki arat. Van türelmünk és hitünk, hogy kivárjuk Isten országát? Van erőnk a magvetéshez? — kérdezte Verebélyi Árpád atya.
Regécz László, a KÉK kúlai helyi csoportjának elnöke
A közösség az Úr háza, az Egyház. Feladata, hogy Isten házában összegyűjtsön bennünket. Háza a dicsőség, az üdvösség háza. Isten vágya, hogy egymásra találjunk.
A példák sorát János evangéliumával, majd az efeziusokhoz írt levélből vett gondolatokkal folytatta.
Haragszunk, mérgünkben valaki vesztét kívánjuk, ezzel Krisztus halála hiábavalóvá lesz. Krisztus azért jött, hogy megmentse azt, ami elveszett. A krisztusi törekvést kell szolgálnunk.
II. János Pál szerint az egység nem a személyek halmazát jelenti. Többre vagyunk hivatottak.
A communio egyházi áldozás. A megerősítés, az egyházi lét kihívása nehéz feladat. Önerőből szinte lehetetlen. Ha elmaradnak az imáink, összeomlik az életünk. A communio a legnagyobb erőforrásunk. Isten megengedi a küzdelmeket, rábízzuk magunkat, tűrjük és elérjük azt, hogy kiegészítsük testünkben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből, akkor nyílik meg számunkra Isten országa. Sokat kérünk. Megérdemeljük?
A megjelentek egy része
Az előadás mély nyomot hagyott az egybegyűltekben, és szóra bírta a KÉK tagjait. Tükör volt a hívő előtt, gondolkodásra ösztönzött és útmutatást adott — mondták, és köszönték minden szavát. Önvizsgálatra buzdított, és a gyónási előkészületre, a türelemre, ezenfelül az elvárások és a hálátlanságok kiiktatására. Helyesen megélni a hitet valóban nehéz, állapították meg a jelenlévők, de azt is, hogy nem lehetetlen. Legyen meg a Te akaratod! Bocsáss meg úgy, ahogyan én megbocsátok. Mély hittel kimondható gondolatok. A felszólalók gondolatai a közösség gondolatává fonódtak. Fontos a csapatépítés. A tevékeny munka utáni eredmény nem marad el, ha Istenre hagyatkozunk. Igyekszünk. Tévedünk. Kudarcaink során Isten nem hagy el, felemel. Imádkozzunk! Megbékélni a világgal és önmagukkal ima által tudunk. A korosztályok közötti különbséget a helyén kell kezelni — hangzott el a megállapítás és érkezett a jelenlévők helyeslése. Meg kell szólítani a fiatalokat, és feladatot bízni rájuk, bántó kritika nélkül. Igaz, hogy nincs tapasztalatuk, de engedni kell, hogy megszerezzék, ezért fontos a bátorítás, a közösségben való gondolkodás.
Az elgondolkodtató és megszívlelendő előadás tanácsüléssel folytatódott, melyre a helyi csoportok elnökségi tagjai is hivatalosak voltak. Az egybegyűltek egyebek között elfogadták a 2023. évi beszámolót, valamint a 2024. évre vonatkozó programot.
A nap imával ért véget.
Fényképezte: Szilágyi Edit