home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Civil szervezetek piknikje
Lőrinc Natália
2014.12.10.
LXIX. évf. 50. szám

Nemrégiben került sor az észak-bánáti régió civil fórumára Magyarcsernyén. Az egybegyűlteket Talpai Sándor, a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ elnöke köszöntette. Harmat Éva, a zentai CI-FI Civil Központ könyvelője az elszámolási tudnivalókról beszélt, valamint szót ejtett az adományok, támogatások könyveléséről is. Losoncz Dávid temerini ügyvéd jogi kérdéseket boncolgatott.

Ezúttal mintegy húsz civil szervezet képviseltette magát Tordáról, Muzslyáról, Tamásfalváról, Tóbáról, Szajánból és Nagykikindáról, valamint Magyarcsernyéről. A megbeszélés végén beszámoltak arról is, ki milyen eseményeket tervez a 2015. évben.

— 2007-ben Kisoroszon megalakult a Szórvány Központ, melynek székhelye a kisoroszi Torontál. Célja, hogy felölelje három község (Nagykikinda, Magyarcsernye, Begaszentgyörgy) civil szervezeteit.

Az igazi eredmények három éve kezdődtek, amikor az anyaországi Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatán anyagi támogatást nyertünk, melyből fedezni tudtuk az irodavezető, Mészáros Izabella fizetését és a központ alapvető költségeit (villanyáram, víz, telefon), valamint ebből a forrásból kulturális műsorokat is sikerült szerveznünk. Azóta is rendszeresen pályázunk. Az idén a Magyar Nemzeti Tanács pályázata révén a Bethlen Gábor Alapítvány gondoskodott az irodavezető négyhavi, a Nemzeti Együttműködési Alap pedig a hathavi béréről.

A folyamatos munka és az irodavezető jelenléte lehetővé tette a civil szervezetek közötti kommunikációt, a pályázatírásban is tanácsokat tudtunk adni. Nap mint nap születnek új törvények, ezek ismertetését is feladatunknak érezzük. Több alkalommal szerveztünk találkozókat, melyeken megbeszéljük a felmerülő gondokat, tapasztalatokat osztunk meg egymással.

Hiszem, hogy az újonnan megalakult MNT is segíteni fogja a szórvány és a civil központokat, mert a megkezdett és jól működő tevékenységeinket csak így tudjuk folytatni — nyilatkozta Talpai Sándor.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..