
A Vajdasági Magyar Civil Szövetség Civil Tájékoztató Fórumot szervezett Szabadkán a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával. A fórum célja, hogy tájékoztassa a civil szervezeteket az őket érintő aktualitásokról, pénzügyi, jogi kérdésekről, pályázatokról.
Harmath Éva zentai könyvelő beszámolt a civil szervezetek könyvelési kötelezettségeiről, évi zárszámadásáról, pénzforgalmáról, adózásáról és a 2014. év végéig megjelent újdonságokról.
Losoncz Dávid temerini ügyvéd a civil szervezeteket érintő jogi kérdésekről, szabályzásokról beszélt, melyekre oda kell figyelni a szervezetek működtetése során.
Szedmák Tamás, a Bács-Kiskun megyei Civil Információs Centrum kiskőrösi projektmenedzsere beszámolt a Civil Információs Centrum megalakulásáról és tevékenységéről. Részletesen ismertette a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati rendszerét.
Ricz András, a Regionális Tudományi Társaság elnöke prezentációjában bemutatta a nemzetközi és a várható EU-s civil pályázati lehetőségeket. Mindenképpen célszerű odafigyelni a kiírásokra, és informálódni, hogy egy-egy támogatónak melyek a prioritásai. Ha valakinek jó ötlete és a szervezetnek megfelelő kapacitása van, érdemes pályáznia, vagy partnerként részt vennie egy-egy programban.
A részvevők érdeklődéssel hallgatták a tartalmas előadásokat, és kérdéseket tettek fel az elhangzott témáról. A fórum jó hangulatban telt el, és mindenképpen hasznos lehetőség volt a más-más tevékenységet végző és különféle településekről érkező szervezeteknek új ismeretek szerzésére, a tapasztalatcserére és az ismerkedésre.