home 2024. április 21., Konrád napja
Online előfizetés
Cipősdobozba csomagolt szeretet
Tóth Tibor
2022.12.30.
LXXVII. évf. 52. szám
Cipősdobozba csomagolt szeretet

A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és a BMC Civil Szervezet Nyúl Zoltán baptista lelkész vezetésével tizenegy éve szervezi meg a cipősdoboz-akciót, melynek keretében karácsony közeledtével ajándékokat osztanak a gyerekeknek. Az idén több mint 1200 cipősdobozt sikerült megtölteni, melyet az elmúlt héten osztottak szét szerte Vajdaságban.

A karácsonyi jótékonysági akció Angliából indult, és manapság már világszerte megszervezik. Célja ajándékok gyűjtése elsősorban a szórványban élő, hátrányosabb helyzetben lévő gyerekek számára, ezzel is szebbé téve számukra az ünnepeket. A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium harmadik osztályos tanulói a szervezést novemberben kezdték, felkeresték a gyűjtőpontokat, a dobozok beérkezése után pedig egy, az évek során kialakult rendszer szerint átnézték azok tartalmát, átcsomagolták őket, mindegyikbe azonos tartalmú ajándékokat helyeztek, majd a dobozokat lezárták, és felcímkézték a különböző korosztályok számára. Minden doboznak tartalmaznia kellett tanszereket, tisztálkodószereket, játékokat és édességet. A csomagok összeállítói arra is figyeltek, hogy mindegyik cipősdoboz hasonló értékű legyen.


Csomagbontás Dreán (A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulóinak felvételei)

A múlt héten előbb a törökfalui, majd a dreai és a mileševói általános iskolában osztották szét a csomagokat, végül pedig a hajdújárási kultúrotthonban a Kolibri a Családokért Egyesülethez tartozó gyerekek és a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói vehették át a száztíz, szeretettel teli cipősdobozt a KDTG tanulóitól.

— A Kolibri a Családokért Egyesület tagjai, főleg az apróságok, minden évben részesülnek a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett cipősdoboz-akció szépségéből. A gyerkőcök mindig örömmel fogadják a cipősdobozba zárt szeretetet. Elsősorban a tagságunkra gondolunk, de másoknak is jut az ajándékból. Egyesületünk Noszát, Királyhalmot, Hajdújárást, Palicsot és Ludast öleli fel, ezeket a településeket érintve osztjuk a hozzánk tartozó családoknak a csomagokat. Szociális helyzetüktől függetlenül a gyerekek és a családok mindig csillogó szemmel és nagy örömmel fogadják. Mindenki kíváncsian várja, mit tartalmaz a szépen becsomagolt dobozba zárt csoda. Hálásak vagyunk érte minden évben — mondta Gajda Nóra, a Kolibri a Családokért Egyesület elnöke.


Mileševón is örültek az ajándékoknak

Mihók Emese, a Kosztolányi Tehetséggondozó Gimnázium tanulója eddig adakozóként volt részese a jeles jótékonysági akciónak, az idén azonban első alkalommal a szervezői teendőket látta el.

— Új szerepkörben kísértem végig a többiekkel a csomagok útját, hiszen mi vártuk és csomagoltuk át az ajándékokat, a médiában hirdettük az akciót, az osztálytermünkben és az iskolánkban pedig egy igazi Mikulás-gyárat létesítettünk. Több szervezettel dolgozunk együtt, melyeknek már van egy bejáródott hálózatuk, de a megszokott helyszínek mellett újakra is szállítunk csomagokat.

Gulyás Oldal Kevin kipirult arccal és széles mosollyal bontja ki a kapott csomagot. Boldogan fogja kezébe az olvasókönyvet, a fogkefét, a plüssfigurát, a ceruzát, a kisautót, a csokit. A többi gyerek is gyorsan kicsomagolta, majd kinyitotta a dobozokat, és örömmel mutatták egymásnak, ki milyen ajándékban részesült.

Nyúl Zoltán baptista lelkész, a BMC Civil Szervezet vezetője örömmel tekintett végig a gyerekeken, akik szinte repestek a boldogságtól.


Mosolygós gyermekarcok Törökfalun

— Mára már nagyra nőtt ez a gyűjtő-osztó mozgalom, a csomagok egész Vajdaság területéről érkeztek. Mindenkori célunk elsősorban a szórványba szállításuk, hiszen sok helyen szinte az év eseményének számít, amikor a kosztolányis csapat megérkezik a településre, a gyerekek énekelnek, verset mondanak, gitároznak. A szétosztás a csúcspontja az egész jótékonysági akciónak, hiszen a diákok előtte két hétig megállás nélkül csomagolnak, majd látják munkájuk eredményét, a rengeteg mosolyt az ajándékban részesült gyerekek arcán. Ma már több cipősdoboz-akcióról hallani — amit mi tizenegy évvel ezelőtt elkezdtünk, másnak is megtetszett. Nem baj, hogy többen is csinálják, mert az a lényeg, hogy jót tudjunk tenni.


Csomaghegyek Hajdújáráson (a szerző felvétele)

Dognár Alexandar, az akció szervezője kiemelte, az idén több mint 1200 dobozt osztottak szét a gyerekek között.

— A harmadik osztályos tanulóink alaposan kivették részüket a csomagok körüli munkából, a diákok sok időt fordítottak erre. A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ színháztermében a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulóinak részvételével jótékonysági koncertet tartottunk, ahova a belépő megtöltött cipősdoboz vagy a cipősdobozba szánt adomány volt. A korábbi évekkel összhangban az akcióhoz az idén is több mint húsz településről csatlakoztak iskolák, különféle intézmények, ifjúsági szervezetek, vállalkozások. A média végigkísért bennünket az akció kezdetétől a csomagok szétosztásáig, rövid reklámfilm is készült, mely több televízióban is látható volt, és a közösségi médiában is népszerűsítettük a megmozdulást — hangsúlyozta Dognár Alexandar, és megköszönte mindazon iskolák, intézmények, egyéb szervezetek, vállalatok, vállalkozások és magánszemélyek támogatását, amelyek/akik hozzájárultak a jótékonysági akció sikerességéhez.

Egy olyan nemes kezdeményezés indult útjára tizenegy évvel ezelőtt, amely rengeteg gyerek ünnepét teszi szebbé.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..