(Tudósítónktól)
Ásító inas (Pákh Imre gyűjteményéből, New York)Nem egészen két hónap alatt 42 602 látogató váltott jegyet a magyar festészet egyik legnagyobb reprezentánsának kiállítására: Munkácsy Mihály 45 festményére ennyien voltak kíváncsiak. Szegediek és vidékiek. Mi több, határon túlia...
Ásító inas (Pákh Imre gyűjteményéből, New York) |
Nem egészen két hónap alatt 42 602 látogató váltott jegyet a magyar festészet egyik legnagyobb reprezentánsának kiállítására: Munkácsy Mihály 45 festményére ennyien voltak kíváncsiak. Szegediek és vidékiek. Mi több, határon túliak is érkeztek szép számban. Dr. Vörös Gabriella, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója sikertörténetnek nevezi az idei Munkácsy-bemutatót.
A múzeum napjainkban már nem az a régi, a hagyományos értelemben vett intézmény, s a látogatók nemcsak a ,,történelem hagyatékát", azaz a zömmel a régészeti tevékenység által feltárt nemzeti és egyetemes kultúrkincseket kívánják megszemlélni, hanem a művészet egyes ágazatainak kiemelkedő alkotásait is. A szegedi Móra Ferenc Múzeumban gondoltak egy merészet, azután tavaly ősszel megrendezték a francia Chagall, majd az idén tavasszal a neves magyar festő, Medgyánszky László festményeinek kiállítását. Óriási volt az érdeklődés, tódultak a nézők. Friss szelek fújtak a Tiszáról, az emberek megérezték, hogy szükség van az ilyen újításokra, s ,,vevők" is voltak a páratlan kulturális, szellemi élményre.
- Hihetetlenül szerencsések vagyunk, mert Szeged történetének talán legértékesebb és legnagyobb szabású kiállítását rendezhettük meg az elmúlt időszakban. A Munkácsy Mihály festményeinek bemutatóját ugyanis eddig nem tapasztalt érdeklődés övezte - mondja a Hét Nap olvasóinak adott nyilatkozatában dr. Vörös Gabriella, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója. - Pákh Imre New Yorkban élő műgyűjtő jóvoltából olyan alkotások kerültek a közönség elé, amelyeket eddig soha nem láttak Magyarországon.
Az igazgatónőtől megtudtuk azt is, hogy a 45 kiállított Munkácsy-kép értéke szinte felbecsülhetetlen. Két alkotás származik a hazai Nemzeti Galériából - a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota -, ezek értéke külön-külön meghaladja a 100 millió forintot. A Pákh-gyűjtemény két darabja - a Cigánytábor és az Apa születésnapja -, amelyeket a neves művészetpártoló árverésen vásárolt meg, egymillió dollárt ér! Természetesen ezek csak becsült értékek, egy-egy árverésen ezek az összegek a csillagos ágig is emelkedhetnek.
Át kellett alakítanunk a kiállítótermeket, külön fény- és hőmérséklet-szabályozást végeztünk, hogy az értékes képek ne sérüljenek meg - fűzi hozzá az igazgatónő. - Biztonsági berendezéseket szereltünk fel, a látogatókat csoportonként engedtük be a termekbe, hogy a külső hőmérsékletet magukkal hozó emberek ne borítsák fel a belső, szabályozott temperálást. E páratlan művészi értékek megőrzése mindannyiunk feladata, hiszen ezek nemzeti kincsünk részei.
A csaknem két hónap alatt rekordszámú néző tekintette meg a kiállítást. Kánikula ide vagy oda, a szabadságok ideje és egyéb ,,befolyásoló körülmények" sem csillapították a látogatási kedvet. Összesen 42 602-en voltak kíváncsiak a Munkácsy-tárlatra. Utolsó nap, július 2-án, vasárnap este 6 órakor kellett volna bezárni a kapukat. Ekkor azonban még mintegy fél ezren állak sorban a jegypénztár előtt. Így azután késő este, tíz óra után hagyta el az utolsó látogató (aki immár másodszor tekintette meg a kiállítást) a patinás épületet.
A Munkácsy-tárlattal azonban nem fejeződött be a rendkívüli rendezvények sora Szegeden. A Móra Ferenc Múzeumhoz tartozó Fekete Házban (Kelemen utca) a 75 éves Szegedi Szabadtéri Játékok történetéről készült, tartalmas kultúrtörténeti kiállítás nyílik a napokban, őszre pedig nem másnak, mint Salvador Dalinak, a neves spanyol szürrealista festőnek a képeit csodálhatja meg a szegedi és a környékbeli művészetkedvelő közönség.