Az újságíró a munkája során számtalan emberrel találkozik. Sok szemszögből látom így a körülöttünk zajló történéseket. A legtöbb esetben szerencsés vagyok, szinte valamennyi beszélgetőtárs tud nekem olyan gondolatokat adni útravalóul, amelyek sokáig visszhangoznak bennem, meríthetek belőlük. Az ilyen gyöngyszemeket a kedves Olvasó is felfedezheti a sorok között – ez a hivatás nemesebbik része.
Vannak azonban olyan mondatok is, amelyek nem a pozitív kicsengésük miatt ragadnak meg a fejemben. Ilyen volt például ez is: Szabadka öngyilkos város... Ez a mondat a Csernik Árpád színművésszel folytatott beszélgetés során hangzott el, és ahogy magyarázta, a kijelentéssel elsősorban nem a statisztikákra, a tényleges értelemben vett önkéz általi halálra gondolt, hanem arra, hogy ennek a városnak mindenkit sikerül elüldöznie maga mellől. Számos név merült fel, ott, akkor, spontán, ilyen értelemben sajnos túl sok is. Valamennyien olyan személyek, akikről ma már büszkén beszélünk, csakhogy nem itt váltak azzá, ami miatt szeretjük, tiszteljük őket. Akkor ugyanis, amikor szükségük lett volna rá, valamiért nem kapták meg a támogatást, kénytelenek voltak hát továbbállni. Sosem tudjuk meg, hol tartanánk ma, ha azokhoz a tudósokhoz, szakemberekhez, művészekhez a hozzájuk méltó módon viszonyulunk...
Május 15-én megnyílt, majd alig három hónap elteltével nemrég le is húzta a rolót Szabadkán a torony alatti Artporta Galéria. Nem érkezett meg a minisztériumi engedély, hogy akár egy embert is alkalmazzanak ott, ez pedig olyan kiszolgáltatott helyzetbe hozta a munkavállalót, hogy teljesen érthető, ha ezek után már nem volt maradása. Bravó, újabb nem a kultúrára, a fejlődésre, a kitörésre!
Egy városnak persze sok nemet és sok igent kell mondania. Az is törvényszerű, hogy ezekre a válaszokra akkor figyelünk fel leginkább, amikor úgy érezzük, nem a megfelelő helyre kerülnek. De egy város értéke mégiscsak abban nyilvánul meg, miként bánik a művészeivel, és az ilyen-olyan politikai nyomás nem mentesíti őt a felelőssége alól. Talán még jelentene valamit a szó — felelősségvállalás —, ha az érdekképviselőink nem pufogtatnák oly sokszor feleslegesen és képmutatóan.
Minden egyes döntéssel, mellyel a város úgy határoz, nem igényli az elhivatottságot, a hozzáadott szellemi értéket és az energiát, ellehetetleníti valakinek a munkáját, vagy egyszerűen csak nem áll ki azokért, akik tenni akarnak az érdekében, meghal egy kis rész a városból. A közönybe fullad bele. És ha bárki azzal áltatná magát, nincs érintve, nem illetékes a körülöttünk, velünk történő események megváltoztatásában, közölném, hogy az érdektelenségével ő maga is hóhér Szabadka tömeges öngyilkosságában, és végül már nem lesz kire emlékeznie.
Kattintson az alábbi képre, és tekintse meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág
