home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Búzagondok
JUHÁSZ Andrea
2014.07.16.
LXIX. évf. 29. szám
Búzagondok

A kenyérgabona felvásárlási ára nem fedezi a termelési költségeket. Vajdaságban és Szerbia nagyobb részén befejeződött az aratás. A becslések szerint az 550 000 hektárról 2,5 millió tonna kenyérgabona került tárolóba, az átlaghozam pedig 4,2 tonna hektáronként. A szakemberek szerint ez fedezi a hazai szükségleteket, és még kivitelre is jut mintegy 1 millió tonna.

A 18 dinár nem hoz jövedelmet

Az időjárási viszonyok és a gombabetegségek megpecsételték a búzahozamot és a termés minőségét is, bár az átvevőállomásokon az ellenőrzés folyamán nem észleltek fertőzött rakományt.

A terepet járva azt tapasztaltam, megoszlanak a vélemények arról, hogy érdemes-e teljes agrotechnikával, odaadóan foglalkozni a búzával, mivel a felvásárlási ár az idén sem biztató a termelők számára. Egy hónappal ezelőtt a szakmabeliek felhívták rá a figyelmet, hogy a búza önköltségi ára — 4 tonnás hozammal számolva — 20 dinár körül mozog, a kereskedőknek tehát legalább 22 dinárt kell fizetniük érte. Ám a piacot uraló multik — ismét a gazdatársadalom kárára — 16, majd 17,50, végül 18 dinárt javasoltak, és ennél többet egyelőre nem is lehet remélni. A köztársasági árutartalék igazgatósága nem tett ajánlatot egy bizonyos mennyiség felvásárlására — amivel némileg enyhíthető volna az ár körüli vita —, úgyhogy a gazda ismét magára maradt. A 18 dinár nem hoz jövedelmet, sőt sok gazdaságon veszteséget jelent, az előző évekhez képest ugyanis a búzatermelés az idén sokkal nagyobb befektetést igényelt, a betegségekkel járó nehézségek pedig még nem múltak el. A hozamok eltérőek, van, ahol hektáronként alig 2, máshol viszont 7 tonnát is arattak.

Sárga-, vörös- és feketerozsda

Dóka Valéria, a péterrévei Tisza Szövetkezet növénytermesztési ágazatvezetője a következőket nyilatkozta:

— A fennálló helyzet nemcsak Péterrévét és Vajdaságot, hanem az egész Kárpát–medencét érinti, mivel nem új betegségről van szó. Már az 1971-ben nyomtatott tankönyvekben említést tesznek a sárga-, a vörös-, valamint a feketerozsdáról, mely kizárólag az enyhe tél következtében sújtotta az állományt. A szövetkezet minden tagja kezelte a gabonáját, van, aki többször, és van, aki csak egyszer, hiszen nem olcsó fungicidekről (gombaölő szerekről) volt szó — ennek függvényében alakultak a hozamok.

Dóka Valéria szerint a kapásnövényeinket is fenyegetik, sőt már károsítják is olyan betegségek, kártevők, amelyek monokultúra által intenzívebben jelennek meg, ezért fontos alkalmazni a helyes vetésváltást. Változást a fajtaválaszték fog hozni, némely vélemény szerint sokan külföldi fajtákat fognak választani a következő tenyészidőszakra.

Ésszerű gazdálkodással magas hozamok

A budiszavai (tiszakálmánfalvai) gazdák csalódtak a hozamban. Milinszki Pál többet remélt.

— A befektetésekhez viszonyítva alacsony hozammal számolhatok. Hektáronként 5,5—6 tonnát arattam, de azt reméltem, hogy legalább 7 tonnás hozamom lesz. Nem hiszem, hogy az idei teljesítmény fajtafüggő, mivel mind a külföldi, mind a hazai fajták a vártnál kevesebbet teremtek. Többszöri kezeléssel sem tudtuk elérni a maximumot, a felvásárlási ár pedig közel sem fedezi a termelési költségeket. A felkínált árat kizsákmányolásnak tartom. Ki ellen tudnánk szövetkezni, lázadni? A búzapiac magánkézben van, a kistermelőnek nincs semmi joga és beleszólása. Az árra tehát nem tudunk hatni, úgyhogy arra kell törekednünk, hogy ésszerű gazdálkodással magas hozamot érjünk el, s így kompenzáljuk az alacsony árat.

A csantavéri gazdaságokon is befejeződött a kalászosok aratása. A gazdák itt is hasonló eredményekről, gondokról számolnak be. Körmös Lajos a munka menetét taglalta:

— Az aratás kezdete nem volt zökkenőmentes. A kombájnok már jóval Péter-Pál napja előtt a parcellán voltak, a szem csak látszólag érett meg, a szalma sok helyen még zöld volt. Az eső is többször megszakította a munka menetét, de az aratás szerencsére nem húzódott el túlságosan. A falu termésátlaga gyengébb lesz, mint az előző években, hiszen némelyek 1,5—2 tonnányit is arattak, de volt olyan gazda is, aki rekordmennyiségű 8 tonnát takarított be. Az idei hozam a gazda odafigyelésétől, éberségétől és rátermettségétől függött. Aki ugyanis csak néhány napot késett a rozsda elleni permetezéssel, a várható mennyiségnek mindössze a felét arathatta le. A búza termesztéstechnológiája is változik, nem elég csak vetni, majd júniusban aratni, hanem mélyen a zsebbe kell nyúlni a magas és a szilárd hozam elérésének érdekében. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy meg kell vásárolni a jó hozamot. Drága műtrágyákat, vegyszereket, levéltrágyákat kell használnunk, ami költségesebbé teszi ugyan a termesztést, de csak ebben az esetben várhatunk bőséges és jó minőségű termést.

— A gabona egy részét értékesítettük, a másikat pedig elraktároztuk, várunk a jobb feltételekre.

Szükség van szárlebontóra

Az állattartó gazdaságokon a búza a takarmányba kerül, erősíti meg Balassa Miklós gazdálkodó.

— Egy tejtermelő gazdaság esetében nagyon fontos, hogy a gazda a takarmányt saját maga állítsa elő, ezért a most betakarított búza nagy része is az etetőkbe kerül. Ennek ellenére a felvásárlási ár minket is érint, hiszen az árendás földeket és az őszi beruházás költségeit ebből a pénzből fizetjük ki, ezért kénytelenek vagyunk a termés egy részét eladni. Takarmánybúzát és tritikálét is termesztünk, ezeknek az aratása néhány napot késik, de hiszem, hogy idejében végezni tudunk a munkával. Ezek a kalászosok viszont kizárólag takarmányként kerülnek értékesítésre.

Az aratás és a szalmahordás után újabb anyagi kiadás vár a termelőkre, el kell végezniük ugyanis a tarlóhántást, a tarló kezelését. A szakemberek figyelmeztetnek: nem elég a sekély megművelés, szükség van szárlebontóra, továbbá mélyszántásra, mert csak ilyen módon lehet megelőzni a jövő évi újabb, még intenzívebb gombatámadást. Fontos a helyes vetésváltás, a teljes, korszerű agrotechnika, a talaj és a növény tápanyagfenntartása, mert ezzel a növény ellenálló-képessége is erősíthető. A hozam remélhetőleg meghálálja a törődést, de vajon 290 000 hektáron, vagy ennél kisebb területen?

                                     

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..