
Július első hétvégéjén Bánát több településén tartottak hagyományos aratóünnepséget. Muzslyán a helybeli Fókusz Klaszter — Családi Gazdálkodók Egyesülete a Bethlen Gábor Alap, a Császárkert Kft., a Don Don magánvállalat és a Societe Generale szerbiai leányvállalata támogatásával rendezték meg a sorrendben XXXII. Aratóversenyt az Ispánovics-etnotanyán.
Az esemény a Muzslai Petőfi Sándor MME székháza előtt művelődési műsorral kezdődött, melyben Muhi Dániel népdalénekes, a Százszorszép néptánccsoport és az egyesület citerazenekarai mutatkoztak be.
Az egybegyűltekhez Madarász Gyula, a Fókusz Klaszter — Családi Gazdálkodók Egyesületének elnöke és Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke szólt. A megnyitóbeszédben elhangzott: a muzslyaiak ereje mindig az összefogásban mutatkozott meg, melyről sok más település is példát vehetne. Ezután Golob Feliks (Srečko) helybeli plébános megáldotta a búzaföldet, majd megkezdődött a hagyományos kézi aratás.
A versenyzők Felsőhegyről, Zentáról, Temerinből, Magyarittabéről, Székelykevéről, Nagybecskerekről és Muzslyáról érkeztek. A zsűri a többi közt ezúttal is a hagyományos reggelit, az aratási előkészületet, a szerszámokat, az öltözéket értékelte, és a jelen levő csapatok mindegyikét elismerésben részesítette.
A rendezvényen a Nők Klubja nagyanyáink kézimunkáival, a Muzslyai Amatőr Képzőművészeti Klub (MAKK) a tanyavilágot ábrázoló alkotásokkal, az Akác Méhészegyesület pedig termékeivel mutatkozott be. A rendezvényen megválasztották a mézkirálynőt és két udvarhölgyét is.